NB I: horvát bajnokot igazolt a Budapest Honvéd

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022.09.02. 21:30
null
Luka Capan (Fotó: Budapest Honvéd)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Budapest Honvéd a hivatalos honlapján bejelentette, hogy egyéves szerződést kötött Luka Capannal.


A 27 éves Capan horvát bajnok volt a Dinamo Zagrebbel, és kétszer nyert Horvát Kupát a HNK Rijekával.

„Luka rendkívül tapasztalt játékos, aki rangos horvát együttesekben szerepelt, védőként és védekező középpályásként egyaránt bevethető – mondta róla Chris Docherty, aHonvéd sportigazgatója a klub közleményében. – A rutinja, a mentalitása és a sokoldalúsága segíthet abban, hogy a posztján nagyobb legyen a keret mélysége, és erősítsük a versenyhelyzetet a csapaton belül”

„Várom már, hogy a társakkal együtt készülhessek, hogy meccseket játsszunk, szeretném a játékommal előbbre vinni a csapatot. Örülök, hogy a Honvédnál folytathatom a pályafutásom, remélem, minél hamarabb debütálhatok az együttesben– mondta Luka Capan. – Herdi Prenga az egyik legjobb barátom, a magyar bajnokságról és a Honvédról is sokat mesélt, csupa pozitív dolgot mondott, dicsérte a bajnokságot, a stadionokat, a szurkolókat, így tisztában vagyok vele, hogy hová érkezem. Karrierem során szinte végig jelentős célokért küzdöttem, a Honvéddal is sikereket akarok elérni.“

Capan legutóbb a török Bursaspornál futballozott, de tavasz óta nem volt csapata.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:Lazar Csirkovics (szerb, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Albi Doka (albán, HNK Gorica – kölcsön után végleg), Christian Gomis (szenegáli-francia, PFK Lokomotiv Plovdiv – Bulgária), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest FC, szabadon igazolhatóként),Makszim Plakuscsenko (izraeli-ukrán, Maccabi Haifa – Izrael), Herdi Prenga (albán, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Jairo Samperio (spanyol, Málaga, szabadon igazolhatóként), Brandon Domingues (francia, Troyes, szabadon igazolhatóként), Luka Capan (horvát, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Richlord Ennin
(kanadai, Spartaks Jurmala – Lettország, legutóbb Nyizsnyij Novgorod – Oroszország)
Kölcsönből visszatérők: Bocskay Bertalan(Topolyai SC – Szerbia), Kocsis Dominik (Diósgyőri VTK), László Dávid (Budafoki MTE), Szabó Alex (Szolnoki MÁV FC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Ian Harkes (amerikai, Dundee United – Skócia), Olekszij Kascsuk (ukrán, Sahtar – Ukrajna, legutóbb kölcsönben Sabah – Azerbajdzsán)
Távozók:
Balogh Norbert (FC DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Banó-Szabó Bence (Kecskeméti TE),Baráth Botond (Vasas, szabadon igazolhatóként), Batik Bence (Puskás Akadémia), Berla Attila,Bőle Lukács (Paksi FC, szabadon igazolhatóként), Artur Craciun (moldovai-román, Hapoel Kfar Saba – Izrael, szabadon igazolhatóként), Hidi Patrik (Vasas FC), Horváth András (Budafoki MTE),Irimiás Gergő (Dunaújváros FC),Májer Milán (Zalaegerszegi TE FC, szabadon igazolhatóként),Nagy Gergő (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként),Dusan Pantelics (szerb, szabadon igazolható), Olekszandr Petrusenko (NK Istra), Soltész Dominik (Gyirmót FC Győr, legutóbb kölcsönben: Debreceni VSC), Thierry Gale (barbadosi, Dila Gori – Grúzia), Tóth-Gábor Kristóf (Haladás-kölcsön után Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Benczenleitner Barna
(ETO FC Győr), Horváth Milán (siófoki kölcsön után Mezőkövesd), László Dávid (Szentlőrinc)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Dejan Drazsics (szerb, Slovan Bratislava – Szlovákia), Mohammed Kadiri (ghánai, Dinamo Kijev – Ukrajna), Zinédine Machach (francia, Napoli – Olaszország, onnan Ionikosz – Görögország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marko Petkovics (szerb)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik