A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.06.29. 20:51
null
Várkonyi Bence (kékben) Azerbajdzsánban folytathatja a pályafutását (Fotó: Árvai Károly)
A transzferhírekben rendre jól értesült Sacha Tavolieri, valamint a Nemzeti Sport szerint Várkonyi Bence, a ZTE labdarúgója az azeri Qarabaghoz szerződik.

Sacha Tavolieri úgy értesült – akárcsak lapunk –, hogy Várkonyi Bence egymillió eurós átigazolási díj ellenében elhagyja a Zalaegerszeget, és hároméves szerződést köt a Qarabaggal.

A 24 éves hátvéd az MTK-ban nevelkedett, s 2021-ben mutatkozott be az NB I-ben. Egy kozármislenyi kölcsönjáték után három éve került a ZTE-hez, először kölcsönben, majd 2024 nyarán megvásárolta a játékjogát a zalai klub, amelyhez a Transfermarkt szerint 2027-ig köti szerződés, amely plusz egyéves opciót is tartalmaz. A belső védő az előző idényben 30 bajnokin és hat Magyar Kupa-mérkőzésen lépett pályára, összesen pedig 83 alkalommal szerepelt már az élvonalban.

A Qarabag ebben az idényben az Európa-liga selejtezőjében érdekelt, az első fordulóban az izlandi Vestrivel csap össze július 9-én és 16-án.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A ZALAEGERSZEGI TE FC-NÉL
Érkezők: Fabricio Amato (argentin, Estudiantes LP – Argentína, kölcsön után végleg), Babos Bence (Videoton FC Fehérvár, legutóbb kölcsönben Diósgyőri VTK), Kiss Máté (Ferencvárosi TC U17), Maxsuell Alegria (Maxsuell Alexandre Alves Soares, brazil, Nova Iguacu-JR – Brazília, kölcsön után végleg), Joseth Peraza (Costa Rica-i, AD San Carlos – Costa Rica, kölcsön után végleg), Rácz István (Debreceni VSC)
Kölcsönből visszatérhetnek: Németh Ervin (NK Nafta– Szlovénia)
Kiszemeltek: Tahir Maigana (nigériai, Wireless FC – Nigéria)
Távozók: Csóka Dániel (Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Mim Gergely (lejár a szerződése), Papp Csongor (lejár a szerződése), Németh Dániel (Videoton FC Fehérvár, kölcsön után végleg)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Stefan Bitca (moldovai, Zimbru – Moldova), Daniel Lima (Daniel Alves de Lima, brazil, Goianiense – Brazília)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Várkonyi Bence (Qarabag – Azerbajdzsán), Akpe Victory (nigériai, Benfica – Portugália, Rangers FC – Skócia)

 

Legfrissebb hírek

A Vasas fordított Kispesten, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
20 perce

Ukrán utánpótlás-válogatott labdarúgóval erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
5 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
6 órája

Erős Gábor: Fűt a belső motiváció, szeretnék egyre jobb lenni

Labdarúgó NB I
7 órája

Decemberre halasztották a Ferencváros Kispest-Honvéd elleni bajnokiját

Labdarúgó NB I
9 órája

A belga La Louviere szerződtette Gruber Zsombort – hivatalos

Labdarúgó NB I
10 órája

Kovács Mátyás csapattársa lehet Gruber Zsombor – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:36