MTK: régi ismerős tért vissza a kék-fehérekhez

2023.01.31. 17:33
null
Thiam újra az MTK-ban! (Fotó: MTK Budapest)
A labdarúgó NB II-ben szereplő MTK Budapest a hivatalos honlapján bejelentette, hogy szerződést kötött Khaly Thiammal.

 

Khaly Thiam neve ismerős lehet az MTK drukkereinek, hiszen a szenegáli játékos 2014 és 2016 között erősítette a kék-fehéreket. Most két és fél évre szerződött.

„A 29 éves játékos a középpályán és a védelemben is bevethető. 2014 és 2016 között erősítette csapatunkat, a magyar élvonalban és a kupában 78 mérkőzésen kilenc gólig és öt gólpasszig jutott. Az MTK Budapesttől szerződött külföldre, játszott a Levszki Szófiában, a Dinamo Moszkvában, a Chicago Fire együttesében, valamint több török klubban is – érdekesség, hogy a magyar mellett a török, a bolgár és az amerikai élvonalban is van lőtt gólja” – írja Thiamról az MTK közleménye.

A cikk megjegyzi, hogy Thiam erősen kötődik hazánkhoz, hiszen magyar felesége van, és a honosítása is folyamatban van.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Bobál Dávid (Mezőkövesd – kölcsönbe), Guth Ádám (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Rácz Gergő (Paks – kölcsönbe), Khaly Thiam (szenegáli, Pendikspor – Törökország)
Távozók: Balázs József (Paks – kölcsönbe), Biben Barnabás (Tiszakécske – kölcsönbe), Kovácsréti Márk (Nyíregyháza), Lehoczky Roland (Mezőkövesd – kölcsönbe), Medgyes Sinan (DVTK), Nagy Barnabás (Nyíregyháza), Osei Clinton (ghánai, ?), Várkonyi Bence (Kozármisleny – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

NB I: két idény után távozik a pályaedző a címvédőtől – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

A ZTE védője a Qarabaghoz szerződik – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

NB I: a ZTE FC bemutatta Filipe Celikkaya vezetőedző stábját

Labdarúgó NB I
11 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
12 órája

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
13 órája

Döntetlennel kezdte meg a Ferencváros az ausztriai edzőtábort

Labdarúgó NB I
2026.06.28. 20:03

Felkészülés: hátrányban volt, de végül három góllal győzött a Paks

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 13:12

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44
Ezek is érdekelhetik