NB I: Az utóbbi napokban nem sokat aludtam – Waltner Róbert

BABJÁK BENCEBABJÁK BENCE
Vágólapra másolva!
2022.03.30. 10:27
null
Waltner Róbert jó csapatot faragott a ZTE-ből, sajnálja, hogy nem fejezhette be a munkát – jó néhány emlékezetes győzelemmel örvendeztette meg a szurkolókat (Fotó: Árvai Károly)
Talán élete egyik legnehezebb döntését hozta meg a Zalaegerszegről távozó Waltner Róbert, aki hosszas gondolkodás után kérte szerződése felbontását.

 

– Miért állt fel a ZTE kispadjáról?
– Először is szeretném megköszönni Végh Gábor tulajdonosnak és Sallói István korábbi sportigazgatónak, hogy kedvenc csapatom edzője lehetettem – mondta lapunknak a ZTE-től távozó Waltner Róbert, aki múlt hét pénteken kérte szerződése felbontását. – A döntésemnek több összetevője van, ezekről nem szeretnék beszélni.

– Akkor hadd tippeljek: esetleg nehezen viselte, hogy a klub eladta a kulcsembereket, időnként a tudta nélkül?
– Természetesen nem örültem neki, amikor megtudtam, hogy távoznak, de attól a pillanattól, hogy bejelentették az eladásukat, egyből a megoldáson gondolkodtam: hogyan tudom úgy pótolni őket, hogy a csapat a legkevésbé érezze meg. Mindig arra törekedtem, hogy a rendelkezésemre álló játékosokból kihozzam a maximumot. Koszta Márk távozása például érzékenyen érintett, ám annak örültem, hogy nagyszerű szerződést írt alá. Pályafutása során a legeredményesebben nálam játszott, megdöntötte a gólrekordját, büszke vagyok rá, hogy ehhez nekem is volt közöm.

– Miért nem akarja elárulni a konkrét okot?
– Nem én vagyok az első edző a labdarúgás történetében, aki úgy dönt, feláll a kispadról. Ugyanakkor, ahogyan említettem, szívügyem a klub, ezért az a minimum, hogy bármiféle feszültség generálása nélkül, úriemberként távozom.

– Mikor döntötte el, hogy feláll?
– Pénteken hosszas gondolkodás után, mindent mérlegelve kellett meghoznom életem egyik legnehezebb döntését.

– Eltelt néhány nap. Nem bánta meg, hogy szerződést bontott?
– Az utóbbi napokban nem sokat aludtam, nehéz volt a búcsú, ezt mindenki elhiheti. Sokkal több nekem a ZTE egy klubnál, ám hiszem, hogy jó döntést hoztam.

– Nincs önben rossz érzés amiatt, hogy félbe kellett hagynia az elkezdett munkát?
– De, van. Nagyon sokat gondolkodtam, nem elhamarkodott döntés volt. Mindent végiggondolva arra az elhatározásra jutottam, hogy inkább most hagyom abba és adom át a helyem az új szakmai stábnak. Ráadásul az egyik célt, amelyet magam elé tűztem, nem tudtam elérni, nem tudtam végigvinni egy teljes idényt a klubnál.

AZ IDÉNY VÉGÉIG MOLNÁR BALÁZS ÜL LE A ZALAIAK KISPADJÁRA

A ZTE FC kedden a hivatalos honlapján jelentette be, Waltner Róbert távozása után Molnár Balázs, az akadémia igazgatója veszi át az NB I-es csapat irányítását. A 44 éves szakember játékosként több mint 200 találkozón játszott a zalai együttesben, négy éve pedig a ZTE akadémiáját vezeti.

– Milyen érzésekkel gondol majd vissza a ZTE-nél töltött edzői időszakra?
– Rengeteget kaptam a várostól, az egyesülettől. Aki most vagyok, azt részben ennek a klubnak köszönhetem. Szép emlékekkel gondolok majd vissza az itt töltött időszakra, mert tavaly nehéz helyzetben, tíz nyeretlen meccs után vettem át a csapat irányítását, de sikerült kivívni a bennmaradást. A 2021–2022-es idényben húsz év után vertük meg idegenben a Ferencvárost és a Debrecent, és tizennégy év után legyőztük hazai pályán a Fehérvárt. Most azokat az eredményeket ismételtük meg, amelyeket az az együttes ért el, amelyben még játékosként szerepeltem. Sorozatban öt meccsen nem kaptunk gólt, ami rekord a klub NB I-es történetében, negyedik helyezett a csapat, ami igen előkelő helyezés, kis szerencsével nemzetközi kupaindulást is érhet az idény végén. Mindezt úgy értük el, hogy végig betartottuk a Magyar Labdarúgó-szövetség magyar játékosokra és fiatalokra vonatkozó ajánlását.

– Érzése szerint a szurkolók hogyan gondolnak önre?
– Sokat köszönhetek a zalaegerszegi embereknek, a szurkolóknak. Amikor a bajnokság elején gyengébben szerepeltünk, kiálltak mellettem. Próbáltam meghálálni nekik a szeretetet, a bizalmat és a támogatást. Remélem, olyan eredményeket értem el a klubbal, amelyeket szívesen idéznek fel, és jó emlékezetükben tartanak meg.

– Jobb edző lett Zalaegerszegen?
– Bízom benne, hogy igen. Sok tapasztalatot szereztem, bár nem az a típus vagyok, aki elhiszi magáról a jobb eredmények után, hogy milyen kiváló tréner lett. Sohasem vagyok elégedett magammal. Minden téren sokat tanultam, de a tanulás sohasem érhet véget.

– Hogyan tovább?
– Most jólesik egy kis pihenés és feltöltődés. Több időm lesz a családomra, amelyre mindig számíthattam. Emellett tanulok, képzem magam, hogy ha megtalál az új kihívás, minél felkészültebb legyek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik