NB I: Nagy hiba lenne úgy gondolni, eldőlt a bajnoki cím – Rebrov

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.08. 06:41
null
Rebrov már biztos lehet az FTC bajnoki címében Márton szerint (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a Ferencváros 2–0-ra legyőzte a Mol Fehérvár FC-t a labdarúgó NB I 20. fordulójában. A mérkőzést követően így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros vezetőedzője, Szerhij Rebrov úgy véli, csapata annak ellenére sem érezheti kényelemben magát, hogy 16 ponttal vezeti a bajnokságot.

„Nagy hibát követnénk el, ha úgy gondolnánk, eldőlt a bajnoki cím sorsa. A játékosok pontosan tudják, hány ponttal vezetünk, de nem lehetnek könnyelműek.

Az FTC trénere szerint jót tett csapatának a korai vezetés.

„Erős ellenfél ellen mindig jó játszani. A viszonylag gyors gól jót tett nekünk, sokat segített ezen a találkozón. Jól felkészültünk a Vidi ellen, a játékosok értették, mit szeretnék tőlük a pályán látni, teljesen független a pontelőnytől.”

A Mol Fehérvár vezetőedzője, Márton Gábor csalódottan értékelt.

Nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy szerettük volna. Az elején nekünk voltak nagyobb helyzeteink, aztán kaptunk egy gólt. Utána nagyjából összeszedte magát a csapat. Próbáltunk nyomni, helyzeteket kialakítani. Többé-kevésbé sikerült, még emberhátrányban is. A srácok hiába tettek meg mindent, a lehetőségeinket nem tudtuk kihasználni.

A Vidi trénere úgy véli, csapata kiszállt a bajnoki címért folyó küzdelemből.

A Fradinak tetemes az előnye. Nekünk innentől már csak a második helyért kell hajtanunk. Fel kell állnunk, nincs mese. Ma már a játékunk jobb volt, mint az elmúlt hetekben. Az a csapat, amelyik a Ferencváros otthonában emberhátrányban is ekkora ziccert, meg jó néhány lehetőséget is ki tud alakítani, az többre hivatott.

LABDARÚGÓ NB I
20. FORDULÓ

Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC 2–0 (Uzuni 11., Nguen 61.)

A MÉRKŐZÉS ESEMÉNYEIRŐL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN!

NB I, 2020–2021, 20. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 6., SZOMBAT
DVTK–Kisvárda 2–0Miskolc, DVTK Stadion
Andó-Szabó Sándor
Mezőkövesd–Budapest Honvéd 2–1
Mezőkövesd, Városi StadionKáprály Mihály
MTK–Újpest 1–3Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
FEBRUÁR 7., VASÁRNAP
Paks–Budafok 3–1
Paks, Paksi FC StadionPillók Ádám
ZTE–Puskás Akadémia 1–2
Zalaegerszeg, ZTE Aréna Karakó Ferenc
Ferencváros–Mol Fehérvár 2–0
Budapest, Groupama Aréna Berke Balázs
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 20 15 4 1 42–10 +32 49
2. Puskás Akadémia 20 10 3 7 26–26 0 33
3. Mol Fehérvár 20 9 6 5 42–23 +19 33
4. Paksi FC 20 8 5 7 40–37 +3 29
5. MTK Budapest 20 8 5 7 29–27 +2 29
6. Mezőkövesd 20 8 4 8 21–25 –4 28
7. Kisvárda 20 7 7 6 20–24 –4 28
8. Zalaegerszegi TE 20 6 4 10 36–39 –3 22
9. Újpest FC 20 6 4 10 25–45 –20 22
10. Budapest Honvéd 20 5 7 8 30–29 +1 22
11. Budafoki MTE 20 5 5 10 24–37 –13 20
12. Diósgyőri VTK20521323–36–1317
Legfrissebb hírek

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
7 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
9 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18

Újra rájátszásban a Fradi – összeállítás az El-alapszakasz nyolc mérkőzéséből

Képes Sport
2026.02.01. 11:18
Ezek is érdekelhetik