NB I: arccsonttörést szenvedett az Újpest válogatott védője

Vágólapra másolva!
2022.03.15. 09:11
null
Kuuskra minimum hathetes kihagyás vár (Fotó: Kovács Péter)
Eltört az Újpesten futballozó Märten Kuusk arccsontja. Az észt válogatott bekk súlyos sérüléséről a lila-fehérek klubhonlapja adott hírt. Az első információk alapján legalább hathetes kihagyás vár rá.

 

Mint az ujpestfc.hu felidézte, Kuuskot a DVSC elleni meccs 69. percében kellett lecserélni. A védőt hordágyon vitték le, jégtömlővel az arcán. Az orvosi vizsgálatok igazolták az első gyanút, a futballistánál arccsonttörést állapítottak meg. A mérkőzés utáni éjszakát kórházban is kellett töltenie.

A klub hozzáteszi, a március 15-ei nemzeti ünnep után újabb vizsgálatok várnak a labdarúgóra, ezt követően döntenek arról, meg kell-e műteni. Az első diagnózisok alapján annyi biztosnak tűnik, hogy Kuusknak legalább hat hetet kell kihagynia, így legkorábban a bajnoki hajrában számíthat majd rá ismét az Újpest vezetőedzője, Milos Kruscsics.

A 17-szeres válogatott bekk télen az FC Flora Tallinntól szerződött a Megyeri útra. Az NB I-ben pillanatok alatt alapember lett: az FTC elleni tavaszi idénynyitón 20 percet kapott, azóta pedig az összes lehetséges bajnokin kezdő volt, míg a Magyar Kupában a Kisvárda elleni nyolcaddöntőt végigfutballozta, a Békéscsaba elleni negyeddöntőben pedig a második félidőre állt be csereként. Januári érkezése óta már 673 játékpercnél tart Magyarországon.

 

Legfrissebb hírek

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
7 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
8 órája

Sergio Navarro a győztes gólt szerző Batik Bencéről: „Vezéregyéniség az öltözőben”

Labdarúgó NB I
12 órája

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:52

Igaza lesz Horváth Ferencnek? A Kazincbarcika lehet az NB I vadlova?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:09

Ekkor jön az FTC–Puskás Akadémia rangadó – megvan a 4. forduló menetrendje

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:24

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Visszatért a Diósgyőrbe Tamás Márk – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 13:31
Ezek is érdekelhetik