Paks: kölcsönvették a Mol Fehérvár védőjét – hivatalos

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.01.26. 19:33
null
Tamás Olivér (balra) kölcsönben a Paksnál folytatja (Fotó: <a href="http://paksifc.hu/news.php?extend.9323.12" target="_blank">paksifc.hu</a>)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a 2020–2021-es idény végéig kölcsönvette a Mol Fehérvár 19 éves védőjét, Tamás Olivért. A tolnaiak emellett azt is bejelentették, hogy szerződést hosszabbítottak Lenzsér Bencével és Rácz Gergővel.

 

Tamás Olivér a Mol Fehérvár FC labdarúgója, ám ősszel az NB II-es Budaörs kölcsönjátékosa volt – így a paksiak vezetőedzője, Bognár György jól ismerheti a képességeit. A 19 éves, többszörös utánpótlás-válogatott védő 9 másodosztályú mérkőzésen egyszer volt eredményes, s a tavaszt már Pakson tölti.

„Nagyon boldogan vettem a Paks megkeresését, hiszen korábban már dolgoztam együtt Bognár Györggyel, és abban a néhány hónapban, amit együtt töltöttünk, rendkívül jól éreztem magam. Ami a tavaszt illeti, szeretnék minél több mérkőzésen a pályára lépni, ezeken minél jobban teljesíteni, valamint maximálisan a csapat érdekeit szolgálni és sok győzelmet bezsebelni. A csak magyar játékos filozófia roppant szimpatikus számomra, bizakodó vagyok a jövőt illetően” – mondta a paksifc.hu-nak Tamás Olivér.

A paksiak emellett azt is bejelentették, hogy a 24 éves középső védő, Lenzsér Bence és a 25 esztendős kapus, Rácz Gergő egyaránt 2024 nyaráig hosszabbította meg a szerződését. Előbbi tíz, utóbbi két élvonalbeli bajnoki mérkőzésen lépett pályára eddig a 2020–2021-es idényben.

„Örültem a lehetőségnek, hiszen nagyon szeretek Pakson futballozni. Már jó ideje itt vagyok, nem tudom, hová vezet az út vége, de az biztos, hogy kellemesen érzem magam a klubban, és mihamarabb szeretnék szép sikereket megélni együtt a csapattal” – mondta Lenzsér Bence, akinek combizom-fáradtság miatt kellett kihagynia a DVTK elleni, 2–1-re megnyert tavaszi szezonnyitót.

„Felettébb örülök, hogy új szerződést köthettem a klubbal, maximálisan érzem a vezetőség bizalmát. Továbbra is minden erőmmel azon leszek, ha lehetőséget kapok védeni a kapunkat, abba minél kevesebb labda találjon utat, ezáltal további elismeréseket érjünk el csapatszinten” – fogalmazott Rácz Gergő, aki végig a pályán volt a miskolci csapat ellen.

A Paks januárban már Szabó Jánossal, Hahn Jánossal, Osváth Attilával és Kulcsár Dáviddal is szerződést hosszabbított.

TÉLIJÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Tamás Olivér (Mol Fehérvár)
Kölcsönből visszatérők:Forgács Dávid(Szentlőrinc),Szabó Bálint(Kaposvári Rákóczi)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:Kővári Róbert(Szeged-Csanád Grosics Akadémia)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Az NB II-es Budafoknál folytatja a korábbi U-válogatott szélső

Labdarúgó NB II
3 órája

Videoton: tíz év után térhet vissza a támadó, ha megegyezés születik – NS-infó

Labdarúgó NB II
23 órája

DVTK: Elton Acolatse a Ferencvárost választhatja

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:22

Az Újpest bejelentette Patrizio Stronati szerződtetését

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:49

NB II: a Csíkszeredáról távozó védő szülővárosában kötött ki; új fiatalok Mislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:11

NS-infó: Acolatsén múlik, marad-e a DVTK-nál – ez az NB I-es klub viheti

Labdarúgó NB I
2026.01.16. 22:13

Óbudáról érkezett az NB II-es Soroksár második téli igazolása

Labdarúgó NB II
2026.01.16. 16:37

Argentin középpályást igazolt a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.16. 16:27
Ezek is érdekelhetik