NB I: szerződést bontott Hegedüs Lajos és a Paks

Vágólapra másolva!
2021.09.10. 19:44
null
Hegedüs Lajos jelenleg a III. Kerülettel edz (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Hegedüs Lajos augusztus 31-én bontott szerződést a labdarúgó NB I-ben szereplő Pakssal, így szabadon igazolható játékosként bármelyik csapat szerződtetheti. A Nemzeti Sport megkeresésére a 33 éves kapus elmondta, a célja továbbra is az első osztályban védeni, ám nem zárkózik el semmilyen lehetőségtől sem.

 

Az MTK-nevelés Hegedüs Lajos 2020 augusztusában, négy év után elhagyta a Puskás Akadémiát, hogy a Paksba szerződjön. Az NB I 2020–2021-es idényében 19 mérkőzésen kezdődött az ő nevével a csapat összeállítása, ám a Tolna megyeiek legutóbbi három bajnokiján már Holczer Ádám védett.

A Nemzeti Sport megkeresésére a játékos elmondta, a szerződésbontásra azért került sor, mert így az idény során lehetősége van bármikor csapatot váltani. Hegedüs jelenleg az NB II-ben szereplő III. Kerületi TVE-vel edz, s azt mondta, hogy nagyszerű formában van. Hozzátette, szeretne továbbra is az első osztályban védeni, de semmilyen ajánlattól nem zárkózik el.

„Úgy gondolom, a játékosnak a pályán kell bizonyítania, mire képes. Nem árulok zsákbamacskát, aki ismer, tudja, milyen kvalitásokkal rendelkezem. Az ügynököm mindent megtesz azért, hogy megfelelő ajánlatot kapjak” – mondta Hegedüs Lajos.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Kesztyűs Barna
(Bp. Honvéd), Kinyik Ákos (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Medgyes Sinan (Budafoki MTE, szabadon igazolhatóként), Nagy Gergely (AE Larisza – Görögország), Pethő Bence (Budaörs), Simon Barnabás (Szombathelyi Haladás), Tamás Olivér (Mol Fehérvár)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Görög Gergő, Gyurkits Gergő, Kovács Flórián, Kovács László, Pesti Zoltán, Zoltán Rafael
Kiszemeltek:
Távozók:
Bertus Lajos (Diósgyőri VTK), Forgács Dávid (szentlőrinci kölcsön után ETO FC Győr), Hahn János (DAC – Szlovákia), Haraszti Zsolt (MTK Budapest), Holczer Ádám (Tiszakécske), Sipos Zoltán (ETO-kölcsön után Szolnoki MÁV FC), Szakály Dénes (BFC Siófok, szabadon igazolhatóként), Vági András (Mezőkövesd), Szendrei Ákos (DAC – Szlovákia), Hegedüs Lajos (?)
Kölcsönbe távozók: Bognár Dávid (Budaörs), Borsos Vilmos (Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

Ötvös Bence elmondta, mennyire volt feldúlt Robbie Keane az öltözőben

Labdarúgó NB I
2 órája

„Hogyan volt ez tizenegyes?” – Keane élesen bírálta a játékvezető ítéleteit

Labdarúgó NB I
4 órája

Varga Barnabás a Paks ellen játszhatja 100. meccsét FTC-mezben

Labdarúgó NB I
14 órája

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
16 órája

Dzsudzsák szabadrúgásgólja után az egy pontnak is örülhetett a Loki az ETO ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 21:27

Csak a védelmek jeleskedtek, nem esett gól az Újpest felcsúti vendégjátékán

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 18:51

Lang Ádám: Tetszik az ETO, de most nagyon jó a Loki is

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 10:56

Szolnoki Roland: Győzni kellene, hogy kimásszunk a gödörből

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 10:05
Ezek is érdekelhetik