Ott voltunk Dunaszerdahelyen; csütörtökön edzhet először új csapatával Mocsi Attila

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2022.01.19. 23:22
A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk.

Ott voltunk Dunaszerdahelyen, ahol a Ferencváros futballcsapata játszott felkészülési meccset a DAC-cal. A zöld-fehérek kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be hivatalosan az új vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov, és a szurkolók megismerkedhettek egy új szerzeménnyel, a nigériai csatár Fortuna Bassey-val is. A szlovákiai járványügyi korlátozások miatt csak 25 százalékos kapacitással üzemelhetett a Mol Aréna, így aztán 1368 néző láthatta a két együttes összecsapását. Hogy mit láttunk a magyar bajnokság éllovasától, és vajon miért nem lépett pályára a házigazdáknál Schäfer András, kiderül helyszíni riportunkból.
Ott voltunk Dunaszerdahelyen,
ahol a Ferencváros futballcsapata játszott felkészülési meccset a DAC-cal. A zöld-fehérek kispadján ezen a mérkőzésen mutatkozott be hivatalosan az új vezetőedző, Sztanyiszlav Csercseszov, és a szurkolók megismerkedhettek egy új szerzeménnyel, a nigériai csatár Fortuna Bassey-val is. A szlovákiai járványügyi korlátozások miatt csak 25 százalékos kapacitással üzemelhetett a Mol Aréna, így aztán 1368 néző láthatta a két együttes összecsapását. Hogy mit láttunk a magyar bajnokság éllovasától, és vajon miért nem lépett pályára a házigazdáknál Schäfer András, kiderül helyszíni riportunkból.

Csütörtökön edzhet először új csapatával Mocsi Attila, akit a napokban a másodosztályban szereplő Szombathelyi Haladástól szerződtetett a ZTE FC. A korosztályos válogatott belső védő korábbi pozitív koronavírustesztje miatt nem készülhetett új csapattársaival, de tünetmentesen átvészelte az időszakot, és bekapcsolódik a közös munkába. A 21 esztendős sportoló lapunknak azt mondta, a zalaegerszegi megkeresés azért is volt vonzó a számára, mert Bolla Bendegúz, Skribek Alen és Szánthó Regő is élt a kék-fehéreknél kapott lehetőséggel.

2021-ben két aranyérmet szerzett a kajakos Kiszli Vanda a maratoni világbajnokságon, ezzel a sportág 59. örökös bajnokává vált. A felnőttek között hatszoros világ-, kétszeres Európa-bajnok és 2013-ban, húszévesen világjátékok-ezüstérmes sportoló lapunknak elárulta, rengetegszer önt el a kétely, elég-e a munka, amit végez, jó-e az irány. Az idei évre számára a fő verseny a világjátékok, amelyre a 2021-es világbajnokságon ugyan megszerezte a kvótát, ám az egyelőre Magyarországé, s nem az övé.

Legfrissebb hírek

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
18 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
2025.12.21. 23:25

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

Buszsofőrök az NB I-es csapatoknál; Bárány Donátra az FTC után államvizsga vár

E-újság
2025.12.15. 23:31
Ezek is érdekelhetik