NB I: Nem fér bele, hogy emberelőnyben ne lőjünk több gólt – Csongvai Áron

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.08.14. 09:20
Az Újpest FC emberelőnyben a hosszabbítás utolsó másodperceiben egyenlített a ZTE FC ellen a labdarúgó NB I 3. fordulójában (1–1). A mérkőzés után a lila-fehérek csapatkapitánya, Csongvai Áron beszélt arról az NSO Tv-nek, hogyan élték meg a találkozót. 

„Véleményem szerint félig üres a pohár, hiszen több mint egy félidőt emberelőnyben játszottunk. Még akkor is így van, ha ellentétben a Puskás Akadémia elleni meccsel – amelyen szintén emberelőnyben futballozhattunk –, most látszott az akarás, több helyzetet kialakítottunk, veszélyesek voltunk. Látszott, hogy meg akarjuk nyerni a mérkőzést, de ilyen helyzetben nem fér bele, hogy ne lőjünk több gólt. Nagyon fontos három pont lett volna. Pozitívumként azt tudom értékelni, hogy a küzdelemnek végül lett valamiféle eredménye” – mondta Csongvai Áron.

Videónkban arról is beszél, hol tart a csapatépítésben az Újpest, amelynek kerete több helyen is átalakult, illetve jól jön-e nekik, hogy a következő fordulóban nem kell pályára lépniük, miután a Fehérvár a bajnoki meccs elhalasztását kérte az 1. FC Köln elleni Európa-konferencialiga selejtezője miatt.

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ

Újpest FC–ZTE FC 1–1(Tallo 90+3., ill. Németh D. 32.)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion,3219néző.Vezette:Vad II
Kiállítva:Gergényi (45+1., ZTE)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Kecskeméti TE3122–1+15
2. Kisvárda2116–4+24
3. Paksi FC2114–2+24
4. Zalaegerszegi TE2112–1+14
5. Mol Fehérvár2114–2+23
6. Puskás Akadémia2112–1+13
7. Ferencvárosi TC111–0+13
8. Debreceni VSC334–4 03
9. Vasas FC333–3 03
10. Újpest FC3212–4–22
11. Mezőkövesd3123–6–31
12. Budapest Honvéd220–5–50

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik