NB I: Rossi nem hiszi, hogy ismét kényelmesen lesz bajnok az FTC

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.08.17. 17:09
null
Rossi szerint még a Fradi a favorit, de nem lesz könnyű dolga (Fotó: AFP)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Youtube-csatornáján adott interjújában árulta el, kisebb esélyt lát rá, hogy a Ferencváros az előző idényekhez hasonló könnyedséggel nyerje meg az NB I-et.

„Szerintem idén egyáltalán nem lehet magától értetődőnek venni a bajnokság alakulását, és ennek több oka is van. Elsődlegesen az, hogy a Fradinak sokat kellett változtatnia – kezdte Marco Rossi. – Persze csak nemrég kezdődött a bajnokság, szóval még korai bármit is biztosra kijelenteni, ehhez meg kellene várni a következő mérkőzéseket. Szerintem a Ferencváros változatlanul a bajnokság favoritja, de nem hinném, hogy annyira olajozottan jutna el a címig, mint ahogy az elmúlt három-négy idényben.”

Mindezek ellenére a szakember kijelentette, még nem látja, melyik együttes tudná felvenni a versenyt a zöld-fehérekkel.

„Egyelőre az FTC a legnagyobb esélyes. Óriási erőt képviselnek a szurkolói, akik nemcsak támogatják, hanem hatalmas nyomást is helyeznek rá, ami fontos, különben könnyen elkényelmesedne a csapat.”

Rossi a többi NB I-es gárda közül a Debrecen és az Újpest remek kezdését emelte ki.

Nebojsa Vignjevics ismeri a környezetet, s tudja, hogyan birkózzon meg a nyomással. Ráadásul ha jó eredményeket érnek el, akkor a szurkolói támogatás terén is versenyképesek lesznek a Fradival. Ami a Debrecent illeti, Szrdjan Blagojevics kiváló munkát végzett tavaly, csapatidentitást alakított ki. A mérkőzéseiken világosan látszik, mit akarnak játszani, mi az elgondolás a különböző játékfázisokra, ez lényeges. Jó a csapat, de úgy látom, a hozzáadott érték elsődlegesen a mester személye.”

Az 58 éves szövetségi kapitány az interjú során kitért arra is, a magyar játékosoknak motivációként szolgál, hogy kollégáival minden NB I-es meccsre kilátogatnak.

„Meggyőződésem, hogy az a cél lebeg a magyar labdarúgók előtt – eltérően sok más európai futballistától –, hogy játszhassanak a válogatottban. Ez pályafutásuk fő célja, óriási büszkeséget jelent számukra, és meg kell nekik adni azt az élményt, hogy számítunk rájuk a válogatott keretében – ha kiérdemlik. A nemzeti bajnokságban a maximumot kell nyújtaniuk, hogy a későbbiekben a nemzetközi színtéren is bizonyíthassanak” – fejtette ki Rossi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik