Törökország: a Göztepéhez igazol az Újpest balhátvédje – hivatalos

Vágólapra másolva!
2020.09.07. 17:00
null
Burekovic minden jel szerint távozik Újpestről (Fotó: Török Attila)
Egybehangzó török és bosnyák lapértesülések, valamint a Nemzeti Sport információja szerint az Újpest 25 éves bosnyák balhátvédje, Dzenan Burekovic a török élvonalban szereplő Göztepe Izmir csapatánál folytatja a pályafutását.

A haber.com török híroldal beszámolója szerint a 25 éves Burekovic már Izmirben tartózkodik, és nagyjából mindenben megállapodott a Göztepe SK vezetőségével, így ő lehet a klub hatodik nyári szerzeménye, ha megfelel az orvosi vizsgálaton. Arról nem tesznek említést a török források, hogy Burekovic mennyi időre szóló szerződést ír alá új klubjánál, miképp arról sem tudni, hogy az Újpesten jövő nyárig érvényes szerződéssel bíró védő mekkora összegért cserébe kerülhet a Göztepe Izmirhez.

A sportske.ba bosnyák lap azt is hozzáteszi, hogy ha Burekovic átmegy az orvosi vizsgálaton, akkor kedden be is jelenthetik a szerződtetését.

Burekovic 2018 februárjában érkezett az Újpesthez, a lila-fehéreknél 88 tétmérkőzésen játszott, egy gólt szerzett. A legutóbbi NB I-es fordulóban, a Puskás Akadémia–Újpest FC (3–2) mérkőzés 92. percében Burekovicot kiállították, s egy bajnoki mérkőzésről eltiltották.

FRISSÍTÉS, 18.15:

Az Újpest FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy Burekovic távozik a csapattól, s a török élvonalbeli Göztepe SK játékosa lesz. Az ujpestfc.hu-n megjelent közlemény szerint távozik a klubtól a szlovák középpályás, Jakub Sedlácek, aki februárban érkezett a csapathoz, és csupán két NB I-es mérkőzésen lépett pályára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Jovan Baosics (montenegrói, FK Zeta – Montenegró), Miroszlav Bjelos (szerb, Napredak Krusevac – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Lirim Kastrati (koszovói, Bologna – Olaszország), Nikola Mitrovics (szerb, ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Stieber András (Budaörs, szabadon igazolhatóként), Stieber Zoltán (ZTE FC, szabadon igazolhatóként), Junior Tallo (elefántcsontparti, Chambly – Franciaország, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:Petar Gigics (szerb, Partizan Beograd, legutóbb kölcsönben Macsva Sabac – Szerbia)
Kölcsönből visszatérők: Szűcs Kristóf (Vác FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Mucsányi Márk
Kiszemeltek:
Távozók: Balázs Benjámin (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Dzenan Burekovic (bosnyák, Göztepe SK – Törökország), Filipovics Marko (Bicskei TC – kölcsön után végleg), Jonathan Heris (belga, KAS Eupen, Belgium, szabadon igazolhatóként), Koszta Márk (Zalaegerszegi TE FC), Litauszki Róbert (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Novothny Soma (VfL Bochum – Németország, szabadon igazolhatóként), Jakub Sedlácek (szlovák, szabadon igazolható), Zsótér Donát (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Corso Moussa Traoré (guineai, Vasalund – Svédország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik