NB I: a 2. Bundesligából igazolt támadót az Újpest – hivatalos

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2023.02.28. 16:55
null
Így mutatta be új igazolását az Újpest (Fotó: ujpestfc.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC, hogy szerződtette a 25 éves dominikai és német állampolgár Heinz Mörschelt.

A 190 centiméter magas támadó középpályás legutóbb a Dynamo Dresden játékosa volt, de szerepelt korábban a Mainznál és a Holstein Kielnél is. Heinz Mörschel összesen 121 alkalommal lépett pályára a német másod-, illetve harmadosztályban, 24 gólt és 5 gólpasszt jegyzett, utóbbiban bajnoki címet is szerzett.

A 25 éves labdarúgó a Dominikai Köztársaságban született, de gyerekkora óta Németországban él, s mindkét nemzet állampolgára.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Jorgosz Andzulasz (görög, Aszterasz Tripolisz – Görögország), Tim Hall (luxemburgi, szabadon igazolható, legutóbb Ethnikosz Ahnasz – Ciprus), Ognjen Mudrinszki (szerb, Lamphun Warriors – Thaiföld, szabadon igazolhatóként), Heinz Mörschel (dominikai, szabadon igazolható, legutóbb Dynamo Dresden – Németország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatértek: Kovács Dominik (Kolorcity Kazincbarcika)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Ivan Fiolic (horvát, NK Osijek – Horvátország)
Távozók: Miroszlav Bjelos (szerb, FK Mladoszt GAT – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Csongvai Áron (Mol Fehérvár), Katona Mátyás (Mol Fehérvár), Junior Tallo (Gadji Celi Carmel Junior Tallo, elefántcsontparti, felbontották a szerződését, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Dzenan Burekovic (bosnyák, Szpartak Szubotica – Szerbia), Märten Kuusk (észt, Tallinna FC Flora – Észtország), Matija Ljujics (szerb, Sabail Futbol Klubu – Azerbajdzsán), Radosevics Ognjen (szerb, Szentlőrinc)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Jack Lahne (zambiai-svéd, Amiens SC – Franciaország, onnan kölcsönbe IK Start – Norvégia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik