Most akkor Petőnek vagy Casoninak van igaza? „László Csaba, ne sírjál!”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.28. 13:39
null
A címvédő Videoton a Békéscsaba ellen is pont nélkül maradt (Fotó: Lehoczky Péter)
A labdarúgó NB I 10. fordulója után ismét összegyűjtöttük a forduló „legjeit", sorozatait, rekordjait. A Puskás Akadémia már megint megállította a Fradit, Pető Tamás nyilatkozata sokat változott, miközben a Vidi olyan rossz rajtot produkált, mint amikor legutóbb kiesett az élvonalból. Kiderült, hogy az Újpest-drukkerek tíz év távlatából sem felejtenek, az NB I-es gólátlag pedig többéves mélyponton van.

A MAI MENÜ

A VÁLOGATOTT JÁTÉKOS NEM TUDJA LEVENNI A LABDÁT – A HÉT NYILATKOZATA
♦ A FRADI LÚDAS MATYIJA; DOLL ÉS A HALHATATLAN CSÚCS
♦ „LÁSZLÓ CSABA SOHA NE SÍRJÁL!”
♦ MÉLYPONTON A GÓLÁTLAG, SOK A 0–0
♦ KENESEI A LEGIDŐSEBB GÓLSZERZŐ, A BÉKÉSCSABA A HÉT CSAPATA – TOVÁBBI LEGEK

A HÉT NYILATKOZATA

„Borzasztóan csalódott vagyok. Egyszerűen nem akartam hinni a szememnek. Fogalmam sincs, hogyan lehet egy csapat ennyire kétarcú, az egyik héten remek futballal legyőzzük az Újpestet, a másikon pocsék futballal alulmaradunk a sereghajtó otthonában. Pedig a mérkőzés előtt azt láttam a srácokon, hogy rendkívül motiváltak, elszántak, na ebből a pályán semmit sem láttam viszont. Az elgondolkodtató, hogy van olyan válogatott játékosunk, aki a labdát sem tudja levenni... Több gyenge egyéni teljesítmény volt a csapatunkban, de ez a mi gondunk. Azzal kaptunk ki, amire egész héten készültünk. Tudtuk, hogy a Békéscsaba kontrákból a legveszélyesebb, alighanem ellenünk is erre törekednek majd, és lám, ezzel vertek meg bennünket. Hiába járattuk a labdát, a labdatartási mutatóban bizonyára nagy a fölényünk, de ezt a játékot gólokra játsszák" – mondta a Videoton megbízott vezetőedzője, Pető Tamás a 2–0-s békéscsabai vereség után.

Most akkor Petőnek vagy a korábban menesztett Bernard Casoninak van igaza?

A francia edző a Nemzeti Sportnak adott korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy középszerű kulcsjátékosokkal kellett dolgoznia Székesfehérváron (Gyurcsó Ádámot és Kovács Istvánt emelte ki név szerint). Pető Tamás később, a DVSC legyőzését követően válaszolt Casoninak:

„Sokkal frissebbek, dinamikusabbak voltunk, és elhittük, hogy igenis tudunk nyerni. Igenis bebizonyítottuk azt, hogy középszerű, sz.r játékosokkal is tudunk minőségi, jó játékot nyújtani."

Most pedig Pető maga beszélt arról, hogy olyan válogatott játékosa is van a Videotonnak, aki a labdát sem tudja levenni. Akkor, most hogy is van ez?

A bajnoki címvédő Videoton FC tíz mérkőzésen három győzelemmel és hét vereséggel kezdte a 2015–16-os labdarúgó NB I-et – a székesfehérváriak az 1998–99-es kiesés óta nem jegyezhettek fel ilyen rossz rajtot az élvonalban. Erről bővebben itt olvashat!

ROSSZ VIDEOTON-SZEZONRAJTOK
2015–16 1998–99 1995–96
1. Honvéd 0–1 (i) Kispest-Honvéd 0–1 (o) Vasas 0–2 (i)
2. Haladás 0–1 (o) Haladás 0–2 (i) Pécs 3–1 (o)
3. DVTK 2–1 (i) III. Kerület 5–0 (o) Vác 2–1 (o)
4. FTC 1–3 (o) MTK 1–2 (i) MTK 2–5 (i)
5. Vasas 1–2 (i) Gázszer 0–2 (o) Győr 0–2 (o)
6. MTK 0–1 (i) Siófok 0–0 (i) DVSC 1–2 (i)
7. DVSC 1–0 (o) BVSC 4–1 (o) Csepel 1–3 (o)
8. Paks 0–2 (i) DVSC 0–5 (i) Újpest 0–4 (i)
9. Újpest 3–0 (o) Újpest 0–0 (o) Stadler 0–0 (o)
10. Békéscsaba 0–2 (i) Győr 0–3 (i) Békéscsaba 1–3 (i)
Mérleg: 3 gy., 0 d., 7 v., 9 pont Mérleg: 2 gy., 2 d., 6 v., 8 pont Mérleg: 2 gy., 1 d., 7 v., 7 pont
A Videoton a 11. helyen áll A Videoton a 16. helyen végzett, kiesett A Videoton a 13. helyen végzett, osztályozóval maradt bent
Félkövérrel a bajnoki vereségek.

HÁROMSZOR... A PUSKÁS FC A FRADI „LÚDAS MATYIJA”

Bár nem nevezhető a Ferencváros mumusának a Puskás Akadémia FC, a felcsútiak már harmadik alkalommal vetnek véget a Fradi valamilyen pozitív sorozatának.

Kezdődött 2013. szeptember 28-án, amikor az FTC egymást követő három győztes bajnoki után, a tabella második helyezettjeként utazott Székesfehérvárra, a PAFC-hoz (akkor még a Pancho Aréna még épült, nem volt kész). Ám a felcsútiak megállították a Fradi menetelését, 3–1-re nyertek, így véget vetettek a zöld-fehérek győzelmi szériájának. Tegyük hozzá, három nappal korábban a fővárosi csapat trinidadi légiósa, Akeem Adams szívinfarktust kapott – ez rányomta a bélyegét a Ferencváros fehérvári játékára.

Az idén tavasszal – április 3-án – a Ferencváros úgy lépett pályára Felcsúton, hogy a kezdő sípszó előtt 498 percen keresztül nem kapott gólt bajnoki mérkőzésen. Aztán a PAFC–FTC meccsen (0–2-es állásnál) Polonkai Attila a 64. percben betalált a vendégek kapujába, így lezárta a Fradi kapott gól nélküli időszakát, 562 perc után kapitulált a zöld-fehérek védelme. Dibusz Dénesnek pedig tétmérkőzésen 742 perc után vették be a kapuját.

Szombaton ismét a Puskás Akadémia FC vetett véget a Fradi sorozatának, nem is egynek. A veretlenségi szériának momentán nem – a Ferencváros immár harminc bajnoki mérkőzés óta nem kapott ki, ez a negyedik leghosszabb ilyen sorozat a klub történetében –, a győzelmi sorozatot viszont lezárta: az FTC egymást követő 12 győztes NB I-es meccs után ezúttal csak döntetlent ért el, a bajnokságban már nem százszázalékos. Sorozatban tizenkilenc bajnokit játszott le a Fradi úgy, hogy mindig szerzett gólt – ezúttal nem (ezt megelőzően március 14-én, Nyíregyházán játszott 0–0-t). És lezárult Böde Dániel szériája is, a zöld-fehérek csatára egymás után nyolc élvonalbeli találkozón volt eredményes, Felcsúton viszont nem talált be a kapuba.

Azzal, hogy Böde most nem talált be, egyelőre nem éri utol a sorozatban lőtt bajnoki gólok rangsorában a két klublegendát, az egymás után 16-szor eredményes Deák Ferencet és a 15 gólos Sárosi Györgyöt.

A Fradi német vezetőedzője, Thomas Doll viszont a 30 meccses veretlenségi sorozatnak köszönhetően továbbra is legendás edzők nyomában van. A tempforadi.hu korábbi kimutatásából kiderül ugyanis, hogy a Ferencváros történetében csak két edző, Blum Zoltán (1931–1932, 36 meccs) és Lakat Károly (1968–1969, 34 meccs) tudott a mostaninál hosszabb veretlenségi szériát produkálni a csapattal. A több mint 80 éves, már-már halhatatlan csúcstól hat bajnoki választja el a német szakembert és csapatát.

AZ ÚJPEST-SZURKOLÓK NEM FELEJTENEK: „LÁSZLÓ CSABA, SOHA NE SÍRJÁL!”

Több mint tíz évvel ezelőtt történt: 2005. április 9-én volt egy rendkívül feszült, ideges hangulatú Ferencváros–Kaposvár mérkőzés, amelyen az előző két bajnokiját elveszítő, így listavezető pozícióját a DVSC-nek átadni kényszerülő Fradinak csak a 92. percben sikerült egyenlítenie, pontot mentenie (1–1). Az FTC akkori vezetőedzője, László Csaba Rósa Dénes egyenlítő gólja után úgy fogalmazott a negyedik játékvezetőnek, hogy „ha edzőt akartok buktatni, akkor azt tegyétek nyilvánosan”, majd a lefújást követően Sápi Csaba játékvezetővel „beszélgetett el”, aztán leguggolt, és az arcát a kezébe temetve sírni kezdett.

Az a bizonyos sírás, amit az újpestiek nem felejtettek el 
(Fotó: NS-archív)
Az a bizonyos sírás, amit az újpestiek nem felejtettek el (Fotó: NS-archív)

Ez „természetesen” olyan ziccer volt az Újpest-szurkolóknak, amit nem hagytak ki, és amikor a Fradi legközelebb a lila-fehérekkel játszott, a drukkerek papírzsebkendőt lobogtatva azt énekelték: „Lász-ló Csa-ba, soha ne sír-jál, soha ne sír-jál, soha ne sír-jál, soha ne sír-jál!"

És hogy miként jön ide ez a tíz esztendővel ezelőtti történet? László Csaba szombaton az MTK vezetőedzőjeként látogatott a Szusza Ferenc Stadionba, és a második félidő első felében, amikor vezetett az Újpest, a hazai szurkolók „megtalálták” a szakembert, és rákezdtek erre a rigmusra, de a végén mégis László nevethetett, hiszen ponttal távozhatott csapatával a Megyeri útról.

Az újpestiekkel kapcsolatban azt is megemlíthetjük, hogy a klub jégkorongozói pénteken hosszabbítás után 3–2-re legyőzték a Ferencvárost. A lila-fehérek elmondták, a meccs előtt nagyon fogadkoztak, hogy megpróbálnak legalább három gólt szerezni, mert az előző fordulókban, amikor csak egyet vagy kettőt ütöttek, nem sikerült nyerniük.

Nos, úgy tűnik, az újpesti futballistáknak is hasonló célokat kell kitűzniük, mert a két szerzett gól kevés a győzelemhez. Hiába vezettek 2–0-ra az MTK ellen, képtelenek voltak nyerni, sőt – tekintettel a kimaradt két MTK-büntetőre és arra, hogy az utolsó öt-hat percben a kiállított Balajcza Szabolcs helyett mezőnyjátékos, a szenegáli csatár, Mbaye Diagne állt a kapuban – a végén még a pontszerzésnek is örülniük kellett.

SOK A DÖNTETLEN ÉS A 0–0 – CSAK BÖDE DÁNIEL LÓG KI A SORBÓL

A mögöttünk hagyott játéknapon a hat NB I-es mérkőzésből négy döntetlenre végződött. Az eddigi tíz fordulóban 17 olyan meccs volt, amelyen ikszeltek a csapatok, a Videoton kivételével valamennyi együttes játszott döntetlent, a Haladás, az Újpest és a Puskás FC már ötöt is.

A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORTNÁL
Nagy G. (Vasas) – Fiola (Puskás Akadémia), Fehér Zs. (Békéscsaba), Vadász (Békéscsaba), Bosnjak (Haladás) – Nagy Á. (Ferencváros) – Kamber (Bp. Honvéd), Calvente (Békéscsaba), Bartha (Paks), Balogh B. (Újpest) – Tisza (DVSC-Teva)

Megnéztük, hogy az utóbbi években a bajnokság ezen szakaszában hány iksznél jártak az NB I-es együttesek. Nos, tavaly az első tíz fordulóban 18, 2013 őszén 17 meccs végződött döntetlenre, tehát gyakorlatilag ugyanannyi mint most. Csakhogy míg az előző években 16 csapatos volt a bajnokság, mindegyik fordulóban nyolc meccset játszottak, tehát az első tíz fordulóban nyolcvan mérkőzést rendeztek, addig az idén csak hatvan összecsapás volt a bajnokság eddigi szakaszában. Vagyis amíg az előző két szezonban a bajnokiknak 21–22 százaléka végződött döntetlenre, addig ebben az idényben 28 százaléka. Hogy ennek az az oka, hogy – a Ferencvárost nem számítva – kiegyenlítettebb lett a mezőny, vagy a csapatok óvatosabbak, kevesebbet kockáztatnak, megelégszenek a tuti egy ponttal – ezen el lehet vitatkozni.

Az viszont érdekes, hogy meglehetősen sok a 0–0-s döntetlen, az eddigi hatvan mérkőzés közül hat volt olyan, amelyen nem esett gólt – ez a meccsek tíz százaléka. Eddigi összesen 135 gól esett, ami 2.25-ös mérkőzésenkénti gólátlagnak felel meg. Ez az utóbbi évek legszerényebb mutatója.

Két évvel ezelőtt, a 2013–2014-es szezonban az első tíz fordulóban egyetlen bajnoki sem végződött gól nélküli döntetlennel, és a lejátszott nyolcvan mérkőzésen 240 gól esett, ez meccsenként kereken 3-as gólátlag volt.

Az előző kiírásban már lényegesen gólszegényebbek voltak a mérkőzések az első tíz NB I-es fordulóban, egyrészt csak 196 találat született (2.45-ös mecsenkénti átlag), másrészt a 10. forduló után már nyolc 0–0-s mérkőzésnél jártunk, az arány ugyanaz, mint a futó bajnokságban (10 százalék).

Ebben a szezonban tehát eddig kevesebb gól esett, mint az előző két bajnokság ugyanezen szakaszában. Egyedül Böde Dánielt lehet dicsérni, a Fradi támadója ugyanis tíz forduló után 11 gólnál jár – ugyanannyinál, mint két évvel ezelőtt az akkori listavezető Simon Attila (Paks), és eggyel kevesebbnél, mint a tavaly ilyenkor szárnyaló, 12 gólt termelő Nikolics Nemanja (Videoton).

Az őszülő halántékú Kenesei a szezon legidősebb gólszerzője (Fotó: vasasfc.hu)
Az őszülő halántékú Kenesei a szezon legidősebb gólszerzője (Fotó: vasasfc.hu)

TOVÁBBI LEGEK, ÉRDEKESSÉGEK

A hét csapata és a hét embere. A Békéscsaba 2005. április 2-án a Honvéd ellen nyert legutóbb hazai pályán NB I-es bajnokit. Múlt szombaton a bajnok Videotont verte meg Zoran Szpisljak együttese 2–0-ra, ezzel nálunk a hét csapata lett, a hét játékosa pedig az Előre 30 éves védője, Fehér Zsolt.

A hét gólját a paksi Bartha László szerezte a DVSC ellen (1–1), aki előrevetődve, sarokkal talált a debreceni kapuba.

A hét „majdnem hősei”. Az újpesti kapus, Balajcza Szabolcs tizenegyest védett az MTK ellen, és emellett is voltak bravúrjai, a hajrában viszont kiállították és szabálytalanságát követően az MTK újabb büntetőhöz jutott, amit Kanta József ezúttal már értékesített, így pontot mentettek a vendégek. Hős lehetett volna az újpesti csatárból, Mbaye Diagnéból is, aki gólt szerzett (majd a Balotellit idéző, »Miért pont én?« feliratú trikóban ünnepelt) a meccs elején, majd Kanta második büntetőjénél Balajcza kiállítását követően ő állt a kapuba, de nem tudott védeni (mozdulni sem), így a hazaiak nem tudtak győzni (2–2-vel végződött a meccs).

Kimaradt büntetők. Az Újpest ellen két MTK-s, Kanta József és Torghelle Sándor is 11-est hibázott. Az NB I legutóbbi három fordulójában egyaránt láthattunk elrontott tizenegyest.

A hét védését a felcsúti Pogacsics Krisztián mutatta be, aki a ferencvárosi Böde Dániel közeli fejesénél lábbal hárított a 87. percben.

A hét mentése a védők versenyében az újpesti Kálnoki Kis Dávid megmozdulása volt az MTK ellen, amikor az első félidőben egymás után kétszer is a gólvonalról mentett. (Később viszont megsérült, a második játékrészben le kellett cserélni.)

A legidősebb. A Haladás–Vasas meccsen (1–1) a vendégek egyenlítő gólját 11-esből megszerző, 38 éves Kenesei Krisztián a szezon legidősebb gólszerzője lett ezzel a találatával. Kenesei 2014. május 31. után szerzett ismét gólt élvonalbeli mérkőzésen, akkor a Lombard Pápa–Újpest (2–1) összecsapást döntötte el. A csatár Szombathelyen a büntetőnél a 39 éves Király Gáborral állt szembe, aki múlt héten a fiatal kispesti Vernes Richárdot el tudta bizonytalanítani, de Kenesei rutinján már nem fogott ki. (Kenesei a hlsz.hu statisztikája szerint 431 meccsen 191 gólnál tart az NB I-ben).

A hét bedobása. A Haladás–Vasas meccsen az első félidőben a szombathelyi Bosnjak Predrag bedobásába senki sem ért bele, a kapufán csattant a labda.

A bedobás 0:40-től látható a videóban

Soknyelvűség. Robert Jarni és Thomas Doll is bizonyította a hétvégén, hogy több nyelven is elboldogul. A Puskás Akadémia horvát és a Fradi német szakembere egyaránt futballozott Olaszországban, és a hétvégén mindkettő olaszul nyilatkozott az MTVA-nak. A Honvédot irányító olasz Marco Rossi pedig sokszor spanyolul értékel.

Sorozatok. A Fradi veretlenségi szériájáról már volt szó. Az Újpestnél és a DVTK-nál is folytatódott egy sorozat, de ennek aligha örültek a drukkerek. A lilák a legutóbbi négy bajnokijukon az utolsó négy percben összesen hat gólt kaptak. A diósgyőriek meccsein pedig ebben a szezonban már tíz gól született a hajrában, csak míg a Puskás Akadémia ellen a borsodiak szereztek győztes gólt a végén, ezúttal a Honvéd vendégeként ők kapták. A mostanival együtt az előző három idényben már 51 gól született a DVTK meccsein az utolsó 15 percben.

NB I, 10. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Játékvezető
Nézőszám

Szeptember 26., szombat

18.00

Haladás–Vasas11

Solymosi Péter
4085
18.00

Honvéd–DVTK 21

Szabó Zsolt
2012
18.00

Békéscsaba–Videoton 20

Fábián Mihály
1312
18.00

Paks–DVSC-Teva 11

Vad II István
865
18.00

Puskás Akadémia–Ferencváros 00

Andó-Szabó Sándor
3789
20.30

Újpest–MTK 2–2

Iványi Zoltán
1444
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Október 3., szombat
18.00 DVTK–Haladás
18.00 DVSC–Újpest
18.00 Békéscsaba–MTK
18.00 Videoton–Puskás Akadémia (Tv: M4)
18.00 Vasas–Paks
20.30 Ferencváros–Honvéd (Tv: M4)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik