Tovább menetel a Kecskemét, Debrecenből is elhozta a három pontot

Vágólapra másolva!
2023.03.18. 15:30
A második helyen álló Kecskemét folytatta remek szereplését a labdarúgó NB I-ben. A 24. fordulóban hátrányból felállva győzte le 2–1-re idegenben a DVSC-t, így nyolc pontra növelte a kettejük közti távolságot.

 

LABDARÚGÓ NB I
24. FORDULÓ
Debreceni VSC–Kecskeméti TE 1–2(Loncsar 61., ill. Deslandes 66. – öngól, Horváth K. 80.)
Debrecen,Nagyerdei Stadion, 5114 néző.Vezette:Rúsz

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSE DE KATTINTVA OLVASHATÓ.

Hat hónappal ezelőtt kevesen hittek benne, hogy a DVSC története ilyen fordulatot vesz. Miután a hétszeres bajnok együttes 2021 nyarán visszajutott az első osztályba, a hetedik helyen zárta a 2021–2022-es idényt, mindössze három ponttal megelőzve a már kieső MTK Budapestet. A mostani bajnoki évnek Joao Janeiro irányításával vágott neki a Loki, a portugál szakember a hatodik fordulót követően távozott, és két bajnokin megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor dirigált. Szeptember 21-én a klub bejelentette, hogy Szrdjan Blagojevics lett az új vezetőedző – Dzsudzsák Balázsék akkor már a tizedik helyről várták a Bp. Honvéd elleni találkozót. A szerb tréner bemutatkozása 4–3-as győzelmet hozott, a DVSC pedig a hetedik helyen állva búcsúztatta az esztendőt, mostanra pedig eljutott odáig, hogy a dobogó alsó fokáról vághatott neki a második KTE elleni meccsnek. A két vezetőedző közül egyértelműen Szabó István volt nehezebb helyzetben, hiszen az alapemberek közül Zeke Márióra és Tóth Barnára eltiltás, Varga Bencére pedig betegség miatt nem számíthatott, azzal pedig meglepőt húzott, hogy az ugyancsak biztos pontnak számító Szabó I Alex és Katona Bálint is csak a kispadon kezdett.

Veszélyes kecskeméti beadással indult a találkozó, a másik oldalon Dorian Babunszki fejesénél Varga Ádámnak már védenie is kellett. Nem jelentett meglepetést, hogy a hazai játékosok elsősorban Dzsudzsák Balázst keresték a labdával, tőle remélték, hogy nemcsak meglátja a legjobb megoldást, hanem átadásaival, indításaival helyzeteket is kialakít. A KTE ugyanazt a fegyelmezett, megbízható futballt játszotta, mint amit az egész idényben láthattak a nézők tőle, a labdabirtoklás során egyszerű, rövid passzos futballal közelítette meg a hazai kaput, igaz, nagy helyzetet nem tudott kialakítani.

A fordulás után Varga Kevin lövése kevéssel kerülte el a jobb alsó sarkot, majd Dorian Babunszki megsérült, a Loki az első számú góllövőjét vesztette el a 47. percben. Sztefan Loncsar az 54. percben pazar mozdulattal lőtt, a bal oldali kapufa kisegítette a KTE-t, majd szinte azonnal jött a válasz, amikor is remek szabadrúgás-kombináció végén Szalai Gábor fejesét védte Marko Milosevics. A 61. percben Loncsar már betalált – bal oldali támadás végén –, tegyük hozzá, nekünk úgy tűnt, néhány pillanattal korábban Dzsudzsák szabálytalankodott a vendégkapu előterében, vagyis kecskeméti szabadrúgásnak kellett volna jönnie... Pályára lépett az ősszel még Debrecenben játszó Horváth Krisztofer, s röviddel ezután a vendégeknél jött az egyenlítés, balszerencsésnek tűnő öngóllal. Ezután lehetett ráébredni arra, miért cserél jókor és jó ütemben Szabó István, ugyanis Horváth Krisztofer mesteri gólt lőtt, egyszersmind azt is megmutatta, talán nem kellett volna róla lemondani Debrecenben.

HORVÁTH KRISZTOFER BOMBAGÓLJA


A feledhető első félidő után a másodikban felpörögtek az események, a KTE megérdemelten fordított, és megerősítette második helyét a tabellán. 1–2

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA – DESLANDES ÖNGÓLJA 2.04-TŐL

A videóért katt a képre!
A videóért katt a képre!

NB I, 2022–2023, 24. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Március 18., szombat
Mezőkövesd–Kisvárda 1–1Mezőkövesd,Városi StadionCsonka Bence1582
DVSC–Kecskemét 1–2Debrecen,Nagyerdei StadionRúsz Márton
5114
19.45:Mol Fehérvár–Budapest Honvéd (Tv:M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóKarakó Ferenc
Március 19., vasárnap
13.30:Vasas–Paks (Tv:M4 Sport)Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
15.30:Puskás Akadémia–Újpest (Tv:M4 Sport)
Felcsút,Pancho Aréna
20.15:ZTE–Ferencváros (Tv:M4 Sport)Zalaegerszeg,ZTE Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC23155347–19+2850
2. Kecskeméti TE241012235–23+1242
3. Debreceni VSC2497839–36+334
4. Puskás Akadémia2389629–29033
5. Kisvárda2489735–38–333
6. Paksi FC2395940–38+232
7. Mezőkövesd2478925–30–529
8. Zalaegerszegi TE23761028–28027
9. Újpest FC23761028–38–1027
10. Budapest Honvéd23671026–36–1025
11. Mol Fehérvár23661128–34–624
12. Vasas FC233101017–28–1119
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik