NB I: Machach edzésen sem lőtt még szabadrúgást. Meglepett! – Horváth Ferenc

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.10.02. 07:18
null
Zinédine Machach máskor is meglepheti hasonló szabadrúgásokkal Horváth Ferencet (Fotó: Árvai Károly)
A Budapest Honvéd az utolsó percben lőtt szabadrúgásgóllal győzött 2–1-re a listavezető Kisvárda ellen az NB I 8. fordulójában. A mérkőzés után Horváth Ferenc elárulta, meglepte, hogy Zinédine Machach állt oda a kísérlethez. Joao Janeiro nem kívánta kommentálni a játékvezető ítéleteit. 

Horváth Ferenc, a Budapest Honvéd vezetőedzője a következőket mondta.

„Hitchcocki rendezés volt a mérkőzés eleje, horrorfilmbe illett, ahogy és amikor kaptuk a gólt. Erre nem lehet felkészülni. De szerencsére hamar egyenlítettünk, így folytatódhatott a játék onnan, ahonnan elkezdődött. Kiegyenlített meccset játszottunk egy jó csapat ellen, minden egyes négyzetméterért meg kellett szenvedni. A csapatot dicséri, hogy az utolsó percig ment a győzelemért. A játék képe alapján mi álltunk közelebb a győzelemhez, most meg aztán végképp annyira közel állunk, hogy meg is nyertük.”

Hozzátette, nehéz az edzőnek, ha az együttese lő a találkozó elején egy olyan öngólt, amilyet Tamás Krisztián vétett, hiszen nem ütheti a földet térdre rogyva, tartania kell magát. Viszont már akkor érezte, hogy nem a 0–1 lesz a végeredmény, s a félidőben fel is hívta a játékosok figyelmét a pontrúgásokra, mert úgy vélte, ezek valamelyike fog dönteni végül. Azt azonban nem gondolta, hogy a 94. percben lőtt szabadrúgással nyernek. S bár a találat pillanatában elkezdett ünnepelni, az nem volt felhőtlen, mert tudta, hogy még visszanézik a VAR-on.

„Nem akarom megint a VAR-t szidni, de a savát-borsát vette el a futballnak azzal, hogy a gólt még visszanézik. Az ember nem tud normálisan örülni a találatnak. A VAR egyetlenegy helyen van jó helyen, a seben” – tette hozzá.

A Nemzeti Sport érdeklődésére azt is elárulta, a futballisták maguk között beszélték meg, hogy nem az elsőként a labda mögé álló Zsótér Donát, hanem a győztes gólt szerző Zinédine Machach végzi el a szabadrúgást.

„Szerintem még soha nem lőtt szabadrúgást edzésen sem. Meglepett, de ilyen meglepetésre legközelebb is vevő vagyok. Azt sem mondhatom, hogy begyakorolt figura volt, egyszerűen egy jól eltalált lövés, olyan, amely szükséges egy ilyen mérkőzés megnyeréséhez. Az előző idényben mi nagyon nehéz helyzetben voltunk, amikor a Kisvárdával játszottunk, s egy 93. percben, pontrúgásból lőtt góllal kaptunk ki. A sors most valamit visszafizetett abból.

Joao Janeiro, a Kisvárda vezetőedzője így értékelt.

„Nekünk voltak csak kidolgozott helyzeteink, mégsem sikerült gólt szereznünk. A Honvéd ellenben pontrúgásokból szerzett kettőt is. Nem szeretném kommentálni a játékvezető ténykedését, annyit mondanék, hogy mivel nem állnak senki felett, forszíroznám a megjelenésüket a mérkőzések utáni sajtótájékoztatókon. Jobban el tudtam volna fogadni a kétes ítéleteket a VAR előtt, de hogy már ez is rendelkezésre áll, egyre nehezebb. Viszont jobban zavar, hogy volt négy-öt nagy helyzetünk is, amiből nem rúgtunk gólt, míg a Honvéd pontrúgásból kettőt is. Nyilván fájdalmas számomra, hogy az utolsó másodpercben kaptunk gólt, és nem is egy olyan helyzet előzte meg, amelyből veszélyeztetve lett volna a kapunk. Bár megérdemeltük, és szerettünk volna legalább egy pontot hazavinni, amelyet Peteleu elhunyt édesapjának ajánlottunk volna, így is büszke vagyok a játékosaimra, ők tudják, miért.”

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ

Budapest Honvéd–Kisvárda 2–1(Klemenz 7., Machach 90+4., ill. Tamás K. 2. – öngól)
Budapest,Bozsik Aréna,2339néző.V:Bogár G.

Kiállítva:Melnik (90+2., Kisvárda)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2021–2022, 8. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Október 1., péntek
Budapest Honvéd–Kisvárda 2–1
Budapest,Bozsik ArénaBogár Gergő
2339
Október 2., szombat
14.45: Újpest FC–Gyirmót FC Győr(Tv: M4 Sport+)
Budapest,Szusza Ferenc Stadion?
17.00: Puskás Akadémia–Mezőkövesd(Tv: M4 Sport)
Felcsút,Pancho Aréna?
19.30: DVSC–Mol Fehérvár FC(Tv: M4 Sport)
Debrecen,Nagyerdei Stadion?
Október 3., vasárnap
14.15: ZTE FC–MTK Budapest(Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg,ZTE Aréna?
17.00: Paksi FC–FTC(Tv: M4 Sport)
Paks,Paksi FC stadion?
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda86213–8+518
2. Ferencvárosi TC65114–6+815
3. Paksi FC741222–15+713
4. Budapest Honvéd841314–12+213
5. MTK Budapest73139–9010
6. Puskás Akadémia63127–9–210
7. Mol Fehérvár72418–7+110
8. Debreceni VSC722318–14+48
9. Mezőkövesd72239–13–48
10. Zalaegerszegi TE712411–18–75
11. Újpest FC7349–14–53
12. Gyirmót FC Győr7345–14–93
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik