NB I: Szombathelyről igazolt testvérpárt a Mezőkövesd

2022.06.23. 12:59
null
Kállai Kevin testvérével igazolt Mezőkövesdre (fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd Zsóry FC hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a Szombathelyi Haladástól a 20 esztendős Kállai Kevint és testvérét, a 18 éves Zalánt.

A jobb oldalon minden poszton bevethető, de elsősorban védő Kállai Kevin bár pályafutását a Diógyőrnél kezdte, 2013 nyarán Szombathelyre igazolt, ahol az Illés Akadémia korosztályos csapatait végigjárva a 2020–21-es idényben mutatkozhatott be a másodosztályban, ahol eddig 55 mérkőzésen lépett pályára.

Testvére, a 18 éves Kállai Zalán bal oldali támadóként játszik, s a labdarúgást szintén a DVTK-nál kezdte, majd 2014-ben került Szombathelyre. A Haladásban épp nevelőegyesülete ellen debütált a másodosztályban, ahol még további két alkalommal lépett pályára csereként az elmúlt idényben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Nagy Gergő (Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Remzifaik Szelmani (északmacedón, Renova – Észak-Macedónia), Bobál Dávid (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként), Molnár Gábor (Diósgyőri VTK), Kállai Kevin (Szombathelyi Haladás), Kállai Zalán (Szombathelyi Haladás)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Derekas Zoltán (Csákvár),Torvund Alexander (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
–
Kiszemeltek: Baráth Botond (Bp. Honvéd, szabadon igazolható)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03

December elején pótolják a Ferencváros–Kispest-Honvéd meccset – megvannak az idei fordulók pontos kezdési időpontjai

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:41

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

Az első legyőzte az utolsót – felcsúti siker a Kispest-Honvéd ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 21:22

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

Lázadó fiatalok – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2026.09.13. 23:57

Új ügyvezetője lett a Diósgyőr FC Kft.-nek

Labdarúgó NB II
2026.09.11. 14:34