NB I: torreádorból kedvenc – nagyot fordult a világ Holenderrel

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2022.08.19. 15:34
null
Nagyot fordult Holenderrel a világ (Fotó: Török Attila)
Több szempontból is rendhagyó módon folytatódik a hétvégén a labdarúgó NB I. Nemzetközi kupakötelezettsége miatt a Ferencváros paksi és a Fehérvár Újpest elleni hazai találkozóját elhalasztották. A csonka, 4. forduló péntek este az újonc létére még veretlen Kecskeméti TE felcsúti vendégjátékával indul, az augusztus 20-i ünnep miatt szombaton nem rendeznek mérkőzéseket. Vasárnap Ricardo Moniz hazai pályán tétmeccsen először irányítja a ZTE-t (a Kisvárda az ellenfél), majd négyéves szünet után csap újra össze a Vasas és a Bp. Honvéd. Felújított stadionjában a Mezőkövesd hétfő este fogadja a Debrecent. 

LABDARÚGÓ NB I
4. FORDULÓ

PÉNTEK

PUSKÁS AKADÉMIA–KECSKEMÉTI TE

♦ Csak négy mérkőzést vívtak eddig a legfelső osztályban, a mérleg 2 felcsúti siker, 1 döntetlen, 1 kecskeméti diadal.

♦ A Puskás Akadémia pályaválasztása mellett még nyeretlen a KTE. 2013 novemberében Székesfehérváron 2–2-re végeztek, majd 2015 májusában a Pancho Arénában 4–0-s hazai diadal született. A jelenleg már Budafokon játszó Tischler Patrik háromszor is betalált akkor, és négy góllal ő a párharc legeredményesebb játékosa.

♦ A legutóbbi hat bajnokijából – 3 döntetlen és 2 vereség mellett – csak egyet tudott megnyerni a Puskás Akadémia. Két fordulóval ezelőtt az Újpestet verte meg – pedig 2–0-s vezetésénél Skribek Alent kiállították, így a záró közel fél órát emberhátrányban játszotta végig.

♦ Az újonc KTE három forduló után veretlenül, 5 ponttal (1 győzelem, 2 döntetlen) a 4. helyen áll, ráadásul csupán egy gólt kapott – igaz, felsőházi csapattal még nem találkozott. Ugyanennyit rajta kívül csak a ZTE szedett be a mezőnyből, az FTC pedig egyet sem, viszont mind a ketten még csak két bajnokit játszottak le. A lila-fehérek tétmeccsen csaknem fél éve nem kaptak ki, legutóbb február 28-án, még az NB II-ben a Vasassal szemben maradtak alul 1–0-ra a Széktói Stadionban. Azóta 11-szer nyertek és 5-ször ikszeltek.

♦ A felcsúti együttes a 2022-es naptári évben megrendezett 10 hazai bajnokijának a felét megnyerte, kétszer ikszelt, és háromszor kapott ki, az MTK-tól, a Lokitól, majd a Honvédtól.

♦ A KTE eddigi egyetlen idegenbeli meccsén 1–1-et ért el Debrecenben, látogatóként legutóbb lassan hét és fél évvel ezelőtt, 2015. március 14-én Dunaújvárosban tudott (2–0) győzni az élvonalban. Vendégként az NB II-ben előzőleg február 20-án Csákváron szenvedett vereséget (1–2).

♦ A Puskás Akadémia legutóbbi hat bajnokija közül csak egy olyan volt, amikor kettőnél több gól született: az előző idény záró fordulójában hazai pályán 2–1-re veszített a Honvéddal szemben.

♦ A Kecskemét mérkőzésein is ritkán kerül a labda a kapuba: kettőnél több találat még egyszer sem volt ebben a bajnokságban Szabó István csapatának találkozóin, az eddigi gólátlag pedig kereken 1.

♦ Mindkét csapat szorgosan gyűjti a sárga lapokat: a PAFC 11-gyel – holtversenyben az Újpesttel – a legtöbbet kapta a mezőnyben, de a KTE is csak eggyel marad el mögöttük (10). Ráadásul mindkét gárdánál volt már egy kiállítás is.

VASÁRNAP

ZALAEGERSZEGI TE FC–KISVÁRDA MASTER GOOD

♦ 2019 óta ez lesz a 10. találkozójuk az NB I-ben, az örökmérleg elsöprő kisvárdai fölényt mutat: a ZTE csupán 1 győzelmet tudott összehozni, 4-szer ikszeltek és ugyancsak 4-szer nyertek a szabolcsiak, akik majdnem kétszer annyi gólt lőttek, illetve fejeltek a zalaiaknak (15), mint fordítva (8).

♦ A Zalaegerszeg az előző négy egymás elleni meccsükön csak egyszer tudott betalálni a várdaiaknak, legutóbb, a Várkerti Stadionban, akkor is tizenegyesből, Tajti Mátyás révén.

♦ A kettejük közti egyetlen egygólosnál nagyobb különbségű meccs valóságos kiütést hozott, hiszen tavaly októberben 5–0-ra nyertek a piros-fehérek. Navrátil duplázott, majd Camaj mesterhármast ért el. Holtversenyben máig ez a Kisvárda NB I-es időszakának legnagyobb diadala.

♦ Zalaegerszegen négy meccse volt eddig a két csapatnak az élvonalban és a házigazdák még nyeretlenek. Három iksz mellett egy várdai siker született, 2020 novemberében (1–2), mégpedig úgy, hogy Fernando Viana kiállítása miatt a vendégek több mint 20 percet emberhátrányban játszottak. A legutóbbi két zalai csatájukon gól sem született.

♦ A ZTE az egyetlen csapat az NB I mezőnyében, amely a mostani kiírásban idegenben győzni tudott, még a nyitányon verte meg 1–0-ra a Honvédot, és legutóbb Újpesten is csak másodpercek választották el az újabb vendégdiadaltól, a vége így 1–1 lett.

♦ Már kilenc bajnoki óta tart a Kisvárda veretlensége (5 győzelem, 4 döntetlen), ez a leghosszabb ilyen sorozat jelenleg a tavasszal is NB I-ben szerepelt csapatok között. A piros-fehérek még április 9-én otthon a Mezőkövesdtől kaptak ki (1–2).

♦ A zalaiak elsőnek kisorsolt otthoni találkozóját a Ferencváros kérésére elhalasztották, így Ricardo Moniz hazai tétmeccsen most mutatkozik be a kék-fehérek kispadján. Az egerszegiek az előző bajnokság végére eléggé visszaestek, és a legutóbbi három bajnokijukat elvesztették a ZTE Arénában, mindegyiket egy góllal.

♦ Mivel a Mezőkövesd elleni meccsük pályaválasztói jogát felcserélték, így a Kisvárda idegenben először lép pályára ebben a bajnokságban. Az előző idényben vendégként 5–8–4-es mérlegével a harmadik legtöbb pontot szerezte (23) a mezőnyben.

♦ A Várda előző 11 idegenbeli NB I-es mérkőzéséből 9-en háromnál kevesebb gól esett. A két kivétel az Üllői úti 1–2 és a fehérvári 3–5 volt.

VASAS FC–BP. HONVÉD

♦ A forduló legnagyobb múltú párharca a Vasas és a Honvéd csatározása: az élvonalban 1916 óta 177-szer mérkőztek meg egymással, a mérleg némi Vasas-fölényt mutat: 70-szer az angyalföldiek, 62-szer a kispestiek győztek, 45 találkozójuk döntetlenre végződött. A 2003–2004-es idényben a másodosztályban (NB I B) is találkoztak egymással, akkor a kispesti meccsüket a Honvéd nyerte meg 1–0-ra, a Fáy utcai összecsapásuk 1–1 lett.

