NB I: Ugyanazt játszottuk, mint az MTK, csak jobban – Bognár György a 4–0 után

Vágólapra másolva!
2020.09.26. 17:38
null
Hahn János háromszor ünnepelhetett gólt (Fotó: Meder István)
A mérkőzés jelentős részét emberelőnyben lejátszó Paksi FC hazai pályán 4–0-s győzelmet aratott az MTK Budapest ellen a labdarúgó NB I 5. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

Az MTK vezetőedzője, Michael Boris először is gratulált a Paksnak.

„Nehéz volt készülni rá, hiszen edzőváltás történt ellenfelünknél, de számítottunk az agresszív letámadásra, ugyanakkor nem találtuk az ellenszert. Aztán jött a piros lap, a tizenegyes és a gól. Próbáltunk változtatni, és visszajönni a meccsbe, ám a Paks lőtt még hármat. Szerettünk volna három pontot szerezni, ahogy a bajnokságban továbbra is negyvenöt pontot szeretnénk elérni, úgyhogy a Budafok elleni találkozó nagyon fontos lesz.″

A fővárosi gárda ezzel kétmérkőzéses vereségi sorozatban van 0–7-es gólkülönbséggel...

„Változtatnunk kell a támadójátékon, hiszen a ZTE ellen sem működött. Nem elfogadható, hogy három lehetőséget alakítottunk ki két meccs alatt.″

A Paks újdonsült trénere, Bognár György nagyon elégedett volt a játékosaival.

„Többet kaptam a srácoktól, mint amit négynapi edzés után elvártam volna. Fogékonyak voltak az újra. Gyakorlatilag azt játszottuk, amit az MTK, csak jobban.″

A triplázó Hahn Jánosról elmondta: nála egyértelműen kezdőjátékos lesz a kvalitásai miatt. Végül arról kérdeztük, izgatott volt-e a mérkőzés előtt amiatt, hogy 16 év után tért vissza vezetőedzőként az NB I-be.

„Nem szoktam már görcsölni a meccsek előtt, tök mindegy, hogy most NB II vagy NB I, ugyanazt kell csinálni.″

Az MTK azt gondolta, meg leszünk törve a vírushelyzetünk miatt – Hahn

LABDARÚGÓ NB I
5. FORDULÓ

Paks–MTK 4–0 (Hahn 32., 57. – mindkettőt 11-esből, 80., Szakály D. 52.)
Paks, Városi Stadion, 1398 néző. Vezette: Erdős József

ÉLŐ SZÖVEGES TUDÓSÍTÁSUNKAT ITT OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 4 3 1 8–5 +3 9
2. Mol Fehérvár 4 2 2 11–6 +5 8
3. Ferencvárosi TC 3 2 1 8–2 +6 7
4. Mezőkövesd 5 2 1 2 5–5 0 7
5. Kisvárda 4 2 2 7–8 –1 6
6. Zalaegerszegi TE 4 1 2 1 8–6 +2 5
7. MTK Budapest 5 1 2 2 5–10 –5 5
8. Diósgyőri VTK 3 1 1 1 5–6 –1 4
9. Újpest FC 4 1 1 2 7–9 –2 4
10. Paksi FC 5 1 1 3 7–10 –3 4
11. Budafoki MTE 4 1 1 2 4–7 –3 4
12. Budapest Honvéd 3 1 2 6–7 –1 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik