NB I: az Újpestnél folytatja a PAFC-tól távozó csatár – hivatalos

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2019.09.06. 11:19
null
Antonio Perosevic az Újpest legújabb szerzeménye (Fotó: ujpestfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpestnél folytatja pályafutását a Puskás Akadémiától távozó horvát támadó, Antonio Perosevic – adta hírül a fővárosi klub a hivatalos oldalán.

 

Perosevic legutóbb a 2017–2018-as idényben lépett pályára Magyarországon, akkor 22 bajnokin kétszer, míg nyolc Magyar Kupa-mérkőzésen ötször volt eredményes.

„Nagyon örülök, hogy ide igazolhattam, mivel az Újpest egy nagymúltú csapat, amely kiváló szurkoló táborral rendelkezik. Bízom benne, hogy a kemény munkának köszönhetően a dobogón fogunk végezni a bajnokság végén” – mondta Perosevic, aki a 11-es mezszámot választotta az Újpestnél.

A kétszeres horvát válogatott futballista az elmúlt idényt az arab emírségekbeli al-Ittihad Kalbánál töltötte, amelynél csapattársa volt többek között Dzsudzsák Balázsnak is. A Puskás Akadémia a kölcsön lejárta után sem számolt a csatárral, így felbontotta a szerződését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Fülöp Lóránd (romániai, FC Botosani – Románia), Huszti András (Tiszakécske), Golgol Mebrahtu (ausztrál, Sparta Praha – Csehország), Thomas Meissner (német, Willem II – Hollandia), Sós Bence (Fehérvár, kölcsön után végleg), Yoell van Nieff (holland, Heracles Almelo – Hollandia), David Vanecek (cseh, Hearts – Skócia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Gyurcsó Ádám (Hajduk Split – Horvátország)
Kölcsönből visszatérők:
Ezekiel Henty (nigériai, NK Osijek – Horvátország), Tóth Balázs (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Radics Márton, Skribek Alen
Kiszemeltek:
Távozók: Bacsana Arabuli (grúz, Panioniosz – Görögország), Balogh Balázs (Paks), Csilus Ádám (csákvári kölcsön után szabadon igazolható),Braniszlav Danilovics (szerb, Diósgyőri VTK), Jonathan Heris (belga, Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Krizan Richárd (szlovákiai, FK AS Trencín/Trencsén – Szlovákia, szabadon igazolhatóként), Lipcsei Ádám (csákvári kölcsön után ESMTK), Liridon Latifi (albán, FC Sheriff Tiraspol – Moldova), Molnár Gábor (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Osváth Attila (Paksi FC), Antonio Perosevic (horvát, Újpest, szabadon igazolhatóként), Poór Patrik (Paksi FC,szabadon igazolhatóként),Prosser Dániel (Diósgyőri VTK, kölcsön után végleg), Radó András (ZTE FC), Adrian Rus (román-magyar, Fehérvár, legutóbb kölcsönben: Sepsi OSK – Románia), Szabó Máté (csákvári kölcsön után Budafoki MTE), Szakály Péter (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Szécsi Márk (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Antonio Taylor (amerikai-panamai, szabadon igazolható), Dejan Trajkovski (szlovén), DiegoGonzalo Vega Martínez(uruguayi, Club Atlético Rentistas – Uruguay, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Madarász Márk (ETO FC Győr után Csákvár), Varga Ádám (Tiszakécske)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Benedik Mioc (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Aron Bjarnason
(izlandi, Breidablik – Izland), Fadgyas Tamás (Nyíregyháza Spartacus),Feczesin Róbert (Adanaspor – Törökország, szabadon igazolhatóként),Jonathan Heris (belga, PAFC, szabadon igazolhatóként), Koszta Márk (Mezőkövesd), Mészáros Karol (szlovákiai, Szombathelyi Haladás), Antonio Perosevic (horvát, Puskás Akadémia, szabadon igazolhatóként), Szakály Péter (PAFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Katona Mátyás, Máté Zsolt
Kiszemeltek:
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, Kesla FK – Azerbajdzsán, szabadon igazolhatóként), Alassane Diallo (mali, szabadon igazolható), Gundel-Takács Bence (Fehérvár), Nagy Dániel (Mezőkövesd), Theophilus Solomon (nigériai, Partizani Tirana – Albánia), Tischler Patrik (kispesti kölcsön után Kisvárda), Lacina Traoré (elefántcsontparti, CFR Cluj – Románia)
Kölcsönbe távozók: Szűcs Kristóf (Vác FC). Kooperációs kölcsön (Vác FC): Filipovics Marko, Hajnal Balázs
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Giorgi Beridze (grúz, KAA Gent – Belgium), Lukács Dániel (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik