NB I: ázsiai BL-győzteshez szerződött a ZTE támadója

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2022.03.23. 09:02
null
<strong>Koszta Márk </strong>ázsiai BL-győzteshez került (Fotó: Tumbász Hédi)
A Zalaegerszeg támadója, Koszta Márk a dél-koreai bajnokságot vezető Ulszan Hyundaiban folytatja a pályafutását – jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő zalai klub.

Koszta Márk 2020 nyarán került Újpestről Zalaegerszegre. A 25 éves csatár az elmúlt bő másfél évben 25 gólt szerzett kék-fehér színekben, ezek közül 19-et az NB I-ben. A klub átigazolási díj ellenében engedte el őt az Ulszan Hyundaihoz, amely vezeti a dél-koreai bajnokságot és 2020-ban ázsiai Bajnokok Ligáját nyert – olvasható a ZTE honlapján.

„Hirtelen érkezett az ajánlat Koszta Márkért, és figyelembe kellett vennünk, hogy ez nagy lehetőség számára, így nem szerettünk volna a sikereinek az útjába állni. A klub filozófiája, hogy segítse a játékosokat a karrierjük építésében, ahogy ez Márk esetében is történt. Sok sikert kívánunk neki!” – nyilatkozta az átigazolásról a zalai klub elnöke, Végh Gábor.

„Gyorsan jött ez a lehetőség – árulta el Koszta. – Tudom, hogy van még néhány meccs a bajnokságból és sajnálom, hogy nem tudom befejezni a társakkal az idényt, de ez nagy lehetőség a pályafutásomban. A szombati mérkőzés után érkezett az ajánlat és hálás vagyok a klubnak, hogy elengedett. Nagyon jól éreztem magam Zalaegerszegen, újra tudtam indítani a karrieremet és sikerült jó teljesítményt nyújtanom, főként Waltner Róbert kezei alatt, aki mindvégig bízott bennem. A szurkolók mindig a csapat mellett voltak, még ha nem ment nekünk, akkor is biztattak, így nyugodtan mondhatom, hogy szívembe zárom Zalaegerszeget.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS ZALAEGERSZEGEN
Érkezők: Mocsi Attila
(Haladás)
Kölcsönbe érkezők: Liviu Antal (román, Haladás), Halmai Ádám (Mol Fehérvár), Sime Grzan (horvát, NK Osijek – Horvátország), Posztobányi Patrik (Puskás Akadémia), Mihael Rebernik (horvát, NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár),
Kölcsönből visszatérők:
Szalay Szabolcs (Tiszakécske)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Barnabás
Kiszemeltek: Todor Todoroszki (északmacedón, Radnicski Nis – Szerbia), Gjoko Zajkov (északmacedón, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók: Babati Benjamin (Mezőkövesd), Bakary Nimaga (mali, SCR Altach – Ausztria), Beke Péter (Budafok), Koszta Márk (Ulszan Hyundai – Dél-Korea)
Kölcsönbe távozók:
Majnovics Martin (SV Horn – Ausztria), Németh Dániel (NK Nafta Lendva – Szlovénia), Szökrönyös Dániel (Kecskemét, legutóbb NK Nafta Lendava – Szlovénia), Zimonyi Dávid (Vasas)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Eros Grezda (albán, NK Osijek, onnan HNK Sibenik – Horvátország)
Skribek Alen
(Puskás Akadémia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Információink szerint az Ulszan Hyundai az a dél-koreai együttes, amely télen egymillió eurós ajánlatot tett a Paks támadójáért, Ádám Martinért. A 27 éves csatár azonban válogatottbeli debütálása előtt nem akart ekkora változást az életében. Emellett szeretne NB I-es gólkirály lenni, illetve idény közben a paksi klub sem szerette volna elengedni őt, ami a kiélezett bajnoki verseny miatt teljesen érthető.

Koszta új csapatának nyilatkozva elmondta, szeretne új klubja nélkülözhetetlen játékosává válni. Még ebben a hónapban csatlakozik az Ulszanhoz, s a 99-es mezszámot viseli majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik