NB I: a Budafok elfogadta a Honvéd halasztási kérelmét

K. Zs.K. Zs.
2020.11.06. 16:50
null
Budafokon elfogadták a Honvéd halasztási kérelmét (Fotó: Földi Imre)
A Budafok elfogadta a koronavírus-fertőzés sújtotta Bp. Honvéd kérelmét, a két csapat eredetileg szombat 17 órára kiírt NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzését elhalasztják. A meccs új időpontja: december 23., szerda 17 óra.

A „Mi tiszteljük az ellenfeleinket” címmel a klub hivatalos honlapjára felkerült közleményben a budafokiak úgy fogalmaznak: „A jelenlegi nehéz helyzetben különösen fontos példát mutatni sportszerűségből és egymás tiszteletéből; a sportnak többről kell szólnia, mint pusztán bajnoki pontokról, hiszünk abban, hogy vannak fontosabb értékek, amelyeket a BMTE képvisel és közvetít.”

„A MOSTANI ÁLLAPOTOK A TÚLÉLÉSRŐL SZÓLNAK”
„Egy rendkívüli helyzet kezelése rendkívüli döntéseket igényel. Összetett kérdés a mostani – idézi a klubhonlap Oláh Lórántot, a budafokiak sportigazgatóját. – Egyrészt csábító a könnyebbnek tűnő három pont, másrészt viszont azért vagyunk itt, hogy amennyire lehet, igazságos körülmények között, a pályán érjünk el sikereket. Nem beszélve arról, hogy sokszor emlegetett fejlődés csakis éles mérkőzéseken érhető el. A sportnak többről kell szólnia, mint pusztán az eredményekről. A nehéz helyzetekben különösen fontos visszanyúlni a sport valódi értékeihez. A sportszerűséghez, a másik tiszteletéhez és elfogadásához. Annak ellenére, hogy tisztában vagyunk a nehézségekkel, a lehetséges forgatókönyvekkel, hiszünk abban, hogy helyesen döntöttünk.”
„Egyértelmű, hogy a mostani állapotok a túlélésről szólnak – tette hozzá Oláh. – Ennek ellenére léteznie kell jobb megoldásnak annál, mint hogy egy csapat a tartalékjaival vagy ifistáival álljon ki egy NB I-es mérkőzésre. Ez senkinek sem jó. Biztos vagyok abban, hogy közösen meg tudjuk találni a módját annak, hogy mindenki számára elfogadható megoldás szülessen, az eredmények pedig a lehető legigazságosabb módon, a pályán szülessenek meg.”

Mint előre jeleztük, a budafoki vezetőség péntek délután ült össze, hogy a Honvédtól kapott információk birtokában döntsön a halasztási kérelemről. Megtette, egyben mielőbbi gyógyulást kívánt az ellenfél fertőzötteinek.

A kispestiek első csapatának keretében tizenöt koronavírussal fertőzött játékos van, a szakmai és az egészségügyi stábból nyolcan produkáltak pozitív tesztet, ráadásul a Magyar Futball Akadémián is húsz felett van ama játékosok száma, akik betegek vagy nemrég estek át a betegségen.

„Csütörtök este telefonon kérték a halasztást a kispestiek, éjszaka elértem ugyancsak telefonon Bélteky Róbert tulajdonost Melbourne-ben, kértem a véleményét – tájékoztatta a Nemzeti Sportot a döntés hátteréről Jakab János, a Budafok tiszteletbeli elnöke. – Péntek délelőtt tíz órakor érkezett meg a hivatalos írásbeli kérelem a Honvédtól, 15 órára összehívtam a klub vezetőségét, és egyhangú döntés született. Minket az elmúlt öt és fél évben is mindig a tisztesség, a becsület vezényelt, ezúttal is tekintettel voltunk a Honvéd-játékosok egészségére és nehéz helyzetére. Azt is átéreztük, hogy ez velünk is bármikor megtörténhet. Mivel engem úgy neveltek, hogy a karácsony szent, nem is gondoltam, hogy december huszonharmadikán lehetséges mérkőzést rendezni, mégis azt az időpontot kellett választanunk a pótlásra, mivel már van egy halasztott mérkőzésünk. A Ferencváros elleni találkozót ugyan az MLSZ napolta el, de ha megkérdeztek volna minket, akkor is minden további nélkül elfogadtuk volna a halasztást, azzal is segítve a Fradi európai kupaszereplését.”

A Honvéd hivatalos honlapjának híre szerint az új időpont kijelölésekor szűk volt a mozgástér, kizárólag a Magyar Labdarúgó-szövetség által kijelölt pótnapok közül lehetett választani, s mivel a Budafoknak már korábbról is van egy elhalasztott mérkőzése, december 23-a maradt megoldásnak.

Legfrissebb hírek

Erődemonstráció: hibátlan mérleggel nyerte a Honvéd-kupát az Elche

Minden más foci
2026.03.15. 20:41

Kispesten ünnepi tradíciót hoznának létre a Honvéd-kupával

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:16

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50

Ötgólos, fordulatos meccsen törte meg nyeretlenségi sorozatát a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:48

A Honvéd U15-ös csapata tizenegyesekkel legyőzte a PSG korosztályos gárdáját

Minden más foci
2026.03.12. 17:18

Feczkó Tamás bajnokságot befolyásoló játékvezetői hibáról beszélt a Honvéd veresége után

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 10:53

Videó: a Honvéd játékosa széttépte a mezét, majd mutogatni kezdte a bírónak

Labdarúgó NB II
2026.03.10. 08:49
Ezek is érdekelhetik