Mezőkövesd: két játékost kölcsönvettek a Puskástól

Vágólapra másolva!
2016.06.28. 18:19
A labdarúgó NB I-be idén tavasszal feljutó Mezőkövesd két új játékos érkezését jelentette be.

A Mezőkövesd mindkét játékost a Puskás Akadémiától vette kölcsön, mindkettőt egy évre. Stipe Bacelic-Grgic, a 28 éves horvát játékos támadó középpályásként vethető be, míg a 27 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező Branko Pauljevicsre védőként és középpályásként számíthat Pintér Attila, a kövesdiek vezetőedzője. Stipe Bacelic-Grgic, a 28 éves horvát játékos támadó középpályásként vethető be, míg a 27 éves, magyar állampolgársággal is rendelkező Branko Pauljevicsre védőként és középpályásként számíthat Pintér Attila, a kövesdiek vezetőedzője.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás Akadémia), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Puskás Akadémia), Sós Bence (DVSC)
Kölcsönből visszatérők: Baracskai Roland (Sopron), Ribánszki László (szlovákiai, Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Czuczi Márton (Szigetszentmiklós), Mihai Dina (román, AEL Limassol – Ciprus), Lencse László (Puskás Akadémia, legutóbb Újpest, kölcsönben), Rudolf Gergely (szabadon igazolható, legutóbb Videoton), Marek Strestík (MTK), Ivo Táborsky (cseh, Teplice – Csehország), Jan Vosahlík (cseh, Slavia Praha – Csehország), Vági András (Paks, kölcsönbe)
Távozók: Nánási Balázs (felsőtárkányi kölcsön után Cegléd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Horváth Tamás (Puskás Akadémia), Szatmári Lóránd (MTK), Szilvási Péter (Debrecen), Tóth László (Puskás Akadémia), Vági András (Paks)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Csirmaz István, Nagy József, Tamási Zsolt

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők: Gajdos Zsolt
(szabadon igazolható, legutóbb Szolnok), Gőcze Gergő (szabadon igazolható, legutóbb Ajka), Heffler Tibor (Videoton), Molnár Csaba (Csákvár), Sándor György (Perth Glory – Ausztrália)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics (szerb, Videoton), Fényes Szabolcs (Csákvár), Hudák Martin (Békéscsaba), Lencse László (Újpest), Lorentz Márton (Dunaújváros), Makrai Gábor (Csákvár), Molnár Tibor (Csákvár), Spandler Csaba (Csákvár), Tischler Patrik (Videoton, ?), Tóth László (Mezőkövesd), Zima Ádám (Újbuda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lipcsei Ádám, Óvári Zsolt, Péter Bence, Szabó Bence, Tóth Balázs, Tóth Bence
Kiszemeltek: –
Távozók: Kocsis Gergő (FC DAC 1904 – Szlovákia)
Kölcsönbe távozók: Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Mezőkövesd), Branko Pauljevics (szerb-magyar, Mezőkövesd)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Geoffrey Castillion (holland, DVSC), Vjacseszlav Csurko (ukrán, Sahtar Doneck – Ukrajna), Filip Pajovics (szerb, Videoton), Zsótér Donát (Videoton)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Braniszlav Danilovics (szerb, ?), Lencse László (Mezőkövesd?), Tischler Patrik (Vasas?)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik