PMFC: Bajzát úgy hallotta, nem ragaszkodik hozzá a klub

Vágólapra másolva!
2013.01.28. 08:38
A Nemzeti Sport értesülései szerint Bajzát Pétert kölcsönadhatja a tavaszi szezonra a PMFC labdarúgócsapata – az NB II-es Vasas már tárgyalt is a pécsiekkel a megszerzéséről.

„Erre az egyszerű kérdésre nem tudnék most határozott választ adni. Tudniillik nem tudom, mik a szándékai velem a klubvezetőknek” – válaszolta a „Minden rendben van?” felvetésre Bajzát Péter.

„2014 nyaráig a Pécs játékosa vagyok, s nem titok, úgy is készültem, hogy kitöltöm a szerződésemet. A jelek szerint nem biztos, hogy lesz erre esélyem. Hallom, hogy nem mindenáron ragaszkodnak hozzám a klubnál – mondta a Nemzeti Sportnak a csatár, aki nem a PMFC vezetőitől tudta meg, hogy létszámfölöttivé válhat. – Néhány klubtól jutottak el hozzám információk arról, hogy felvetődött a nevem itt is, ott is, s hogy az érdeklődők azt a választ kapták, hogy igen, lehet tárgyalni Bajzát Péterről.”

A Nemzeti Sport információi szerint az érdeklődők között van a Vasas is, de Bajzát még egyetlen kérővel sem tárgyalt, így nem tudja, hogy pontosan mely csapatok érdeklődnek iránta.

ARRÓL HOGY BAJZÁT PÉTER HOGY ÉRZI MAGÁT PÉCSEN, MIT MOND JÖVŐBELI ELKÉPZELÉSEIRŐL, A NEMZETI SPORT HÉTFŐI SZÁMÁBAN OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
15 órája

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik