Az MTK ellen is folytatódott a Honvéd vesszőfutása

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.08. 16:25
null
Az MTK gólokkal válaszolt a kiállításra, megerősítette második helyét (Fotó: Meder István)
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett az MTK-tól az NB I 19. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A második helyét győzelmével megerősítő MTK azt követően szerezte mindkét gólját, hogy a játékvezető kiállította a kék-fehérektől Khaly Iyane Thiamot. A pocsék teljesítményt nyújtó Honvéd nyeretlenségi sorozata immár tizenkét meccset számlál.


LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Bp. Honvéd–MTK Budapest 0–2 (Kanta 64., Csiki 68.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Hozott már ennél nagyobb meglepetéseket is az NB I, de tulajdonképpen két hazai csapat találkozott a Honvéd–MTK fővárosi derbin, ugyanis stadionjuk felújítása miatt a kék-fehérek ebben az idényben Kispesten rendezik a mérkőzéseiket, albérlőként. Garami József azt hangsúlyozta az összecsapás előtt, hogy nagy hiba lenne a tabella alapján megítélni a Honvédot (amely az élvonal legrosszabb sorozatát tudhatta magáénak), míg Marco Rossi kritikus hétközi nyilatkozatainak megfelelően öt helyen változtatott a Nyíregyháza ellen leszereplő csapatán.

Az MTK-ban csak a felépült Hegedüs Lajos volt „új fiú", és a kapus lett az első félidő legtöbbet foglalkoztatott dolgozója, mert nem győzte lekapkodni a pontatlan kispesti felíveléseket és beadásokat. Vártuk, hogy rájöjjenek a hazaiak, nem kellene minden labdát Hegedüs orra elé ívelni, de hiába. A másik oldalon egy nagyot kellett védenie Kemenes Szabolcsnak, aki a jobb sarok elől kikapta Kanta József szabadrúgását, mintegy megkoronázva ezzel az első játékrészt.

A szünetben volt idő felidézni az egyik leggólgazdagabb magyar élvonalbeli bajnokit, amikor 1955-ben a Bp. Vörös Lobogó (azaz MTK)–Bp. Honvéd összecsapást a kispestiek 9:7-re nyerték meg; és elmerengeni azon, hogy talán igaz sem volt, hogy 1986-ban 5–5-re végzett egymással a két csapat, a Népsport pedig ötcsillagosra értékelte a látottakat. Az akkor otthon játszó Honvéd a 35. percben 4–1-re vezetett, az MTK a 61. percre (!) 5–4-re fordított, de a végén ikszre kerekedett a mérkőzés.

Nem a szurkolóknak intett ki, bocsánatot kér a honvédos

Ma ott tartunk, hogy a semleges néző kifejezetten örült annak, hogy az 54. percben Khaly Iyane Thiam teljesen fölöslegesen begyűjtötte a második sárgáját, mert ettől megélénkült végre a bajnoki. De nem úgy, ahogyan sokan várták, mert előbb Kanta József távoli szabadrúgását a védősor el-, Kemenes pedig benézte (0–1), majd egy gyors kontra végén Csiki Norbert behúzta a csukit Horváth Zsolt remek passza után (0–2).

Horváthot egyébként a szünetben küldte be Garami mester, és az első gól előtt minden honvédos a szélsőre figyelt a labda helyett, így ebben a találatban is főszerepet vindikált magának a csereember. Rossi Prosser Dánielt, Bratiszlav Punosevacot és Vécsei Bálintot vezényelte a pályára, de hiába: „millió" légióssal is folytatódik a Honvéd vesszőfutása, az MTK pedig megmutatta, hogy kis költségvetésből nagy hozzáértéssel élcsapatot lehet faragni.

Tizenkét bajnoki óta nem ízlelte meg a győzelem ízét a Honvéd, s az előző tíz NB I-es meccséből nyolcszor gólt sem lőtt...

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MESTERMÉRLEG

„Nagyon idegesen játszott ma a csapatom – mondta Garami József, az MTK szakmai igazgatója. – Olyan hibákat követtünk el a passzjátékban, amelyek nem jellemzőek az együttesre. Ez jelentette a legnagyobb nehézséget az első félidőben. Reméltem, hogy a második játékrészben jobban játszunk. Küzdöttünk és hajtottunk, működött a kontrajáték, majd némi szerencsével előnybe kerültünk. Utána megérdemelten nyertünk. Hogy még mindig nem játszottunk döntetlent? Ha nyerünk, akkor nem hiányzik...”

„Mindenki láthatta, hogy mi történt a találkozón jelentette ki Marco Rossi, a Honvéd vezetőedzője. – Mindkét gólt óriási védelmi hiba előzte meg. A szabadrúgásnál elcsúszott a védő, és a második gólnál sem állt a védelem a helyzet magaslatán. Álmosság jellemezte a játékosaimat, nehezen jutottunk el az ellenfél kapujáig.”

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 19 15 3 1 45–8 +37 48
2. MTK Budapest 19 14 5 30–18 +12 42
3. Ferencvárosi TC 19 11 4 4 30–15 +15 37
4. DVSC-Teva 19 10 5 4 27–12 +15 35
5. Diósgyőri VTK 19 9 6 4 29–22 +7 33
6. Paksi FC 19 8 7 4 29–18 +11 31
7. Újpest FC 19 7 8 4 16–14 +2 29
8. Kecskeméti TE 19 8 4 7 23–24 –1 28
9. Puskás Akadémia FC 19 7 3 9 20–23 –3 24
10. Győri ETO FC 19 6 6 7 27–26 +1 24
11. Nyíregyháza Spartacus FC 19 5 3 11 20–30 –10 18
12. Lombard Pápa FC 19 4 5 10 11–32 –21 17
13. Pécsi MFC 19 4 4 11 20–35 –15 16
14. Budapest Honvéd 19 3 4 12 12–26 –14 13
15. Dunaújváros PASE 19 3 5 11 15–34 –19 13
16. Szombathelyi Haladás 19 3 3 13 10–27 –17 12
* A Dunaújváros PASE csapatától 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Március 6., péntek
19.00 Paksi FC–Puskás Akadémia FC 2–1 Solymosi Péter
Március 7., szombat
14.00 Ferencváros–Győri ETO FC 3–0
Iványi Zoltán
16.00 Lombard Pápa–Dunaújváros PASE 1–0
Andó-Szabó Sándor
16.00 Kecskeméti TE–Diósgyőri VTK 2–1 Vad II István
16.00 Pécsi MFC–Szombathelyi Haladás 2–1
Farkas Ádám
18.30 Videoton FC–Nyíregyháza Spartacus FC 3–0 Németh Ádám
Március 8., vasárnap
16.30 Bp. Honvéd–MTK Budapest 0–2 Pintér Csaba
18.30 Debreceni VSC–Újpest FC 0–0
Erdős József
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik