MK: játékvezetői levonulás; a Szolnok fél lábbal a négy között

Vágólapra másolva!
2015.03.04. 16:29
A labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első felvonásán a másodosztályú Szolnok idegenben 3–1-re legyőzte az NB III-as Kisvárdát, így nagy lépést tett a négy közé kerülés felé.

Érdekesség, hogy a 64. percben, háromgólos vendégelőnynél a hazai szurkolók bekiabálása miatt Radványi Ádám játékvezető a segítőivel együtt levonult a pályáról, és csak néhány perccel később folytatódhatott a játék – derül ki az onlajnok.com tudósításából.

MAGYAR KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

KISVÁRDA MASTER GOOD–SZOLNOKI MÁV FC 1–3 (0–2)
Kisvárda, 1100
néző. V: Radványi (Berettyán, Márkus)
KISVÁRDA: Szécsi G. – Kornutjak, Kardos N. (Molnár R., a szünetben), Szűcs I., Farkas M. – Minczér, Erős G., Fodor A. – Nagy R. (Milovac, 58.), Bouard, Lucas (Brankovics, 87.). Szakmai igazgató: Révész Attila
SZOLNOK: Pokorni – Vári B., Antal G., Papucsek, Fritz – Kenderes, Mile (Csirszki, 77.) – Nagy I. (Lengyel B., 70.), Tóth B. (B. Tóth, 70.), Rokszin – Zsolnai. Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Nagy I. (0–1) az 5., Fritz (0–2) a 41., Vári B. (11-esből, 0–3) a 62., Szűcs I (1–3) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Révész Attila:
– Ritkán látható sportszerűtlen góllal szerzett vezetést az ellenfél, és ez nagyban átírta az elképzelésünket. Ezt követően a Szolnok megszállhatta kapuja előterét, nekünk kockáztatnunk kellett, ami sajnos nem jött be.
Kis Károly: – Igazi kupahangulatban úgy érzem megérdemelten nyertünk nagyszerű ellenfelünkkel szemben. A hajrára, kényszerű cseréink után beszorított bennünket a hazai csapat, de ezt is sikerült átvészelnünk. Semmi nem dőlt el.

Legfrissebb hírek

NB I: öt év után várja az Újpest újra az élről a 2. fordulót

Labdarúgó NB I
17 órája

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Videó: elszabadultak az indulatok a Nyíregyháza–Kisvárda bajnoki hajrájában

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 18:56

Májer Milán a megyei rangadó előtt: Nem bízhatjuk el magunkat

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 11:24

A Kisvárda támadó középpályása az NB II-be igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.26. 14:33

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

Az MLSZ közzétette a Magyar Kupa első fordulójának kezdési időpontjait

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 20:06
Ezek is érdekelhetik