NB I: Van-e nyomás rajtam a ZTE-nél? Igen, de ez éltet! – Boér Gábor

BORBOLA BENCE, PUSZTAI VIOLA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó)BORBOLA BENCE, PUSZTAI VIOLA, TUMBÁSZ HÉDI (fotó)
2020.10.22. 11:10
Boér Gábor a Békés megyei Nagyszénáson nőtt fel, saját bevallása szerint bátyjával, Zsolttal együtt labdával születtek, legalábbis szinte minden gyerekkori képükön rajta van a pöttyös labda, és természetesen rengeteget futballoztak. A ZTE vezetőedzője a Sportkrém e heti vendége.

Bár a szintén edzőként dolgozó bátyját tartották tehetségesebbnek, mégis ő ért el nagyobb sikereket. Játékos-pályafutása mégsem úgy alakult, ahogy szerette volna. Reméli, hogy a tréneri karrierje nem ír le hasonló görbét. 37 évesen jelenleg ő az NB I egyik legfiatalabb vezetőedzője, a ZTE irányítását a nyáron vette át. Adja magát a kérdés, van-e teher a vállán, hogy ilyen nagy múltú együttest bíztak rá?

„Igen, van! felelte. – De Békéscsabán és Győrben is éreztem magamon a nyomást, viszont úgy gondolom, korábban is teljesen jól tudtam ezt kezelni. Nyilván annyiban más a helyzet, hogy a Zalaegerszeg az NB I-ben szerepel, ahol hétről hétre változnak a pozíciók a tabellán, és akkor sem nyugodhat meg egy csapat, ha a harmadik helyen van. Két héttel később akár a kiesőzónában találhatja magát. Szóval ez olyan nyomás, olyan szorítás, amit hétről hétre el kell viselni. De ez engem éltet, szeretem. Mindig is úgy éltem, hogy feszegettem a határaimat, és most, hogy már benőtt a fejem, lehiggadtam, még jobban tudom ezt kezelni.”

A tanárképzőt végzett tréner videónkban azt is elárulta, hogy kik azok a magyar edzők, akikre a leginkább felnéz.

Ha még többet szeretne megtudni Boér Gáborról, keresse a pénteki Nemzeti Sport Sportkrém mellékletét.

Legfrissebb hírek

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
17 órája

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24

„Most mondjam azt, hogy minden jó, ha a vége jó?” – Szélesi Zoltán az újpesti fordítás után

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 20:28

Hatalmas góllal szerezte meg első idegenbeli győzelmét az ETO FC

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 16:34

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38