Licencügy: MLSZ-határozattal bizonyítaná igazát a Szpari

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.21. 17:48
A Nyíregyháza Spartacus közleményt adott ki hivatalos honlapján, amelyben az UEFA levelezésére hivatkozva állítja, jogtalanul zárták ki a csapatot a labdarúgó NB I-ből.

Megerősítette a Nyíregyháza Spartacus igazát az UEFA levelezése. A Balbinot-ügyben a Munkaügyi Bíróságnak kellett volna döntenie, de ilyen döntés nem született. A Szpari tovább harcol igazáért” – olvasható a nyíregyháziak közleményében.Megerősítette a Nyíregyháza Spartacus igazát az UEFA levelezése. A Balbinot-ügyben a Munkaügyi Bíróságnak kellett volna döntenie, de ilyen döntés nem született. A Szpari tovább harcol igazáért” – olvasható a nyíregyháziak közleményében.

Miközben a szövetség folyamatosan arról beszél indoklásában a kizárás kapcsán, hogy nem lett idejében kifizetve Diego Balbinot, a Szpari korábbi játékosa, az UEFA egyik levelezése megerősítette azt, hogy a Nyíregyházának van igaza, azaz nem is kellett volna kifizetni a játékost. Az UEFA főtitkára és a profi labdarúgók három európai szervezetének főtitkárai 2014 márciusban és 2015 májusban is azt írták a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, hogy a játékosokkal kapcsolatos munkaügyi vitákat a magyar jogrendszer a Munkaügyi Bíróság hatáskörébe utalja, vagyis a magyar jogszabályok szerint kell elbírálni.

Kiolvasható az angol nyelvű anyagból, hogy még a külföldi szakemberek is azt állítják, hogy ez nyitott, nem rendezett kérdés, az MLSZ 2012 óta nem oldotta meg ezt a problémát, és az erre adott hároméves határidő is letelt! Sőt „nyitott kérdések" közé teszi és rendezendőnek jelöli meg az MLSZ számára, amelyet az negyedik éve nem teljesít! A Szpari részéről ez volt az egyik legfontosabb érv a licenckérdés kapcsán" – folytatódik a közlemény a nyiregyhazaspartacus.hu-n.

„A Spartacus teljesítette az MLSZ-nek a munkaszerződésre vonatkozó szerződési feltételeit, záradékba beletette, hogy mi a jogi fórum (Nyíregyháza Munkaügyi Bíróság), így az alkalmazandó jog (magyar munkajogi szabályok), valamint a nemzeti jog előnyt élvez minden mással szemben. A Szpari ennek megfelelően járt el a Balbinot-ügyben, és annak ellenére is rendezte a tartozást, hogy erről a Munkaügyi Bíróság nem rendelkezett – engedve a zsarolásnak, hogy másképp nem kap licencet. Tehát bizonyítékunk az MLSZ saját határozata – melyre az UEFA levelében is utalnak –, hogy az MLSZ és az UEFA szerint sem kompetens más fórum (FIFA) hasonló ügyekben. A kizárásnál mégis a FIFA-ra hivatkozik a szövetség. Harcolunk tovább az igazunkért, hiszen mi a szabályoknak megfelelően jártunk el" – mondta Ökrös András, a Nyíregyháza Spartacus ügyvezetője.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik