Románia: Adrian Mutu maradt a szövetség egyetlen jelöltje – sajtóhír

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2021.12.20. 17:51
null
Mutu az U21-es román válogatott trénereként idén tavasszal a magyar-szlovák rendezésű Európa-bajnokságon (Fotó: Török Attila)
Minimálisra csökkent annak esélye, hogy Adrian Mutu legyen a Kisvárda edzője, a 42 éves román tréner ugyanis egyedüli jelölt maradt a román válogatott szövetségi kapitányi posztjára. A bukaresti szövetség (FRF) vezetése csütörtökre hívta össze a szakmai bizottságot, hogy döntsön a válogatott új szakvezetőjéről.

A FRF elnöke, Razvan Burleanu, a bajnok CFR edzőjét, Dan Petrescut szerette volna leginkább szövetségi kapitánynak, őt azonban a kolozsvári klub csak a 400 ezer eurós kivásárlási ára kifizetése esetén engedte volna el – amire a szövetségnek nincsen pénze. Szombaton Cristian Balaj klubelnök, hétfőn pedig Ioan Varga többségi tulajdonos is úgy nyilatkozott, ingyen semmiképpen nem engednék el a bajnokságot toronymagasan, tízpontos előnnyel vezető csapat trénerét, akivel szeptemberi eleji visszatérése után hosszú távra terveznek.

Így aztán a szövetségnek a tavaszig az U21-es válogatottat vezető Mutu maradt az egyetlen elérhető edző, bár a Gazeta Sporturilor sportlap internetes kiadása szerint a látszat kedvéért több más nevet is előterjesztenek majd a szakmai bizottság ülésén. A román szövetségi kapitányi poszt novemberben lett szabad, amikor Mirel Radoi nem hosszabbította meg a világbajnoki selejtezők végével lejárt szerződését.

Adrian Mutu éppen a FRF felkérésére várva nem fogadta el a Kisvárda ajánlatát, bár december elején ellátogatott a csapat Mol Fehérvár elleni mérkőzésére. Az eddig szerény edzői karrierrel rendelkező, felnőtt szinten csak a Liga 1 alsóházában szereplő csapatokat (FC Voluntari, FCU Craiova 1948) rövid ideig irányító román edző negatív válasza esetén Kisvárdán tavasszal is az őszi szezon végén megbízott edzőként dolgozó Erős Gábor vezetheti a csapatot.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik