MTK: korábbi NB I-es gólkirály lett a női csapat új vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2021.01.09. 07:39
null
Tóth Mihály az MTK női csapatának új vezetőedzője (Fotó: mtkhungaria.hu)
Kuttor Attila korábbi mezőkövesdi segítőjét, Tóth Mihályt nevezték ki az MTK női labdarúgócsapata új vezetőedzőjének – számolt be róla a kék-fehér klub a hivatalos honlapján.

 

A 46 esztendős szakember játékos-pályafutása során csaknem 300 mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, és 108 gólt szerzett – írja az mtkhungaria.hu. Futballozott a Kispest-Honvédban, a Sopronban és a Ferencvárosban is, előbbi két csapattal Magyar Kupát, a zöld-fehérekkel 2001-ben bajnoki címet nyert. Tóth a Sopron játékosaként a 2003–2004-es idényben 17 találattal az NB I gólkirálya lett.

Visszavonulása után Nagykőrösön, Jászapátiban, Monoron és a Vasas Kubala Akadémián is dolgozott edzőként, majd 2017 októberétől tavaly novemberig Kuttor Attila munkáját segítette a Mezőkövesdnél.

„Teljesen új területre érkeztem azzal, hogy egy női csapat irányítását vállaltam el, de szeretnék ezen a területen is tapasztalatokat szerezni – idézi Tóth Mihályt az MTK hivatalos honlapja. – Az elmúlt években rengeteget fejlődött a női labdarúgás hazánkban, nagy potenciál van a sportágban. Bízom benne, hogy munkámmal én is hozzájárulhatok ehhez a fejlődéshez. Az egyik legfontosabb feladatom lesz, hogy megtaláljam a közös hangot a kerettel. De mivel egy női csapat öltözője is ugyanolyan, mint a férfiaké, ezzel biztosan nem lesz probléma. Korábbi állomáshelyeimen is sikerült jó közösséget, jó kapcsolatot kialakítani a labdarúgókkal. Szeretném elérni, hogy mindennap új élménnyel gazdagodjanak a játékosok, legyen szó edzésről vagy mérkőzésről.”

Az MTK női csapatát az elmúlt egy évben Varga Attila irányította, vele a hét közepén közös megegyezéssel szerződést bontott a klub. A kék-fehérek tizenkét forduló után a második helyen állnak a női NB I-ben, hátrányuk egy pont a listavezető Ferencváros mögött.

A NŐI NB I ÁLLÁSA
1. Ferencváros12
10
2

55–9
+46
32
2. MTK 12 10 1 1 49–10 +39 31
3. DVTK 12 8 1 3 30–10 +20 25
4. Astra HFC
12 6 1 5
30–21 +9 19
5. Szent Mihály
12
3
2
7
14–31
–17
11
6. Haladás-Viktória 12 2 3 7
11–24 –13 9
7. Kelen SC
12 2 10 11–52 –41 6
8. ETO FC Győr 12 1 2 9 11–54 –43 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik