Paks: Soha nem szabad megelégedni magunkkal – Waltner Róbert

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.08.18. 07:35
null
Waltner Róbert örül a Paks bajnoki veretlenségének és az eddig szerzett öt pontjának – igaz, szerinte lehetne több is (Fotó: Balogh László)
Sokáig lenne a Paksi FC vezetőedzője Waltner Róbert, aki jobban örült volna, ha csapata ezen a héten is játszhat a bajnokságban.

– Vannak helyzetek, amikor az edző nem bánja, sőt, kifejezetten örül, ha csapata bajnokiját valamilyen okból elhalasztják. A mostani ilyen lenne?
– Nem örülök, hogy elmarad a hétvégi mérkőzés, szívesebben játszottunk volna ezen a héten a Ferencvárossal – válaszolta lapunknak Waltner Róbert, a Paksi FC nyáron kinevezett, 44 esztendős vezetőedzője. – Nincs azzal probléma, hogy a nemzetközi porondon szereplő Fradit segítjük a halasztással, ugyanakkor a vasárnapi, Fehérvár elleni találkozó is megmutatta, mennyire erős a zöld-fehérek kerete. Nekünk nincs hasonlóan bő keretünk, és ha mondjuk hét közben kerülne sor a pótlásra, az bennünket érintene hátrányosan.

– Az ön irányításával a Paks három fordulót követően veretlen: a megszerzett öt pont jó indulásnak számít?
– Nézőpont kérdése. Az öt pont nem rossz, hiszen kétszer idegenben játszottunk, hazai pályán pedig a Fehérvárt fogadtuk, ám ha jobban használjuk ki a helyzeteinket, és van egy kis szerencsénk, lehetne több pontunk. Persze nem vagyok elégedetlen.

– Az élet időnként érdekes helyzeteket produkál: amikor a 2019–2020-as idényben a Kaposvári Rákóczit irányította − igaz, hivatalosan Disztl László volt a vezetőedző −, csapatával a Fehérvár ellen kezdte a bajnokságot, akárcsak tavaly a ZTE-vel, majd most a Pakssal…
– Nem tudom, más edző esetében van-e hasonlóra példa, mindenesetre érdekes, és nem tagadom, motivált, hogy harmadszor is a Vidi ellen kezdek. Az öltözőben mondtam is a srácoknak, az első fordulóban nincs még győztes meccsem, sőt az is fűtött, hogy a Paks kétezertizennégy után először győzelemmel rajtoljon a bajnokságban. Hogy mit éreztem a kettő nullára megnyert meccs után? Örömöt, megkönnyebbülést!

– Május huszonhatodikán nevezték ki a Paks vezetőedzőjének, lassan már három hónapja. Azt kapta, amit remélt?
– Többet is annál! Köszönöm Istennek, hogy ilyen jó helyen vagyok, ragyogóan érzem magam, és örülnék, ha sokáig ennél a klubnál dolgozhatnék.

– Az előző két idényben a Paks szerezte a legtöbb gólt, igaz, rengeteget is kapott. A kinevezése után elmondta, elsődleges cél, hogy a csapat védekezése legyen rendben, ezért sokan feltételezték, a szerzett és a kapott gólok száma jelentősen csökken. Ezzel szemben az a helyzet, hogy három fordulót követőn a Paks − a Kisvárdával holtversenyben − szerezte a legtöbb gólt, viszont továbbra is sokat kap.
– A legutóbbi, Honvéd elleni meccsünkön az ellenünk befújt két tizenegyessel sajnos jelentősen romlott a statisztikánk. Az elsőt egyéni hiba előzte meg, nem kellett volna szabálytalankodni, hiszen nem volt helyzetben a hazaiak labdarúgója, a másikat pedig balszerencsés mozdulat, kezezés előzte meg. Az így kapott két gól elcsúfítja a gólkülönbségünket, ám úgy gondolom, akkor érdemes ezzel a statisztikával részletesebben foglalkozni, ha lement az őszi szezon. Nyilván az a cél, hogy sokszor találjunk be és kevés gólt szerezzenek az ellenfeleink, de a legfontosabb, mennyi pontunk van. Szeretnénk szépen, látványosan futballozni, van is fejlődés, ám mindennél fontosabb, hogy sohasem szabad megelégednünk magunkkal.

– Meghatározható már, hol a Paks helye a mezőnyben?
– Szeretnénk az első hatban végezni, de sokan vannak így ezzel. Nincs nagy különbség a csapatok között, nincs lefutott meccs. Júliusban indult a verseny, májusban lesz vége, és aki kiegyensúlyozottan teljesít, annak lesz esélye elöl végezni.

– Tudom, milyen sokat jelent önnek Zalaegerszeg, a ZTE. Megnézte, mikor játszanak ellene?
– Az első kör legvégén. Szeretem a klubot, a szurkolókat, a tisztelet irántuk biztosan megmarad, akárhol is dolgozom. Különleges meccs lesz, az volt a Kaposvárral is, és remélem, sokszor mehetek még a csapatommal Zalaegerszegre NB I-es meccset játszani.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik