Mol Fehérvár: távozik Kovács Zoltán sportigazgató

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2021.07.17. 13:19
null
Kovács Zoltán nem folytatja fehérvári munkáját (Fotó: Földi Imre, archív)
Távozik a Mol Fehérvár FC-től Kovács Zoltán sportigazgató, aki a hétközi európai kupabúcsú után ajánlotta fel lemondását, amelyet a klub vezetése elfogadott – adta hírül a molfehervarfc.hu.

„Az örményországi vereséget követően írásban felajánlottam lemondásomat, mert ebben a helyzetben ezt tartottam a legbecsületesebb és legkorrektebb döntésnek. Ma reggel volt alkalmam személyesen találkozni Garancsi Istvánnal, aki a lemondást a megbeszélésünkön elfogadta. Köszönöm szépen az elmúlt közel hat évet az összes, klubnál megforduló játékosnak, stábtagnak és dolgozónak, valamint nem utolsósorban a klub tulajdonosának és vezetésének, hogy kiváló, magas szintű feltételeket termtettek a közös munkához. A bajnoki cím, a kupagyőzelem, vagy éppen az Európa-liga csoportköre meghatározó élménye pályafutásomnak, kívánom a Vidinek és szurkolóinak, hogy a közeljövőben újra hasonló sikereket élhessenek át a lelátón!” – nyilatkozta a Mol Fehérvár FC honlapjának Kovács Zoltán.

Kovács Zoltán 2015 augusztusában csatlakozott a fehérvári klubhoz sportigazgatóként, az azóta eltelt idő alatt a Fehérvár 2018-ban bajnoki címet, 2019-ben Magyar Kupa-győzelmet ünnepelhetett, a 2018–2019-es idényben pedig az Európa-liga csoportkörében játszott.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik