Sorozatban negyedszer, ezúttal 4–0-ra kapott ki az Újpest!

Vágólapra másolva!
2023.11.25. 19:21
null
Drazsics az első gólt pörgeti a lila-fehérek hálójába (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 14. fordulójában a remekül kontrázó Mezőkövesd hazai pályán 4–0-ra legyőzte az Újpestet, amely sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el a bajnokságban.

 

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ

Mezőkövesd–Újpest 4–0 (2–0)
Mezőkövesd,Városi Stadion,1896néző.Vezette:Derdák

Gólszerző:Drazsics (16., 90+3.), Molnár G. (39.), Cseke (88.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Nagy meglepetéssel szolgált szombat este Nebojsa Vignjevics, az Újpest FC vezetőedzője, a húszéves Molnár Zsombort állította a kapuba a Mezőkövesd elleni idegenbeli bajnoki mérkőzésen. A Vasastól a nyáron kölcsönkapott, tehetségesnek tartott labdarúgó eddig csupán az NB II-ben és az NB III-ban védett, s a Megyeri útról származó információ szerint az úgynevezett fiatalszabály betartásáért járó valamivel több mint háromszázmillió forint „kényszerítette” a szerb szakembert arra, hogy újoncot avasson.

A hazaiak már az 5. percben tesztelték a fiatal kapust, aki bátor vetődéssel szerezte meg a labdát Sztefan Drazsics elől, négy perccel később pedig a tizenhatoson kívülre futva lábbal mentett. Szó se róla, jól mutatott a kapuban a csaknem két méter magasra nőtt labdarúgó, ám a 16. percben Drazsics már túljárt az eszén, elegáns mozdulattal emelte át a labdát fölötte. Sokkal ötletesebben, szervezetebben, gyorsabban futballozott a kiesőzónából menekülő Mezőkövesd, míg az Újpest az egygólos hátránya ellenére is lassan, kényelmesen szövögette támadásait. Aztán a félidő hajrájára ritmust váltottak a vendégek, átvették a játék irányítását, csak a gól hiányzott a játékukból, a hazaiak viszont szinte helyzet nélkül – gyors kontra végén – növelték előnyüket.

Hogy a szünetben mi történhetett az Újpest öltözőjében, csak sejteni lehet, egy biztos: magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak a lila-fehérek. A Kállai Kevinnel nagy csatát vívó Csoboth Kevin átkerült a jobb oldalra, a helyén pedig Kiss Tamás próbálta zavarba hozni a hazaiak utánpótlás-válogatott védőjét, ugyancsak kevés sikerrel. Ám hiába birtokolták többet a labdát Tajti Mátyásék, fölényük meddőnek bizonyult, mi több, az összecsapás végén újabb kövesdi gólok születtek, Cseke Benjámin, majd az óriási kedvvel futballozó Drazsics talált be– utóbbi gól nem mindennapi akcióból esett!

A jelek szerint bajban van az Újpest, ez ugyanis a negyedik veresége egymás után az OTP Bank Ligában.4–0

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 14. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
November 24., péntek
Paks–Diósgyőr 4–1Paks,Paksi FC StadionPintér Csaba
1712
November 25., szombat
Kisvárda–MTK Budapest 3–1Kisvárda,Várkerti StadionErdős József1890
Zalaegerszeg–Debrecen 1–2
Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Andó-Szabó Sándor
1914
Mezőkövesd–Újpest FC 4–0Mezőkövesd,Városi Stadion
Derdák Marcell
1896
November 26., vasárnap
17.00:Puskás Akadémia FC–Ferencváros (Tv:M4 Sport)Felcsút,Pancho Aréna
19.30:Fehérvár FC–Kecskeméti TE (Tv:M4 Sport)Székesfehérvár,Sóstói Stadion

AZ ÁLLÁS
1. Paksi FC 14 8 4 2 27–15 +12 28
2. Ferencvárosi TC 12 8 1 3 34–15 +19 25
3. Debreceni VSC 14 7 2 5 23–19 +4 23
4. Puskás Akadémia 13 6 5 2 22–16 +6 23
5. Fehérvár FC 13 6 2 5 25–20 +5 20
6. Diósgyőri VTK 14 6 2 6 21–21 0 20
7. Újpest FC 14 6 2 6 22–28 –6 20
8. Kecskeméti TE 13 6 1 6 20–20 0 19
9. MTK Budapest 14 5 3 6 14–23 –9 18
10. Mezőkövesd 13 4 1 8 17–22 –5 13
11. Zalaegerszegi TE 14 3 2 9 17–32 –15 11
12. Kisvárda 14 3 1 10 14–25 –11 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik