Mezőkövesd: magyar bajnok a második csütörtöki érkező

M. D.M. D.
2022.01.06. 15:58
null
Ikenne-King (balra) a Mezőkövesd játékosaként tér vissza az NB I-be (Fotó: Havran Zoltán/Magyar Nemzet)
Kamer Qaka után a Budapest Honvéd korábbi magyar bajnok és kupagyőztes védője, Patrick Ikenne-King szerződtetését jelentette be a Mezőkövesd labdarúgócsapata.

A jobb oldali középpályásként is bevethető 30 éves játékos 2018-tól 2021 nyaráig az MTK alkalmazásában állt, előtte – illetve a 2019–2020-as idényben kölcsönben – a Budapest Honvédban futballozott, melynek tagjaként 2017-ben bajnoki címet, 2020-ban Magyar Kupát nyert.

A nigériai születésű Ikenne-King az NB I-ben eddig összesen 150 mérkőzésen lépett pályára, egyetlen gólját épp a Mezőkövesd ellen szerezte. Amióta tavaly nyáron elhagyta a fővárosi kék-fehéreket, nem volt csapata.

Ahogy Kamer Qaka,úgy Ikenne-King esetében sem hozta nyilvánosságra a borsodi klub, hogy milyen időtartamra szerződtette a labdarúgót.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS MEZŐKÖVESDEN
Érkezők:
Babati Benjámin (ZTE FC), Patrick Ikenne-King (nigériai, szabadon igazolhatóként, legutóbb MTK Budapest), Kamer Qaka (albán, Shkëndija – Észak-Macedónia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Marin Jurina
(bosnyák, MTK), Szépe János (MTK)

Legfrissebb hírek

Továbbra is kölcsönben marad az MTK-nál a szlovén válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
14 perce

Nyíregyháza: több országból is érdeklődnek a védő iránt; Beke végleg távozott

Labdarúgó NB I
4 órája

NS-infó: a Qarabaghoz tartó Várkonyi elbúcsúzott, Joao Victor is hiányzik, de jött egy új brazil kiszemelt

Labdarúgó NB I
6 órája

Könyves Norbert: Még nem hagyom abba!

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:23

NB II: új játékos Ajkán és a BVSC-nél, egy távozó Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:33

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Szerbiából igazolt jobbhátvédet az NB II-es Szeged

Labdarúgó NB II
2026.06.27. 00:38

Az NB II-es FC Ajka kapust és védőt szerződtetett

Labdarúgó NB II
2026.06.26. 17:51
Ezek is érdekelhetik