Fehérvári kupakaland: alig kezdődött el, már véget is ért

SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)SOMOGYI ZSOLT (összefoglaló), RUSZNÁK GYÖRGY (percről percre)
Vágólapra másolva!
2021.07.15. 14:48
null
A Mol Fehérvár (piros-kékben) számára az örmény Ararat ellen már az 1. fordulóban befejeződött a nemzetközi szereplés (Fotó: molfehervarfc.hu)
Az Európa-konferencialiga selejtezőjének 1. fordulójában a Fehérvár hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott az örmény Ararattal, majd idegenben, a visszavágón sem sikerült győznie, sőt, a lelkesen játszó hazaiak két góllal nyertek. Ezzel kiderült, hogy a magyar csapatnak már júliusban véget ért a nemzetközi kupaidény.

 

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ
, VISSZAVÁGÓ
Ararat (örmény)–Mol Fehérvár FC 2–0

Gjumri,
Városi Stadion.Vezette:Pajac (horvát).
Ararat:Jermakov – J. Bravo (Ro. Hakobjan, 76.), Prljevics, Mkojan, Margarjan – Muradjan, Pobulics – Arakeljan (Ra. Hakobjan, 68.), Deblé (Silue, 54.), Malakjan (Manojan, 54.) – Kone.Vezetőedző:Vardan Bicsahcsjan
Fehérvár:Kovácsik – Fiola, Lüftner (Muszliu, 11.), Stopira, Heister – Nego, Alef – Bamgboye (Dárdai P., 61.), Houri (Zivzivadze, a szünetben), Petrjak – Nikolics.Vezetőedző:Szabics Imre
Gólszerző: Pobulics (33.), Silue (85.)

Továbbjutott az Ararat, 3–1-es összesítéssel.

ÖSSZEFOGLALÓ

A múlt heti, székesfehérvári 1–1 után Jerevántól 120 kilométerre, Gjumriban kellett pályára lépnie a Mol Fehérvár FC-nek. Az első mérkőzéssel ellentétben Szabics Imre vezetőedző a kezdőcsapata jelölte az Eb-n is látott játékosokat. Fiola Attila lett a jobbhátvéd, Loic Nego középen, Nikolics Nemanja legelöl kapott szerepet.

Már az első percekben feltűnt, nehéz mérkőzés vár a magyar csapatra. És nemcsak azért, mert az örmények minden testi kontaktus után fetrengtek a földön, hogy aztán felpattanva fussanak tovább – az Ararat mindent megtett, hogy játék nélkül teljen az idő, hiszen esélytelenebbnek számított. Ez csak idegesítő volt, de sokkal elkeserítőbbnek tűnt, hogy a magyar labdarúgás két kirakatcsapatából az egyik, a Fehérvár lassan, ötlettelenül futballozik. Az első félidőben többször megesett, hogy a labdát birtokló játékos nézelődött, tanácstalanul széttárta karját, majd sablonos, lassú passzal megszabadult a labdától.

Tanácstalanság – ez érződött a magyar csapat játékán. Ritmus nélküli futball, sebességváltást nélkülöző labdatologatás, lassú oldalváltások, rossz passzok, érthetetlen, buta hibák, kapura teljesen veszélytelen játék, ezt láttuk a Fehérvártól. Az új szerzemény, Michael Lüftner hamar megsérült, helyére újabb Eb-játékos, a macedón Viszar Muszliu érkezett, aztán Alef is ápolást kért. Az Ararat zártan védekezett, akár az első összecsapáson, nem hagyta felgyorsulni az ellenfelet, jószerével nem is próbált támadni, mintha egyetlen esélyre várt volna. És Alef kezezése után ezt az esélyt meg is kapta, Dimitrije Pobulics pedig a felső sarokba csavart. A nemzetközi porondon ismeretlen szerb középpályás Székesfehérváron is nagy gólt szerzett, és megint kipókhálózta a jobb felső sarkot. Nem ismerős a neve? A szerb Dorcsol, Szindjelics, Odzacsi, Radnicski Pirot, Graficsar, az izlandi Reynir és Hamar egykori, amúgy sehol sem jegyzett játékosa két góljával kiejtette a Fehérvárt.

Innen még nehezebb lett a Vidi feladata. Az Ararat tíz emberrel bekkelt, csak a nehezen megszerzett előnyét őrizte. Szabics Imre a szünetben az addig láthatatlan Lyes Houri helyére Budu Zivzivadzét küldte be, háromvédős, háromcsatáros szisztémára átállva, voltaképpen mindent egy lapra feltéve. Tegyük hozzá, az első félidőben látottak alapján szinte mindenki megérdemelte volna, hogy az öltözőben maradjon. A csereként beálló grúz center azonnal igazolhatta volna az edzői döntés helyességét, de közelről a kapu mellé fejelte a labdát. Ahogy telt az idő, egyre többet birtokolta a labdát a magyar együttes, a játék az örmény térfélen zajlott, de helyzeteket továbbra sem láthattak a nézők – ment előre a Mol Fehérvár, a szándékkal nem volt baj, de akcióból nem tudta átjátszani ellenfelét.

Húsz perccel a mérkőzés vége előtt Kovácsik Ádám remek védéssel még életben tartotta a továbbjutási esélyeket, de hiába próbálkozott – továbbra is ötlettelenül – a magyar csapat, az örmények egy súlyos védelmi hibát kihasználva növelték előnyüket.

Ugyanazt a kínlódást kellett megélnie a fehérvári szurkolóknak, mint 2018-ban a luxemburgi Dudelange, 2019-ben a liechtensteini Vaduz ellen. A két klub között hatalmas a különbség a pályán kívül, ám nem minden a költségvetés, a minőséginek vélt játékoskeret, mert a pályán az akaratosabb, szervezettebb csapat ment tovább. Alig ért véget az Eb, egy pofonnal visszazökkenhettünk a magyar futballvalóságba.

Megint a szégyentől ég az arcunk.

PERCRŐL PERCRE

MÁSODIK FÉLIDŐ

90+5. perc: Vége a meccsnek, kilátástalan játékkal esett ki az Európa-konferencialigából a Fehérvár. 2–0

90+3. perc: Dárdai fejelt gólt, de a bíró lökés miatt nem adta meg.

90+1. perc: Silue próbált újabb gólt szerezni, de még az is belefért az örményeknek, hogy gyengén lőtt.

90. perc: Öt perc a hosszabbítás.

88. perc: Nego kapott sárga lapot, mert lerántotta Manojant.

85. perc: ARARAT-GÓL, LEFŐTT A KÁVÉ! Kapuskirúgás után két védő között Silue szerezte meg a labdát a fehérvári tizenhatos előterében, majd 11 méterről, kissé jobbról a kimozduló Kovácsik mellett a kapu közepébe lőtt. 2–0

85. perc: Dárdai lőhetett 16 méterről, de nem volt benne erő, így Jermakov védett.

82. perc: Most Stopira került helyzetbe Nego beadása után, a 6 méteres fejest Jermakov kiütötte.

81. perc: Folyamatosan támad a Fehérvár, szervezetten védekezik az Ararat.

80. perc: Heister beadását Stopira fejelte el 17 méterről. Csoda lett volna, ha bemegy…

79. perc: Indult az Ararat kontrája, Stopira megállította, de nem szabadult fel a kapu, Razmik Hakobjan lőtt mellé távolról.

77. perc: Dárdai húzta volna meg Margarjan mellett a jobb oldalon, de nem sikerült túljárnia az örmény eszén.

72. perc: Szervezetten védekeznek a hazaiak, és a Fehérvár erre eddig nem tud jól reagálni.

70. perc: Kovácsik nagy védéssel tartotta meccsben a Fehérvárt! Szép akciót vezettek a hazaiak, Manojan lekészítette Muradjannak, aki 18 méterről a bal felsőt vette célba, Kovácsik bravúrral mentett.

68. perc: Nagyon fel kellene javulnia a Fehérvárnak, mert így nehéz lesz továbbjutni.

63. perc: Petrjak vette le Stopira csúsztatását, majd éles szögből előtte, Jermakov óriási bravúrral mentett.

