NB I: Együtt dolgozunk a Fradi szebb jövőjéért - Holman

Vágólapra másolva!
2013.08.17. 23:47
A Ferencváros nyerte a 203. örökrangadót, miután a labdarúgó NB I 4. fordulójában a Puskás Ferenc Stadionban 2–0-ra legyőzte az MTK-t. A zöld-fehérek góljait Józsi György büntetőből, Holman Dávid pedig fejjel szerezte. Ricardo Moniz a meccs lefújása után azt mondta a mérkőzést közvetítő M2-nek, hogy a védelem stabilabbá válása volt a győzelem alapja.

Ricardo Moniz, az FTC vezetőedzője: – Elégedettek vagyunk a védelemmel, [Akeem] Adams érkezésével kiegyensúlyozottabb lett a hátsó alakzat. [Holman Dávidról:] Fontos, hogy mindig kezdeményező legyen, és a meccs elejétől labdabiztosan játsszon, és akkor lesznek olyan pillanatai, mint most vagy a Győri ETO ellen. Egy játékosnak mindig akarni kell jobbá válni, fejlődni. Ha így van, akkor szép jövő előtt áll. [A szurkolók éltetéséről:] A stáb többi tagjának is szól ez az ünneplés, és nagyon köszönjük a támogatást nekik!

Garami József, az MTK vezetőedzője: – Az bosszant, hogy olyan tizenegyest hoztunk össze, amelynél a támadó kifelé tolta már a labdát, és beakadt a lába. A körülményekhez képest a csapat megfelelően játszott, de hiányoztak azok a játékosok, akik befejezték volna az akciókat. Nem adtuk föl egy pillanatra sem, így okoztunk kellemetlen pillanatokat a Ferencvárosnak. [A távozókról:] Aki nagyobb jövedelemre számít, az szeretne olyan helyre kerülni, ahol ezt meg is kapja. Jelenleg nem tudok olyanról, aki még elvágyódna a csapattól, így azt gondolom, hogy valószínűleg már nem lesz több távozó a keretből.

Holman Dávid, az FTC gólszerzője: – Minden fiatal játékos erről álmodik, hogy ilyen mérkőzéseken szerepeljen. Nagyon boldog vagyok, és hálás azoknak, akik ehhez segítettek – megyünk tovább, csinálom tovább a dolgomat. Próbálom meghálálni a bizalmat, minden edzésen pluszmunkát végzek, együtt dolgozunk azért, hogy minél szebb jövőhöz segítsük a Ferencvárost!

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
17 órája

BL-selejtező: bekerült a Fradi keretébe az új szerzemény

Bajnokok Ligája
17 órája

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
19 órája

BL-selejtező: a Ferencváros hat éve sikerrel vette a Ludogorec képezte akadályt

Bajnokok Ligája
19 órája

Négy itt, három ott – Malonyai Péter jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 22:59

BL: a Ferencváros meccseit norvég és spanyol bíró vezeti

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 13:09

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Ferencváros: a válogatott középpályást kivásárolták szerződéséből – hivatalos

Légiósok
2025.07.31. 10:30
Ezek is érdekelhetik