NB I: a DAC-ból érkezett a Kecskemét harmadik igazolása

B. D. K.B. D. K.
2023.06.14. 13:27
null
Szendrei a következő idényt Kecskeméten tölti (Fotó: kecskemetite.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE a hivatalos oldalán bejelentette, hogy a következő idény végéig kölcsönvette a DAC 20 éves játékosát, Szendrei Ákost. A kölcsönszerződés 2024. május 31-ig érvényes, és átigazolási opciót is tartalmaz – tette hozzá a dunaszerdahelyi klub.

 

Korosztályos válogatott középpályással erősített a Kecskemét

Szendrei Ákos Fehérváron még kevés lehetőséget kapott a múlt ősz folyamán, ám tavasszal a Győr színeiben meghatározó ember lett, 14 meccsen öt gólig jutott. A fiatal támadó az U15 óta folyamatosan tagja volt a magyar korosztályos válogatottaknak.

„Nagyon boldog vagyok, hogy a KTE-hez tudtam igazolni, hiszen amit elért a klub, az hatalmas dolog – idézte Szendrei Ákost a klub honlapja. – Rengeteg jót hallottam a csapatról, a városról, örülök, hogy most már ennek én is része lehetek. Nehéz út vezetett számomra idáig, most viszont azzal a céllal érkeztem, hogy alapemberré váljak, a játékommal, a góljaimmal és a munkámmal a csapat segítségére akarok lenni. Bízom benne, hogy nemzetközi szinten is meg tudom mutatni magam, látva az ellenfelek névsorát, máris hatalmas motiváció dolgozik bennem. Amíg nincs meg a sorsolás, izgalom nincs bennem, de már nagyon várom, hogy elérkezzünk oda.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:
Pálinkás Gergő (Kazincbarcika), Kiss Bence (Győri ETO)
Kölcsönbe érkezők: Szendrei Ákos (FK DAC 1904 – Szlovákia, legutóbb kölcsönben: ETO FC Győr)
Kölcsönből visszatérhet: Pejovics Danilo (szerbiai, Pécsi MFC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Varga Bence (MTK Budapest – kölcsön után végleg?)
Távozók: –
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhet klubjához: Horváth Krisztofer (Torino – Olaszország), Katona Bálint (Ferencváros), Katona Máté (Ferencváros), Varga Ádám (Ferencváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Nikitscher Tamás (Ausztria, Franciaország)

Legfrissebb hírek

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:11

Megtámadták Demjén Patrikot, súlyos sérülést szenvedett az MTK kapusa

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:52

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
2026.09.22. 16:04