MLSZ: Lipták öt meccset kapott, ebben a szezonban már nem léphet pályára

Vágólapra másolva!
2017.05.03. 18:24
Lipták Zoltánt öt meccsről tiltotta el szerdai ülésén a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

A DVTK csapatkapitányát a Vasas elleni szombati bajnokin állította ki Kassai Viktor játékvezető, miután összetűzésbe került Felix Burmeisterrel. Az MLSZ honlapjának indoklása szerint „amikor a labda nem volt játékban, ellenfelével szemben sportszerűtlen módon viselkedett, majd kiállítása után a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, és a játékvezetővel szemben fenyegetően lépett fel.”Kassai Viktor játékvezető, miután összetűzésbe került Felix Burmeisterrel. Az MLSZ honlapjának indoklása szerint „amikor a labda nem volt játékban, ellenfelével szemben sportszerűtlen módon viselkedett, majd kiállítása után a játékvezető személyére sértő kifejezést használt, és a játékvezetővel szemben fenyegetően lépett fel.”

Lipták így már nem léphet pályára ebben a szezonban – hacsak egy esetleges fellebbezés után nem csökkentik a büntetését.

A Ferencváros a Mezőkövesd elleni mérkőzés miatt 500 ezer forintos büntetést kapott „hivatalos személyek parkolási feltételeinek biztosításával kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért.

A Diósgyőr-Vasas összecsapáson történtek miatt a hazaiakat 200 ezer forint büntetéssel sújtotta a testület, „szurkolóinak másokat megbotránkoztató magatartásáért (az ellenfél szidalmazása), valamint a mérkőzés lefújás után a rend nem megfelelő biztosításáért (az öltözőbe vonuló játékvezetők megdobálása).

Az Újpestet szurkolói viselkedése miatt visszaesőként 100 ezer forinttal büntették az ellenfél, az MTK egyik játékosának és az MLSZ-nek a szidalmazása miatt.

Legfrissebb hírek

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
4 órája

A DVTK Vladimir Radenkoviccsal térne vissza a győztes útra

Labdarúgó NB I
4 órája

FTC: 42-szeres elefántcsontparti válogatottat is hírbe hoztak a csapattal

Labdarúgó NB I
4 órája

Máris új csapatot talált a Diósgyőrtől távozó Dambrauskas – sajtóhír

Minden más foci
5 órája

Ismét Vladimir Radenkovics a Diósgyőr vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
19 órája

Belgiumba szerződött az MTK korosztályos válogatott kapusa

Labdarúgó NB I
20 órája

Távozik a bolgár válogatott játékos a DVSC-től

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 19:41

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:10
Ezek is érdekelhetik