NB I: Szabics pont nélküli az FTC ellen, a Vidi bajnokin még nyeretlen a Groupamában

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.11.19. 14:06
null
Szabics Imre vezetőedzőként még nem szerzett pontot az FTC ellen (Fotó: Török Attila)
Kéthetes szünet után többek között a Ferencváros–Fehérvár találkozóval folytatódik a labdarúgó NB I. A 13. kör rangadójának érdekessége, hogy a vendégek vezetőedzője, Szabics Imre eddig még pontot sem tudott szerezni egykori csapata ellen, a Vidi pedig bajnokin még sosem sem nyert a Groupama Arénában. A forduló ismét háromnapos lesz, amely péntek este a ZTE–Mezőkövesd mérkőzéssel indul. Szombaton a Debreceni VSC-nél (Joan Carrillo) és a Kisvárdánál (Erős Gábor), vasárnap az MTK-nál (Márton Gábor) mutatkozik be új edző.   


ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 13. FORDULÓJA ELÉ


ZALAEGERSZEGI TE FC–MEZŐKÖVESD ZSÓRY


♦ Ez lesz a 8. összecsapásuk az élvonalban, az örökmérleg minimális különbséggel a borsodi gárda javára billen: 2 ZTE-győzelem, 2 döntetlen, 3 Mezőkövesd-siker. A gólkülönbség 9–9.

♦ Az előző két találkozót a kövesdiek nyerték meg, a legutóbbi, augusztusi meccsük hozta az eddigi legtöbb gólt: 3–2-re győzött a Mezőkövesd.

♦ Zalaegerszegen mindössze kétszer mérkőztek NB I-es meccsen, 2019 novemberében úgy végeztek 1–1-re, hogy a vendégek akkori kapusa, Szappanos Péter Babati Benjámin, majd Radó András tizenegyesét is kivédte. 2020 decemberében Zimonyi Dávid, Szépe Zoltán és Szánthó Regő egy-egy találatával 3–0-ra nyert a ZTE.

♦ A Zete a legutóbbi három tétmeccsét (két bajnoki és előtte egy kupa) úgy bukta el, hogy közben gólt sem szerzett, viszont összesen 9-et kapott. Legutóbb október 22-én a Gyirmót ellen Nikola Szerafimov volt eredményes, a góltalansági szériája már 325 perce tart.

♦ A Mezőkövesd a legutóbbi 12 idegenbeli bajnokiján csak egyszer kapott két gólnál kevesebbet, az MTK otthonában (0–1).

♦ Amióta Supka Attila átvette a Mezőkövesd irányítását, a borsodi együttes bajnokin még nem szenvedett vereséget (3 győzelem, 1 döntetlen), igaz, a kupában hosszabbítás után alulmaradt a másodosztályú Szegeddel szemben.

♦ A fehérvári 0–3 következtében most már nem a Paks, hanem a Zete kapta a legtöbb gólt bajnokságban, 28-at, és bár a középmezőnyben foglal helyet, mégis a legrosszabb a gólkülönbsége (–11).

♦ A párharc gólkirálya a kövesdi Cseri Tamás három találattal, amelyek közül egyet-egyet a két csapat előző két bajnokiján ért el.

♦ Waltner Róbertnek vezetőedzőként eddig katasztrófális a mérlege a kövesdiek ellen: hatból hat vereség, ezekből ötöt még a Kaposvárral szenvedett el (hármat bajnokin, kettőt a Magyar Kupában).

♦ Supka Attila eddig kétszer meccselt Waltnerrel és még veretlen, sőt, éppen aktuális csapata gólt sem kapott ellene. 2016 novemberében a Sopronnal a Magyar Kupában 1–0-ra nyert Kaposváron, majd idén tavasszal a Kisvárda trénereként 0–0-t ért el Zalaegerszegen.


PAKSI FC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Eddig kereken 20 NB I-es találkozót játszottak, az örökmérleg a legutóbbi felcsúti 6–1-es győzelemmel billen a paksiak felé: 9 alkalommal nyertek a tolnaiak, 3 találkozójuk végződött döntetlenre, 8 meccsen a Puskás Akadémia győzött. Az előző hét bajnokijukból egy sem végződött döntetlenre, négyszer a PAFC, háromszor a Paks szerezte meg a három pontot.

♦ A legutóbbi négy összecsapásukon minimum öt gól született, a rekordot a tavaly novemberi paksi találkozó jelenti, amikor a későbbi gólkirály, Hahn János négy találatával hazai pályán 6–2-re nyert a Paks.

♦ Augusztusban másodszor fordult elő, hogy Hornyák Zsolt irányítása alatt a felcsútiak – ezúttal hazai pályán – egy meccsen féltucat gólt kaptak a paksi zöld-fehérektől (1–6). Ebben a bajnokságban egyetlen másik együttes sem szedett be egy mérkőzés alatt ennyi gólt, ráadásul ez a Puskás Akadémia 2013 óta íródó NB I-es történelmének legsúlyosabb veresége.

♦ Pakson eddig 9-szer mérkőztek, 7–1–1 a mérleg a hazaiak szempontjából, akik éppen kétszer annyi gólt (26) értek el, mint ellenfelük (13). Az első öt találkozó kivétel nélkül a tolnaiak sikerét hozta, 2019 áprilisában gól nélküli ikszre végeztek, tavaly februárban pedig úgy nyert 2–0-ra a Puskás Akadémia, hogy az első félidő végén a paksiaktól három percen belül Könyves Norbertet, majd Böde Dánielt is kiállította Pintér Csaba játékvezető.

♦ A Paks a legutóbbi két bajnokiját elbukta, öt meccsel jelenleg az MTK mellett övé az NB I leghosszabb aktív nyeretlenségi szériája. Ezalatt csupán egy pontot kapart össze a paksi együttes.

♦ A Puskás Akadémia teljesen ellenkező úton jár: a legutóbbi öt bajnoki mérkőzését mind megnyerte (11–2-es gólkülönbséggel), s a veretlensége már hat NB I-es találkozó óta tart, ami ebben a szezonban pillanatnyilag a leghosszabb aktív sorozat.

♦ Hornyák Zsoltnak ez lesz a 78. mérkőzése a felcsútiak kispadján az élvonalban, ezzel megelőzi az eddig vele holtversenyben élen álló Benczés Miklóst, aki két részletben – 2013-tól 2015-ig, majd 2018-ban – dolgozott vezetőedzőként Felcsúton. Kettejük közül Hornyák az eredményesebb, hiszen már 40 győzelemnél jár, Benczés csak 33-at ért el.

♦ Ebben az idényben továbbra is a Paks meccsein esett a legtöbb találat, 54, ami mérkőzésenként 4.5-ös átlagot jelent. Bognár György tanítványai szerezték a mezőnyben a legtöbb gólt, 28-at, és a ZTE után a második legtöbbet szedték be, 26-ot.

♦ A Puskás Akadémia az előző négy idegenbeli meccsén nem kapott gólt, legutóbb augusztus 15-én a zalaegerszegi Skribek Alen talált be neki.

♦ A Paks az előző hét bajnokiján egyszer sem kapott két gólnál kevesebbet.

 

Hornyák Zsoltnak ez lesz a 78. NB I-es mérkőzése a Puskás Akadémia kispadján (Fotó: Tumbász Hédi)
Hornyák Zsoltnak ez lesz a 78. NB I-es mérkőzése a Puskás Akadémia kispadján (Fotó: Tumbász Hédi)


GYIRMÓT FC GYŐR–KISVÁRDA

♦ Eddig egyszer találkoztak az NB I-ben, augusztusban úgy nyert 2–1-re a Kisvárda, hogy Ötvös Bencét 1–1-es állásnál közvetlenül a szünet előtt kiállította a játékvezető.

♦ Az NB II-ben az elmúlt nyolc évben hatszor mérkőztek meg egymással, a mérleg 1 kisvárdai siker, 3 döntetlen és 2 gyirmóti győzelem. A kisalföldi csapat ezeken a meccseken sosem tudott egynél több gólt szerezni, a Várda is csak egyszer.

♦ Gyirmóton 2013 óta háromszor csaptak össze a másodosztályban, kétszer döntetlenre végeztek, míg legutóbb, 2018 áprilisában Kiss Máté találatával 1–0-s hazai diadal született.

♦ A Gyirmót az előző nyolc bajnoki mérkőzésén egyszer sem ikszelt (3 siker, 5 vereség), legutóbb augusztus 22-én Mezőkövesden játszott döntetlent (0–0).

♦ A Kisvárda az előző fordulóban hazai pályán 4–0-s vereséget szenvedett a Ferencvárostól, először fordult elő ebben a bajnokságban, hogy kettőnél több gólt kapott, de így is a harmadik helyen áll. Mivel portugál vezetőedzője szezon közben Dunaszerdahelyre távozott, így 7–2–3-as NB I-es mérleggel zárult le a Janeiro-korszak.

♦ A Várda ideiglenesen kinevezett szakvezetője, Erős Gábor játékosként 111 NB I-es mérkőzésen szerepelt, és ezeken 11 gólt ért el. Kuriózum, hogy 2012 és 2014 között az NB II-ben a Gyirmót labdarúgója volt, onnan igazolt Kisvárdára, és a várdai csapat honlapjának adott interjúja szerint a kisalföldi városban van az otthona. A 2013–2014-es kiírásban mind a kétszer játszott a Várda ellen, idegenben 0–0, otthon 1–1 lett az eredmény.

♦ Hazai teljesítménye (1 győzelem, 2 iksz, 3 vereség) alapján a Gyirmót eddig a legrosszabban teljesítő csapat az NB I-ben, egyedül a Paks ellen tudta begyűjteni a három pontot.

♦ A Kisvárda 10 pontjával harmadik a vendégtabellán, csak a Ferencváros (15) és a Puskás Akadémia (16) előzi meg. A legutóbbi két idegenbeli fellépésén csak egy pontot szerzett: 2–1-re alulmaradt Kispesten, majd ikszelt (2–2) Pakson.

♦ Az előző öt forduló alapján Csertői Aurél együttese áll jobban: miközben a Gyirmót 9 ponttal gazdagodott, addig a Várda csak 5-tel.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2021–2022-ES IDÉNY KÖZBEN
2021. október 4.MezőkövesdPintér Attila helyett Supka Attila
2021. október 4.MTK
Giovanni Costantino helyett Teodoru Vaszilisz (megbízott vezetőedzőként)
2021. október 28.DebrecenHuszti Szabolcs és Toldi Gábor helyett Jeremiás Gergő (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 8.Debrecen Jeremiás Gergő helyett Joan Carrillo
2021. november 10.KisvárdaJoao Janeiro helyett Erős Gábor (megbízott vezetőedzőként)
2021. november 12.MTKTeodoru Vaszilisz helyett Márton Gábor

 

ÚJPEST FC–DEBRECENI VSC

♦ Ez lesz a 105. meccsük a magyar élvonalban, az örökmérleg 49 újpesti sikert, 34 döntetlent és 21 debreceni győzelmet mutat.

♦ A legutóbbi tíz bajnoki meccsükből – öt fővárosi siker és négy döntetlen mellett – a Loki csak egyet tudott megnyerni, amikor 2020 januárjában, Vitelki Zoltán vezetőedzősége alatt 4–0-ra kiütötte a lila-fehéreket, akiktől Bacsa Patrikot a 67. percben 2–0-nál kiállították.

♦ Az előző négy összecsapásukon mindig legalább négy gól esett, csak más-más elosztásban.

♦ A DVSC az Újpest vendégeként mindössze négyszer tudott diadalmaskodni, 1982-ben, 2003-ban, 2012-ben és 2013-ban, amúgy hatalmas a lilák fölénye, hiszen az 52 alkalomból 32-szer győztek, a döntetlenek száma 16.

♦ Az Újpest vendéglátóként a legutóbbi tíz tétmeccsükön csupán egyszer kapott ki a debreceniektől, nyolc évvel ezelőtt 4–1-re.

♦ A sereghajtó lila-fehérek a Fehérvár elleni eddigi egyetlen (bravúr)győzelmük óta az előző két fordulóban megint nem tudtak nyerni (2–2 Mezőkövesden, majd 2–1-es vereség Felcsúton), és mivel négy pont a lemaradásuk a 11. MTK-tól, így biztos, hogy egy esetleges győzelem esetén is az utolsó helyről kezdik meg a következő fordulót.

♦ A Debrecen veretlen maradt a legutóbbi két bajnokijára ideiglenesen megbízott vezetőedzővel, Jeremiás Gergővel: 1–1 az MTK-nál, majd 1–3-ról 5–3-as siker a Honvéd ellen. Ez már a második meccsük volt a hajdúságiaknak, amikor hátrányból tudták legyőzni a kispestieket.

♦ Az Újpest a Szusza Ferenc Stadionban eddig 1–2–3-as mutatóval rendelkezik, a Gyirmóthoz hasonlóan öt ponttal, de jobb gólkülönbségével utolsó előtti a hazai táblázaton.

♦ A Loki idegenben öt meccse nyeretlen (2 döntetlen, 3 fiaskó), vendégként az eddigi egyetlen sikerét még a nyitó fordulóban, a Bozsik Arénában aratta.

♦ Michael Oenning, az Újpest mestere kevesebb mérkőzést tudott megnyerni eddig a DVSC ellen, mint amennyit elveszített, 3–2–4 a mérlege. Bár az előző két találkozóján veretlen a debreceniekkel szemben, 2017 novemberében a Vasassal a Szusza Ferenc-Stadionban egy 5–1-es zakó részese volt.

♦ A Loki élére kinevezett Joan Carrillónak pontosan 50 élvonalbeli mérkőzés van a háta mögött még a Vidi trénereként, és ezeknek csaknem a kétharmadát (32-t) győzelemmel zárta. Tizenkétszer ikszelt, és hat vereséget kellett elkönyvelnie.

♦ Joan Carrillo még sohasem kapott ki az Újpesttől, a Fehérvárral 6 győzelem és 2 döntetlen a mérlege, sőt, ezekből hat meccset kapott gól nélkül tudott lehozni a csapata.

FERENCVÁROS–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ A két együttes eddig 105 alkalommal találkozott a legfelső osztályban, az örökmérleg 49 ferencvárosi győzelem, 29 döntetlen, 27 fehérvári diadal.

♦ A Vidi az utóbbi időben csapnivalóan szerepel az FTC ellen: az előző nyolc NB I-es összecsapásukon csak egyszer tudott nyerni – 2020 júniusában a zöld-fehérek számára már tét nélküli meccsen 1–0-ra –, egyszer ikszelt, hatszor kikapott.

♦ A fehérváriaknak – még Videotonként – először 1974-ben sikerült győzniük bajnoki mérkőzésen a Ferencváros vendégeként (2–3), ezt azóta még 11-szer ismételték meg, legutóbb nyolc és fél évvel ezelőtt. A zöld-fehérek pályaválasztóként 29-szer nyertek, 9 meccsük iksszel zárult.

♦ Egy évtizeden át (2003–2013) a Vidi valódi mumusa volt a Ferencvárosnak, amely ebben az időszakban egyszer sem tudott pályaválasztóként győzni, sőt, 2011 márciusában egy 5–0-s vereségbe is belefutott.

♦ Amióta átadták a Groupama Arénát, fordult a kocka: az új stadionban a Ferencváros bajnokikon még veretlen a Fehérvár ellen (2–0, 1–0, 0–0, 3–1, 2–2, 4–1, 1–0, 2–0). Sőt, ebben a létesítményben még egyszer sem vezetett NB I-es mérkőzésen ellene a Vidi – viszont kupamérkőzést már háromszor (2016, 2019 és 2021) is nyerni tudott. Igaz, a 2015-ös kupadöntőt 4–0-ra elveszítette.

♦ Idén februárban a Magyar Kupában a Fejér megyeiek még Szalai Tamás irányításával diadalmaskodtak 2–1-re az Üllői úton.

♦ A Ferencváros az előző három bajnokiján veretlen, sőt, még gólt sem kapott (2 győzelem, 1 iksz).

♦ Az FTC a hazai meccseinek eddig csak a felét tudta megnyerni, hatból hármat, a mérlege 3–1–2. A legutóbbi két Üllői úti bajnokiján nyeretlen és csak 1 pontot gyűjtött (1–2 a Zete ellen, majd 0–0 az MTK-val).

♦ A Fehérvár még nyeretlen ezen az őszön idegenben (4 döntetlen, 1 vereség), ezzel egyedül az Újpestet előzi meg a vendégtabellán. A legutóbbi fellépésén éppen a sereghajtó lila-fehérekkel szemben maradt alul, pedig több mint 80 percig emberelőnyben futballozott.

♦ Szabics Imre, a fehérváriak vezetőedzőjeként kétszer került szembe a Ferencvárossal, és még nem tudott pontot szerezni (áprilisban 2–1-re, szeptemberben 1–0-ra maradt alul a csapata, mindkétszer a Mol Aréna Sóstóban).

♦ A még aktív játékosok közül a bajnokikon a fehérvári Nikolics Nemanja a párosítás gólkirálya, hét találattal.


BP. HONVÉD–MTK BUDAPEST


♦ A félbeszakadt bajnokságokat nem számítva a két fővárosi klub 195-ször csapott össze az élvonalban az elmúlt 105 év alatt, az örökmérleg 62 kispesti diadal, 45 döntetlen, 88 MTK-siker.

♦ A kispestieknek rendkívül rosszul indult a párharc, hiszen 15 esztendőt kellett várniuk az első sikerre. A kispestiek 1930-ban pályaválasztóként 2:1-re gyűrték le a kék-fehéreket, bár a meccset a korabeli jelentések szerint a Hungária úti pályán rendezték meg. A XX. század elején kialakult MTK-fölény azóta is megmaradt az örökmérlegben. A legutóbbi tíz bajnoki összecsapásukból a VIII. kerületiek már csak kettőt tudtak megnyerni a Honvéd ellen, közte a legutóbbi, augusztusit, amelyet Gheorghe Grozav találatával „húztak be". A záró 20 percet Baráth Botond piros lapja miatt a kispestiek tízen játszották le tizenegy ellen.

♦ Amikor a Honvéd, illetve korábban KAC és a Kispest volt a pályaválasztó, 36-szor nyertek a hazaiak, 34-szer a kék-fehérek, 25-ször pedig ikszeltek. Az MTK vendégként az előző hat találkozójából ötöt elbukott a piros-feketék ellen, és ikszelni is csak egyszer tudott, 2020 decemberében (2–2). Nyerni máig utoljára, több mint hat és fél évvel ezelőtt, 2015 márciusában volt képes, Kanta és Csiki találatával (2–0), ráadásul úgy, hogy csaknem egy félidőt emberhátrányban játszott.

♦ Az új Bozsik Arénában ez lesz az első meccsük, a régi stadionban 2017 májusában találkoztak utoljára, akkor 2–1-re a hazaiak nyertek.

♦ A Honvéd a legutóbbi négy bajnokiján kivétel nélkül alulmaradt, ez a leghosszabb aktív vereségsorozat jelenleg az élvonalban. Egyúttal az összes csapat közül a legtöbbször kapott ki, hétszer.

♦ A kispestieknél (25) egyedül a Zete szedett be több gólt (26), de arra sem lehet büszke Horváth Ferenc együttese, hogy játékosait a második legtöbb sárga (37) és piros lappal (4) büntették eddig az élvonalban. Igaz, utóbbi tekintetében holtversenyben állnak az újpestiekkel.

♦ A legutóbbi öt forduló alapján készített "formatabellán" az utolsó előtti, azaz kieső helyen áll a kék-fehér együttes (2 iksz, 3 fiaskó). Ami még ennél is kellemetlenebb az MTK-nak, hogy a 450 perc alatt csupán egy gólt tudtak összehozni Grozavék: Miovszki a Debrecennek talált be.

♦ A Honvéd eddig hazai pályán felváltva nyert és veszített, ha ez a széria folytatódik, most győzelemnek kellene következnie.

♦ Az MTK látogatóként az előző négy meccsén nyeretlen, három vereség mellett csak legutóbb, a bajnok FTC-től csent el egy pontot, 1–2–3-as mérlegével csupán 10. a vendégtabellán. Egyetlen házon kívüli győzelmét az Újpest otthonában érte el.

♦ Horváth Ferencnek, a kispestiek mesterének a kék-fehérek ellen negatív a mérlege edzőként az NB I-ben (6 siker, 2 iksz, 8 vereség).

♦ Az MTK frissen kinevezett vezetőedzője, Márton Gábor az előző két szezonban – a ZTE, majd a Videoton mestereként – összesen 34-szer ült élvonalbeli meccsen a kispadon és ezeknek egy híján (16) a felén győzött is a csapata – 10 döntetlen és 8 vereség mellett. Mindkét gárdánál 50 százalékosnál jobb a mérlege.

NB I, 2021–2022, 13. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
November 19., péntek
20.00: ZTE FC–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor
November 20., szombat
12.30: Paksi FC–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport+)
Paks, Paksi FC Stadion
17.00: Gyirmót FC Győr–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
Gyirmót, Alcufer Stadion
19.30: Újpest FC–DVSC (Tv: M4 Sport)Budapest, Szusza Ferenc Stadion
November 21., vasárnap
17.30: Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
19.45: Budapest Honvéd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Budapest, Bozsik Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 11 8 1 2 24– 9 +15 25
2. Puskás Akadémia 11 8 1 2 18–11 +7 25
3. Kisvárda 12 7 2 3 20–14 +6 23
4. Mol Fehérvár 12 5 5 2 16–11 +5 20
5. Mezőkövesd 12 5 3 4 17–20 –3 18
6. Paksi FC 12 4 2 6 28–26 +2 14
7. Zalaegerszegi TE 12 4 2 6 17–28 –11 14
8. Budapest Honvéd 12 4 1 7 21–25 –4 13
9. Debreceni VSC 12 3 4 5 25–23 +2 13
10. Gyirmót FC Győr 12 3 3 6 14–20 –6 12
11. MTK Budapest 12 3 3 6 10–16 –6 12
12. Újpest FC1215614–21 –7 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik