NB I: A Celtic ellen más lesz, de kellett ez a győzelem – Stöger

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.10.30. 22:16
null
Peter Stöger szerint önbizalomnövelő győzelmet aratott a Ferencváros (Fotó: Török Attila)
Az utolsó előtti helyen álló gyirmótiak 2–0-ra kikaptak odahaza a címvédő Ferencvárostól a labdarúgó NB I 11. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Ferencváros trénere, Peter Stöger szerint nagyon fontos volt a Gyirmót elleni sikerük.

„Kellett a csapat magabiztosságának. Nem volt egyszerű mérkőzés, mert az ellenfél jól kielemezte az elmúlt találkozóinkat. Mélyen védekeztek, és ezt a védelmet nem volt egyszerű áttörnünk. Megfelelő volt a labdabirtoklásunk az első félidőben, viszont több helyzetet is kialakíthattunk volna, ebből is kértem többet a második játékrészben. Több helyzetet, több beadást a szélekről, illetve a szélső védőinket is szerettem volna feljebb látni. Összességében örülök a győzelemnek.”

Hozzátette: nem elégedtek volna meg az 1–0-s sikerrel.

„Előnyben is szerettünk volna gólt szerezni, mert nagyon fontos, hogy ne álljunk le. Ezért is cseréltünk be egy támadót Boli személyében, szerettünk volna mindenképpen egy második gólt szerezni egy olyan meccsen, amelyet végig uralunk. De az is fontos, hogy megfelelő volt ma a védelmünk.”

Azzal viszont tisztában van, hogy csütörtökön, a Celtic ellen az Európa-ligában teljesen más mérkőzés vár rájuk.

„De az önbizalom szempontjából nagyon fontos volt ez a győzelem. Ilyenkor más a csapat hangulata az edzéseken, felszabadultabban játszhatunk. Tudjuk, hogy a Celtic elleni találkozó az utolsó esély arra, hogy tavasszal is nemzetközi mérkőzéseket játszhassunk.”

PETER STÖGER SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

A Gyirmót vezetőedzője, Csertői Aurél szerint játékosai védekezésben nagyot küzdöttek.

„Abból a szempontból többet vártam, hogy át tudjunk lendülni támadásba is. Az első félidőben ez nem nagyon sikerült, felőrölt minket a védekezés, nem tudtunk támadást vezetni. A Fradi egyértelműen jobban játszott, teljesen megérdemelten nyert. A szünetben benn ragadtunk az öltözőben, pedig megbeszéltük, ha még negyedórát kibírunk, akkor lesznek lehetőségeink. Nem sikerült.”

CSERTÓI AURÉL ÉRTÉKELÉSE

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ

Gyirmót FC Győr–Ferencvárosi TC 0–2
(Uzuni 47., Nguen 85.)
Gyirmót, Alcufer Stadion,4013néző.Vezette:Pintér Cs.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
23 órája

Dzsudzsák-öröm és debreceni pontmentés a Groupamában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:56

Nem volt kérdés, a Paks három góllal legyőzte a mérkőzést emberhátrányban befejező MTK-t

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 21:22

Borbély Balázs: Túl kényelmesnek, körülményesnek éreztem a futballt

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 19:55

Ötödik győztes meccsén ötgólos győzelmet aratott az FTC a Brest ellen a BL csoportkörében

Kézilabda
2026.10.10. 19:32

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Egy 95. perces Dzsudzsák-tizenegyessel harcolt ki döntetlent a DVSC a Ferencváros otthonában

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 18:55

Nagy Tamás fejesével győzte le a Gyirmót a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:49