♦ Az előző 11 összecsapásukból csak egy végződött döntetlenre, több mint hat évvel ezelőtt, 2016. március 5-én a régi Bozsik-stadionban nem született gól, mégpedig úgy, hogy a hazaiaktól a második félidő közepén Eppel Márton és Gazdag Dániel is a kiállítás sorsára jutott. Azóta négyszer diadalmaskodtak a piros-kékek és csak kétszer a piros-feketék.

♦ A legutóbbi, 2018. június 2-i kispesti találkozójuk fájó emlék a Vasas-szurkolók számára, mert a 3–1-es Honvéd-győzelem akkor csapatuknak az NB I-es búcsút jelentette. A piros-kékek számára a kegyelemdöfést jelentő harmadik kispesti gólt Holender Filip lőtte, aki a 2. fordulótól már a Vasast erősíti. Mivel két hete a Paks ellen góllal és gólpasszal mutatkozott be, az egykori „torreádor", majd gólkirály hamar az angyalföldi drukkerek kedvencévé vált.



♦ Amikor a Vasas volt a pályaválasztó, 39-szer győztek a hazaiak, a kispesti diadalok és a döntetlenek száma 24–24. A Fáy utcában legutóbb szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt, 2016. augusztus 17-én vendégeskedett a Honvéd, a meccset Berecz Zsombor és Remili Mohamed góljával 2–0-ra nyerték az angyalföldiek, akik Bobál Dávid kiállítása miatt a 47. perctől emberelőnyben játszottak. A Vasasban a maiak közül Berecz, Vida Máté és Szivacski Donát szerepelt a kezdőben, az akkori Honvédból pedig a már említett Holenderen kívül Hidi Patrik és Baráth Botond is azóta a piros-kékek játékosa lett. Utóbbi azonban a debreceni kiállítása miatt most nem szerepelhet, akárcsak a kispestieknél a szintén piros lapos Makszim Plakuscsenko.

♦ A kispestiek legutóbb bő tíz évvel ezelőtt, 2012. március 2-án tudtak nyerni a Fáy utcában (1–2), érdekesség, hogy akkor Ivancsics Gellért révén mindkét góljukat tizenegyesből érték el.

♦ Az újonc Vasas mindhárom eddigi bajnokiján ikszelt, ha ezt még két fordulón át folytatja, beállítja a klub élvonalbeli történelmének eddigi leghosszabb, 1980-as, ötmecccses döntetlensorozatát. A piros-kék együttes NB I-es bajnokit legutóbb 2018. május 27-én nyert, amikor a Szusza Ferenc Stadionban Jevhen Pavlov találatával 1–0-ra legyőzte a Haladást. A Fáy utcában előzőleg 2016. október 15-én az MTK ellen aratott győzelmet (3–2).

♦ A Honvéd három forduló után is nyeretlen, 1 ponttal és a legtöbb kapott góllal, nyolccal sereghajtó – bár legutóbb a Paks ellen csak néhány másodperc hiányzott a győzelméhez (3–3). A kispesti csapat az előző 11 bajnokijából csak egyet, a Puskás Akadémia elleni, felcsútit nyerte meg (2–1), ami az előző bajnokság záró körében a bennmaradást biztosította az együttesnek.

♦ A Vasas az Illovszky Rudolf Stadionban lejátszott legutóbbi két tétmeccsét döntetlenre hozta: májusban még az NB II-ben a Soroksárral (3–3), majd két hete már az élvonalban a Pakssal szemben (2–2). A piros-kékek a Fáy utcában legutóbb a Szentlőrincet verték meg 4–1-re, illetve februárban az FTC-től a Magyar Kupában kaptak ki (0–2).

♦ A kispesti csapat idegenben egyszer lépett pályára ebben az idényben és a bajnokság holtversenyben eddigi legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el Fehérváron (0–4). A 2021–2022-es idényben vendégként 5–3–9-es mutatójával nyolcadik volt a mezőnyben.

HÉTFŐ

MEZŐKÖVESD ZSÓRY–DEBRECENI VSC

♦ A 18. meccsük jön az NB I-ben, az örökmérleg az előző bajnokság első két körében aratott győzelmekkel billen a borsodiak felé: 7-szer nyertek a mezőkövesdiek, 4 találkozójuk lett döntetlen, 6-szor a debreceniek diadalmaskodtak.

♦ A matyóföldiek 2013-as feljutásuktól egészen 2017 áprilisáig nyeretlenek voltak a Lokival szemben (2 iksz, 2 vereség), a két csapat legutóbbi hat összecsapásából viszont négy a kövesdiek sikerével végződött és csak kettő a vasutasokéval. Idén februárban először és utoljára alakult ki háromgólos különbség a két csapat között: a borsodiak vendégként 4–1-re legyőzték a Lokit.

♦ Döntetlen legutóbb 2018 novemberében fordult elő ebben a párharcban (2–2).

♦ Mezőkövesden a 10. találkozójuk következik, minimális a a debreceniek fölénye: a borsodiak szemszögéből 3 győzelem, 2 iksz, 4 vereség, 10–11-es gólkülönbség a mérleg. Legutóbb májusban a vendég Loki 1–0-ra nyert az azóta távozott Pávkovics Bence találatával.

♦ A borsodi gárda stadionja felújítása miatt három idegenbeli mérkőzéssel kezdte a bajnokságot és az újpesti pontszerzés óta kétszer vereséget szenvedett (2–4 Kisvárdán, 0–1 Kecskeméten). Supka Attila együttesének nyeretlenségi szériája így már összesen hét meccs óta tart (2 iksz, 5 kudarc). A Kövesd legutóbb április 22-én az MTK ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban tudott három pontot gyűjteni (4–0).

♦ A Debrecen három döntetlennel rajtolt a bajnokságban, ezek közül a Kisvárdán a ráadásban kiharcolt 2–2 értékesebb, mint a két újonc, a KTE és a Vasas elleni hazai 1–1. A Loki az előző öt bajnokiján nem győzött (4 iksz, 1 vereség), legutóbb éppen a Mezőkövesdet fektette kétvállra, mégpedig látogatóként.

♦ A legutóbbi tíz hazai mérkőzéséből – 3 iksz és 6 vereség mellett – csupán egyet nyert meg a Mezőkövesd, a tavasszal utolsóként végző Gyirmótot verte meg 1–0-ra. Az előző három otthoni bajnokiját egyaránt egy góllal bukta el.

♦ Mindössze négy pontot szerzett a DVSC az előző öt idegenbeli fellépésén, de abból hármat éppen Mezőkövesden.

NB I, 2022–23, 4. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 19., péntek
Puskás Akadémia–Kecskeméti TE
Felcsút, Pancho Aréna, 20.00 (Tv: M4 Sport)
Andó-Szabó Sándor
Augusztus 21., vasárnap
ZTE FC–Kisvárda Master Good
Zalaegerszeg, ZTE Aréna, 17.55 (Tv: M4 Sport+)
Vasas FC–Budapest Honvéd
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 20.00 (Tv: M4 Sport+)
Augusztus 22., hétfő
Mezőkövesd Zsóry–Debreceni VSC
Mezőkövesd, Városi Stadion, 20.00 (Tv: M4 Sport)
A Paksi FC–Ferencvárosmeccset és a Mol Fehérvár–Újpest FC mérkőzést későbbre halasztotta az MLSZ versenybizottsága
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 2 2 5–0 +5 6
2. Paksi FC 3 1 2 7–5 +2 5
2. Kisvárda 3 1 2 7–5 +2 5
4. Kecskeméti TE 3 1 2 2–1 +1 5
5. Puskás Akadémia 3 1 1 1 3–2 +1 4
6. Zalaegerszegi TE 2 1 1 2–1 +1 4
7. Mol Fehérvár 3 1 2 4–6 –2 3
8. Debreceni VSC 3 3 4–4 0 3
9. Vasas FC 3 3 3–3 0 3
10. Újpest FC 3 2 1 2–4 –2 2
11. Mezőkövesd 3 1 2 3–6 –3 1
12. Budapest Honvéd 3 1 2 3–8 –5 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik