Kétszer is vezetett, mi több, négy perccel a játékidő letelte előtt is előnyben volt a Puskás Akadémia Pakson, ám a hajrában két gólt kapott, így 3–2-re kikapott az előző fordulóban. A felcsúti együttesben csaknem nyolc hónap után volt ismét kezdő Szolnoki Roland, akinek még február 1-jén szakadt el az elülső keresztszalagja a Fehérvár elleni meccsen (0–1), és augusztus 16-án a Ferencváros (2–1) otthonában lépett ismét pályára az NB I-ben.
„Vezettünk Pakson, utána volt egy ziccerünk és háromszor is létszámfölényes támadást vezethettünk, de rendre elrontottuk az utolsó passzokat; ha sikerült volna növelni az előnyünket, másképpen, nyugodtabban alakul a folytatás – mondta lapunk érdeklődésére az egyszeres válogatott Szolnoki Roland. – A második félidőben a Paks nyomott, volt is egy lehetősége, amikor Szappanos Péter nagyot védett, nem sokkal utána viszont újra betaláltunk, átvészeltünk egy nehéz húsz percet, és úgy tűnt, meglesz a győzelem. Egy-egy meccsen vannak kulcsfontosságú pillanatok, ilyen volt az is, amikor tizenegyest ítélt ellenünk a játékvezető – szerintem vitatható a döntés, és ez nem elfogultság a részemről. Persze nem kérdés, ettől még nem kellett volna rögtön utána újabb gólt kapni. Sokat teszünk azért, hogy kimásszunk a gödörből, és bár nem jött össze, tudjuk, hol van szükség még nagyobb figyelemre, koncentrációra. Szombaton nyernünk kell az Újpest ellen, utána következik az újabb válogatott szünet, beleállunk a munkába, és ez előbb-utóbb szerencsével, eredménnyel is párosul. Be kell bizonyítanunk, hogy jó játékosaink vannak, no meg jó csapatunk.”
A 280. élvonalbeli találkozójára készülő Szolnoki Roland számos emlékezetes Újpest elleni párharcnak volt már részese (hogy mást ne mondjunk, az elsőt több mint tizenhárom évvel ezelőtt, még 2012. május 27-én, a Videoton játékosaként játszotta a Szusza Ferenc Stadionban, csapata Milan Perics két góljával nyert 2–0-ra), a szívéhez talán az áll a legközelebb, amelyet 2020 augusztusában a Pancho Arénában rendeztek.
„A koronavírus miatt elhalasztották az első két bajnokinkat, így az Újpest ellen rajtoltunk sok fiatallal a kezdő tizenegyben. Emlékszem, az első meccsét játszó Komáromi György nagyon szép gólt szerzett, a második félidő elején úgy huszonöt méterről én is a bal felső sarokba lőttem, végül három kettőre nyertünk – de jó erre visszaemlékezni! Az Újpest patinás klub, most is erős a kerete, remek labdarúgói vannak, sohasem könnyű ellene futballozni. Talán az a legfontosabb, hogy végig stabilak legyünk, koncentráljunk és a legjobbat hozzuk ki magunkból. Vagyunk annyira erősek, hogy a gödörből kimászva megnyerjük a mérkőzést.”
Érdekesnek ígérkezik szombaton a nyíregyházi bajnoki mérkőzés: a Szpari a nála egy ponttal többet szerző ZTE FC-t fogadja. A két együttesnek nagy szüksége van a győzelemre, hiszen Szabó István vezetőedző együttese az utolsó pozíciót foglalja el, a zalai kék-fehérek pedig épp előttük, a 11. helyen állnak az NB I tabelláján, miután némi meglepetésre a Kazincbarcika péntek este 3–1-re megverte Mezőkövesden az MTK-t, amivel elmozdult a kiesőzónából.
Ha valakire, Sztefanosz Evangelura biztosan különleges meccs vár: a 27 éves belső védő két év után, az idén nyáron hagyta el a Zetét s szerződött Nyíregyházára, ahol ugyancsak alapember, hiszen mind a nyolc idénybeli bajnokin az első perctől a pályán volt, ráadásul két gólt is szerzett.
„Az utóbbi két meccsen két pontot szereztünk erős csapatok, a Paks és az Újpest ellen – mondta Evangelu, a nyíregyháziak görög légiósa a klub honlapjának. – Fejlődünk, és szombaton meg kell szereznünk a három pontot, mert akkor valóban előrébb lépnénk. Sok játékos szerepel még az egerszegieknél, akit ismerek, és örülök, hogy találkozom velük, de csak a győzelem lebeg a szemem előtt. Biztosan nehéz mérkőzés lesz, mert jó csapat az ellenfelünk, képzett játékosok alkotják a keretét. Hiszek magunkban, hazai pályán játszunk, mindenképpen nyernünk kell – már csak a szurkolóink miatt is, akik mindig mellettünk állnak.”
A zalaegerszegiekre hosszú, körülbelül 500 kilométeres út várt Nyíregyházáig. A csapat a múlt héten szerezte meg idénybeli első bajnoki győzelmét (a Kazincbarcika elleni 5–0-val), s a siker értékét csak növeli, ha legalább egy pontot szerez idegenben egyik közvetlen vetélytársa ellen.
LABDARÚGÓ NB I
9. FORDULÓ
Október 3., péntek
Kolorcity Kazincbarcika SC–MTK Budapest 3–1
Október 4., szombat
14.15: Nyíregyháza Spartacus FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport+)
17.00: Puskás Akadémia–Újpest FC (Tv: M4 Sport)
19.30: Debreceni VSC–ETO FC (Tv: M4 Sport)
Október 5., vasárnap
16.30: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: M4 Sport)
19.00: Kisvárda Master Good–Diósgyőri VTK (Tv: M4 Sport)
AZ NB I ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Paksi FC | 8 | 5 | 3 | – | 22–12 | +10 | 18 |
2. Ferencvárosi TC | 7 | 4 | 2 | 1 | 16–6 | +10 | 14 |
3. Debreceni VSC | 8 | 4 | 2 | 2 | 11–10 | +1 | 14 |
4. MTK Budapest | 9 | 4 | 1 | 4 | 18–16 | +2 | 13 |
5. ETO FC | 7 | 3 | 3 | 1 | 15–9 | +6 | 12 |
6. Puskás Akadémia | 8 | 3 | 1 | 4 | 12–15 | –3 | 10 |
7. Kisvárda | 7 | 3 | 1 | 3 | 7–13 | –6 | 10 |
8. Újpest FC | 8 | 2 | 2 | 4 | 12–12 | 0 | 8 |
9. Diósgyőri VTK | 8 | 1 | 5 | 2 | 12–16 | –4 | 8 |
10. Kazincbarcika | 8 | 2 | 1 | 5 | 9–18 | –9 | 7 |
11. Zalaegerszegi TE | 8 | 1 | 4 | 3 | 15–15 | 0 | 7 |
12. Nyíregyháza Spartacus | 8 | 1 | 3 | 4 | 10–17 | –7 | 6 |