62. perc: Az utóbbi egy-két percben rákapcsolt a Fehérvár, most már csak a gól hiányzik…

61. perc: Fehérvári csere. Funsho helyére jött Dárdai Palkó.

61. perc: A szöglet után Zivzivadze lőhetett volna középről, de hanyatt esett.

60. perc: Nego szerezett labdát, indította Zivzivadzét, a grúz beadása azonban Mkojan lábáról szögletre pattant.

58. perc: Pobulics jobb oldali szögletét Arakeljan próbálta meg távolról rálőni, de megdöbbentően magasan elment a labda a léc felett.

57. perc: Zivzivadze igyekezett egy indítást elcsípni, de Jermakov gyorsabb volt nála, felkapta a labdát.

54. perc: Cserék az Araratban, Deblé és Malakjan le, Silue és Manojan be.

50. perc: Petrjak jobb oldali szögletét Stopira fejelte el 6 méterről, de csak a feje búbjával, így aztán jöhetett a kirúgás.

50. perc: Gjumriban kisütött a nap, csak a fehérvári kilátások borúsak egyelőre.

47. perc: Hűha! Fiola remek beadását Zivzivadze 6 méterről, középről befejelhette volna, de elrontotta, a labda kicsivel a jobb alsó mellett ment el.

47. perc: Nego jól akarta, de a lapos passz nem jutott el a tizenhatoson belül sertepertélő Fiolához.

46. perc: A szünetben Houri helyett Zivzivadze állt be, kellenek a gólok.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

ELSŐ FÉLIDŐ

45+3. perc: Vége az első félidőnek, vezet az Ararat. A fehérváriaknak lesz mit megbeszélni az öltözőben. 1–0

45+1. perc: Petrjak ugrott fel fejelni az örmény tizenhatoson belül, nem érte el a labdát, majd azt reklamálta, hogy a védő kezezett. A bíró sípja néma maradt.

45. perc: Három perc a ráadás.

44. perc: Heister végezte el a szabadrúgást, méghozzá a felugró sorfal alatt laposan, de erőt nem adott bele, így a kapus megfogta a labdát.

43. perc: Nagyon jó pozícióból kapott szabadrúgást a Fehérvár, Pobulics pedig még sárga lapot is kapott. 16 méter a távolság.

43. perc: A gól elégedetté tette a hazaiakat, átadták a terepet a Fehérvárnak.

38. perc: Funsho kapott egy nagy csomagot Deblétől a kezdőkör közeléből. Felállt, ment tovább a meccs.

Azt nem lehet mondani, hogy eddig jobban játszott volna az Ararat, de sajnos azt sem, hogy a Fehérvár lenne a jobb…

33. perc: GÓL!Ott is a hazaiak gólja! Pobulics állt a labda mögé, és jobbal tökéletesen csavart a jobb felsőbe. Gyönyörű gól volt, kár, hogy a Fehérvár kapta.1–0

32. perc: Kezezésért kapott szabadrúgást az Ararat 20 méterre a fehérvári kaputól, kissé balról. Azért veszélyes a szög.

31. perc: Jobb oldalról jöhetett Houri szöglete, Stopira el is tudta fejelni, de a kapuig nem jutott el a labda.

30. perc: Alef maradt a földön, ápolni is kellett, reméljük, tudja folytatni a játékot. Igen, visszajött a pályára.

28. perc: Deblé maradt egyedül 17 méterre a kaputól, de rosszul találta el a labdát, amely így veszélytelenül gurult mellé.

Vannak nézők a lelátón, ha nem is sokan, és úgy tűnik, hogy Gjumriban cigizni is szabad. Vagy valakit lebuktatott a kamera…

26. perc: A szöglet után több lehetőség is adódott volna a helyzet kialakítására a Fehérvárnak, de egyikből sem lett semmi.

25. perc: Nego szánta el magát váratlanul egy lövésre 22 méterre a kaputól, és a pattogós labdát szögletre ütötte a kapus.

23. perc: Houri kevergetett-kavargatott, aztán lövésszerű beadással jelentkezett 22 méterről, balról, Jermakov gond nélkül húzta le a labdát.

18. perc: Egymás után két szögletet is elvégezhetett az Ararat, de egyik sem jelentett igazi veszélyt.

16. perc: Ez helyzet volt! Alef adott nagy labdát Funshónak, aki csak azért nem tudta a kapuba pöccinteni a labdát, mert Jermakov felszedte előle.

15. perc: Kone szépen homorított a fehérvári tizenhatoson belül, de a bíró nem ette meg az alakítást.

Ha a találkozó döntetlennel ér véget, akkor hosszabbítás következik, mert ettől az idénytől az európai kupameccseken eltörölték az idegenben szerzett gólok előnyét.

13. perc: A szabadrúgást Houri lőtte el, és nem sokkal ment el a labda a jobb kapufa mellett. Háló, de oldalháló.

13. perc: Petrjak esett el Bravo mellett a tizenhatos bal sarkánál. Szabadrúgás.

11. perc: Sajnos Lüftner egy rossz lépés után megsérült, le kellett cserélni. Muszliu állt be a helyére.

10. perc: Houri bal oldali szöglete eljutott Nikolicshoz, aki az ötös jobb sarka közeléből nem sokkal lőtt mellé.

7. perc: Támadásban maradt az Ararat, amit egy újabb szöglet jelzett, de ebből sem lett semmi.

6. perc: Szöglethez jutott az Ararat a jobb oldalról, de ebből semmilyen veszélyt nem tudtak a hazaiak kialakítani a fehérvári kapu előtt.

4. perc: Kone húzta meg a bal oldalon, bevezette a tizenhatoson belülre, lapos passzát Stopira kirúgta a veszélyzónából.

4. perc: Az első percekben egyik csapat sem tudta sokáig megtartani a labdát, nem alakult ki akció.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Fehérvár piros-kékben, az Ararat tiszta fehérben játszik.

 

ELŐZMÉNYEK

A Mol Fehérvár FC küldöttségének tagjai szerda reggel fél hétkor találkoztak Ferihegyen, fél kilenctől mintegy négyórás légi út végén leszálltak Jerevánban, majd két órát buszoztak – és máris elérték Gjumrit, ahol csütörtök délután Európa-konferencialiga-visszavágó vár a piros-kékekre.

Máris kellemetlen helyzetbe kerülhet a magyar csapat, amely Székesfehérváron 1–1-es döntetlent ért el az örmény Ararat ellen, és ne szépítsük: az első körben, még júliusban elbukni kínos lenne. Az NB I még nem kezdődött el, az Eb-n szereplők most kapcsolódtak be a munkába, még formálódik Szabics Imre alakulata – de nem kétséges, a kiesés rosszat tenne a közösségnek.

„Nehéz mérkőzés vár ránk, el kell mennünk a határainkig és száz százalékot kell nyújtanunk ahhoz, hogy elérjük azt, amiért jöttünk – mondta Szabics Imre vezetőedző már Gjumriban, a mérkőzést megelőző hivatalos sajtóeseményen. – Szeretnénk továbblépni a következő körbe. Kellemetlen ellenfél vár ránk, az Ararat szervezetten játszik, de hiszünk a saját erősségeinkben és abban, hogy eredményesen zárjuk az első fordulót.”

A Mol Fehérvár FC drukkerei egyébként közösen szurkolhatnak a továbbjutásért: a Mol Aréna Sóstó melletti Aréna Teraszon óriáskivetítőn lehet figyelni az örményországi visszavágó eseményeit. A helyi sajtó képviselői Szabics Imrét Vardan Bicsahcsjan megjegyzéséről is kérdezték, amelyben az örmény tréner arról beszélt, a Fehérvárt tartja papíron a párharc erősebb csapatának, de természetesen a pályán igyekeznek eltüntetni együttesével a különbséget.

„Ezen a szinten, bármely európai kupában minden mérkőzésnek megvan a saját dinamikája, egy-egy meccsen bármi megtörténhet. Ha tudásunk legjavát nyújtva nagy tempót diktálunk a pályán, megnyerjük az Ararat elleni visszavágót” – mondta Szabics Imre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik