NB I: Sok góllal szeretném segíteni a Fehérvárt – Zivzivadze

BABJÁK BENCE, NAGY-PÁL TAMÁS (Graz)BABJÁK BENCE, NAGY-PÁL TAMÁS (Graz)
Vágólapra másolva!
2022.07.06. 13:38
A török Fenerbahce 3–0-ra legyőzte a Mol Fehérvárt a két csapat keddi grazi felkészülési mérkőzésén. A találkozó után a magyar csapat vezetőedzőjével, Michael Borisszal és az újpesti kölcsönéből visszatérő támadóval, Budu Zivzivadzével beszélgetett az NSO Tv stábja.

Michael Boris szerint az eredményhez sok mindent nem kell hozzáfűzni.

„Ha az egész meccset nézzük, akkor az első húsz perc rendben volt, voltak helyzeteink, aztán a Fenerbahce kihasználta, hogy túl nagy területeket hagytunk a csapatrészek között, és ránk erőltette az akaratát. A második félidő hasonló volt, az elején kompaktak voltunk, jól védekeztünk, megint voltak lehetőségeink, aztán az utolsó tizenöt-húsz percben már nem tudtunk helyzeteket kialakítani. Fizikálisan jobbak voltak, erősebbek, de nekünk a Qabala elleni meccsig még van néhány hetünk. Ez lesz az első tétmeccsünk a szezonban, és addig még sokat kell fejlődnünk taktikai dolgokban is. Több labdaszerzésre lenne szükség, és a passzok sem voltak elég pontosak. De éppen azért vagyunk edzőtáborban, hogy ezeken dolgozzunk, ráadásul egy nappal később lett volna a meccs, de a Fener szerette volna, ha kedden játszunk.”

Videónkban szóba kerül az új igazolás, Peter Pokorny és a frissen hosszabbító Fiola Attila, valamint Stopira szerepe is.

Budu Zivzivadze szerint nehéz meccs van mögöttük.

„Olyan csapat ellen játszottunk, amelyik a Bajnokok Ligájában szerepel, ráadásul a török bajnokság is igen erős. A felkészülésben is előrébb járnak, ez volt már az utolsó mérkőzésük az edzőtáborban. Mi nemrég kezdtük meg az összetartást, úgyhogy nehéz volt, mert elég intenzív tréningek vannak mögöttünk, ezért kicsit fáradtabbak voltunk. Kemény volt, fejlődnünk kell még, de erre van az edzőtábor, mire jönnek a tétmeccsek, készen fogunk állni.”

Videónkban szóba kerül, hogy mennyit változott a szerepe a csapatban a visszatérése után, illetve milyen célokat tűzött ki maga elé Székesfehérváron.

A mérkőzés góljai

Szalai Attiláért Grazban is megőrülnek a török szurkolók

NB I-ES CSAPATOK FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSE
FENERBAHCE (török)–MOL FEHÉRVÁR 3–0 (2–0)
Graz,
Merkur Aréna, 2000 néző
FENERBAHCE: Bayindir – Osayi-Samuel (Novak), Kim (Demir), Szalai A. (Kapacak), Kadioglu (Kurukalip) – Yüksek – Kahveci (Güler), Pelkas (Henrique) – Dursun (Zajc), Rossi (Mor), Bruma (Valencia)
MOL FEHÉRVÁR, 1. félidő: Rockov – Nego, Rus, Lüftner, Sabanov, Hangya – Dárdai, Pokorny, Pinto, Petrjak – Zivzivadze. 2. félidő: Rockov (Kovács D.) –Kojnok, Lüftner, Sabanov, Heister, Hangya (Babos) – Lednev, Makarenko, Bumba – Bamgboye, Kodro
G: Dursun, Rossi, Henrique

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik