MTK: északmacedón támadó a harmadik nyári érkező – videó

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.15. 11:38
null
Észak-Macedóniából érkezett támadó (Fotó: MTK)
Korosztályos válogatott támadó szerződtetését jelentette be a labdarúgó NB I új idényére készülő MTK Budapest. Az északmacedón Bojan Miovszki az Európa-liga-selejtezős helyen álló Renova együttesétől érkezik a fővárosiakhoz.

Bojan Miovszki 17 évesen mutatkozott be a macedón élvonalban, első szezonjában hét mérkőzésen két gólt és három gólpasszt ért el. Idén tavasszal kiváló formában futballozott, az utolsó hat lejátszott fordulóban két gólja és öt gólpassza is volt, így komoly érdemeket szerzett abban, hogy eddigi csapata Európa-liga-induló helyen áll – írta az mtkbudapest.hu az új szerzeményről.

A 20 éves, ballábas csatár kiváló fizikai paraméterekkel rendelkezik, 189 centiméter magas, de rendkívül gyors is, a mérések alapján 35.6 kilométer/órás sebességével az északmacedón bajnokság leggyorsabb játékosai közé tartozott. Korosztályos válogatott, hat nemzetközi mérkőzésen két gólja van.

„Jó fizikumú, gyors, ballábas, technikailag képzett támadó. Komplex játékos, aki centerként, szélsőként, de még a támadók mögött is bevethető. Bojanban nagy fejlődési lehetőséget látunk” – mondta a szerződés aláírását követően Polyák Balázs sportigazgató.

Az MTK korábban már két játékos érkezését bejelentette, a kolumbiai bekk, Sebastián Herrera és a portugál Tiago Ferreira szintén a fővárosiaknál folytatja.

Legfrissebb hírek

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Védőt igazolt a Debrecen és a Diósgyőr, 53 millióért sem engedik el a Serie A gólkirályát – keddi transzferhíradó

Minden más foci
12 órája

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 órája

Francia védőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
16 órája

DVTK: a hatszoros magyar válogatott védő kedden Miskolcon egyeztet a jövőjéről – NS-infó

Labdarúgó NB I
19 órája

A Paks bejelentette a Vasastól érkező csatárt és a kölcsönadását

Labdarúgó NB I
19 órája

A Ferencváros játékosa megérkezett Debrecenbe – NS-infó

Labdarúgó NB I
20 órája

Paks: újabb gólerős csatárral egyeztek meg, akit kölcsön is adhatnak – NS-infó

Labdarúgó NB I
22 órája
Ezek is érdekelhetik