Az Újpest a miskolciak korábbi fegyverével győzte le a DVTK-t

BERECZKY ATTILABERECZKY ATTILA
Vágólapra másolva!
2017.11.25. 15:22
null
Novothny Soma elintézte volt csapatát (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I 17. fordulójában az Újpest Novothny Soma találatával alig több mint a fél perc után előnybe került a Diósgyőr vendégeként, majd Ugrai Roland hiába egyenlített, a DVTK korábbi támadója ismét gólt szerzett, így a fővárosi együttes 2–1-re megverte közvetlen riválisát.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2 (Ugrai 29., ill. Novothny 1., 38.)

Debrecen, Nagyerdei Stadion, 1412 néző. V: Pintér Cs.

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA OLVASHATJA!

Rossz hír várta az Újpest szakvezetőjét, Nebojsa Vignjevicset szombat reggel. Az éjszaka ugyanis kórházba került Simon Krisztián, akit a szerb szakvezető a kezdőcsapatban szerepeltetett volna a Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen.

„Volt egy kisebb rosszullétem, a kórházban megvizsgáltak, kezelést is kaptam, szerencsére most már sokkal jobban vagyok – mondta a találkozót a Nagyerdei Stadion sajtóhelyéről figyelő újpesti támadó. – Szerettem volna játszani, de végül úgy döntöttünk, hogy nem érdemes kockáztatni.”

Alig több mint fél perc telt el a találkozóból, amikor Simon Krisztián már boldogan csaphatott a levegőbe, Novothny Soma ugyanis megszerezte a vezetést a lila-fehéreknek. Ha figyelembe vesszük, hogy a diósgyőriek kezdték a játékot, valóban villámgyorsnak tekinthető a 34. másodpercben született vendéggól. Merthogy az Újpest volt a vendégcsapat, a Diósgyőr pedig a hazai – Debrecenben.

Méghozzá valószínűleg utoljára, hiszen az esztendőben, december 9-én még egy meccse van pályaválasztóként a borsodiaknak, de ott éppen a DVSC lesz az ellenfél, ellenük pedig az MLSZ rendelkezése miatt nem játszhatnak hazai bajnokit a Nagyerdei Stadionban, mert az a Loki igazi otthona. Ennél jóval fontosabb a miskolci vezetők, játékosok és szurkolók számára, hogy 2018 márciusának első hétvégéjén már az új diósgyőri stadionban fogadhatják a Ferencvárost. Mert az egyértelmű, hogy a hónapok óta tartó folyamatos utazgatás felemésztette a DVTK-hívek lelki és anyagi tartalékait, az Újpest elleni rangadóra is mindössze 1412 néző gyűlt össze.

A gyors újpesti gól újratervezésre késztette a Diósgyőr szakmai stábját, még bátrabban kellett előre menni. A DVTK pedig neki is veselkedett a feladatnak, dolgozott becsülettel. Igaz, Ugrai Roland egyenlítéshez kellett a vendégvédelem tétovázása, hiszen Nagy Tibor hatalmas bedobása után csendes szemlélődő volt a lilák szinte teljes hátsó alakzata.

A piros-fehér drukkerek öröme nem tartott túl sokáig, s az ünneprontó ismét Novothny Soma volt. A duplája azért is fájó pont a diósgyőriek számára, mert a magyarországi profi pályafutásának jelentős részét éppen a DVTK-nál töltötte, még az előző szezonban is a borsodi együttes mezét viselte.

„Szerencsére nélkülem is jól megy a srácoknak” – mondta a szünetben mosolyogva Simon Krisztián.

A folytatásra még bátrabban jött ki a Diósgyőr, s a hajrára újabb támadót is pályára küldött Bódog Tamás, s Bacsa Patrik beállása után valóban veszélyesebb lett a piros-fehérek támadójátéka. A cserecsatár meg is teremtette az egyenlítés lehetőségét, hiszen remek labdát adott Busai Attilának, a középpályás lövése elkerülte a jobb alsó sarkot. Az újpestiek okosan őrizték előnyüket, s nagyon fontos három pontot szereztek (1–2). Nem is olyan régen még Nebojsa Vignjevics menesztéséről szóltak a pletykák. Azóta megtáltosodott a lila-fehér együttes, s a veszélyes zónától jócskán elszakadva már a dobogó felé kacsingat. A mérkőzés után hosszú percekig ünnepelte a csapatot a lilák boldog szurkolótábora, s volt is ok az örömre!

Diósgyőrben pedig már várják a tavaszt, a telt házas új stadionnal, hiszen bármilyen szép és modern a debreceni aréna, nem sok szép emléke maradt innen a csapatnak.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 17 11 5 1 40–18 +22 38
2. Ferencvárosi TC 17 10 5 2 33–16 +17 35
3. Debreceni VSC 17 8 4 5 31–20 +11 28
4. Budapest Honvéd 17 7 4 6 30–29 +1 25
5. Újpest FC 17 6 7 4 23–21 +2 25
6. Diósgyőri VTK 17 6 3 8 29–28 +1 21
7. Vasas FC 17 6 3 8 23–32 –9 21
8. Paksi FC 17 5 6 6 24–28 –4 21
9. Puskás Akadémia FC 17 5 5 7 23–27 –4 20
10. Balmazújváros 17 4 5 8 22–26 –4 17
11. Szombathelyi Haladás 17 4 2 11 15–32 –17 14
12. Mezőkövesd Zsóry FC 17 3 5 9 20–36 –16 14

NB I, 2017–2018, 17. FORDULÓ
NOVEMBER 25., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Videoton FC–Paksi FC 2–0
Felcsút, Pancho Aréna
Kassai Viktor
Vasas FC–Debreceni VSC 1–5
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Erdős József
Bp. Honvéd–Mezőkövesd 1–2
Budapest, Bozsik József Stadion
Iványi Zoltán
Diósgyőri VTK–Újpest FC 1–2
Debrecen, Nagyerdei StadionPintér Csaba
Balmazújváros–Puskás AFC 2–2 Balmazújváros, Városi StadionBerke Balázs
Haladás–Ferencváros 2–1
Szombathely, Haladás Stadion
Szabó Zsolt
TABELLA • NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik