Nem brillírozott a Fradi, de hozta a kötelezőt az ESMTK otthonában

Vágólapra másolva!
2014.09.24. 14:56
null
A vendégek második gólját a csapat kapitánya, Böde Dániel szerezte (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó Magyar Kupa 3. fordulójában a Ferencváros 3–0-ra legyőzte az ESMTK-t, így továbbjutott.

A többi szerdai találkozóról ide kattintva olvashat!

1. FÉLIDŐ

Hamar el akarta dönteni a találkozót a Ferencváros, ezért korán megrohamozta az ESMTK kapuját. Az 5. percben Benjamin Lauth próbálkozott távoli lövéssel, ez még elkerülte a kaput, de négy perccel később már a lécet találta el a német játékos.

A zöld-fehérek két csatárral támadtak, Böde Dániel is helyzetbe került, aztán viszont Roland Lamah percei következtek. A belga szélsőt néhány alkalommal több hazai védő sem tudta megállítani, vagy ha igen, akkor is szabálytalanul. A 18. percben a Lamah buktatásáért megítélt szabadrúgást 18 méterről Stjepan Kukuruzovic tekerte az ESMTK kapujába. 0–1

A 22. percben Lamah tizenhatoson belüli felrúgását nem látta szabálytalannak a játékvezető, tíz perccel később azonban újra betalált az FTC. Nagy Dániel szöktette remek labdával Böde Dánielt, aki a kapuját elhagyó Bonica lábai között a hálóba gurított. 0–2

A Fradi már az első gólt követően is visszaállt, és kényelmesen járatta a labdát, a második találatot követően még egy fokozatot visszavett a tempóból, Thomas Doll vezetőedző ezért többször is ingerülten próbálta jobb teljesítményre sarkallni játékosait.

2. FÉLIDŐ

A Fradi a második játékrészre sem pörgött túl, Emir Dilaver kétszer is nagy helyzetbe hozta Lamah-t, de a szélső egyik szituációból sem talált a kapuba. A csereként beálló Csilus Ádám volt még aktív, először Böde, majd a szintén a kispadról beszálló Nagy Dominik sem tudott betalálni, utóbbi három méterről lőtt a kapu mellé...

A hazaiak egyre több technikai hibát követtek el, a vendégek azonban nem akartak, vagy nem tudtak élni ezzel. A Fradiból egyedül Nagy Dánielt lehetett kiemelni. A 83. percben kis szögletet végzett el az ESMTK, de labdát vesztett, a saját tizenhatosáról induló szélső majdnem az ellenfél büntetőterületéig szólózott, majd lekészített Csukicsnak, aki tíz méterről kilőtte a hosszú alsót. 0–3

A Fradi nem játszott jól, annyit adott ki magából, amennyit kellett, de így is könnyedén, 3–0-ra legyőzte harmadosztályú ellenfelét, és továbbjutott a Magyar Kupa negyedik fordulójába.

MAGYAR KUPA
3. FORDULÓ

ESMTK–FERENCVÁROS 0–3 (0–2)
Budapest,
ESMTK Stadion, 1000 néző. Vezette: Nazsa (Erős, Tőkés)
ESMTK: Bonica – Bányai, Pintér D., Nemes, Szabó A. (Mile, 62.) – Lázár, Farkas A., Túri, Müllerlei (Torkos, 62.), Áder – Sebestyén (Szabó G., a szünetben)
FTC:
Jova – Dilaver, Mateos, Pavlovic, Bosnjak – Nagy Dániel, Csukics, Kukuruzovic, Lamah (Nagy Dominik, 66.) – Böde (Somália, 66.), Lauth (Csilus Á., a szünetben)
Gólszerző: Kukuruzovic (18.), Böde (32.), Csukics (83.)

PERCRŐL PERCRE

90. PERC VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!

83. perc: GÓL! Ha már Nagy Dánielt dicsértük! Kis szögletet végzett el az ESMTK, de labdát vesztett, a saját tizenhatosáról induló szélső majdnem az ellenfél büntetőterületéig szólózott, majd lekészített Csukicsnak, aki tíz méterről kilőtte a hosszú alsót. 0–3!

Egyre több a technikai hiba a hazaiaknál, míg a vendégeknél Nagy Dánielt lehet (talán egyedül) dicsérni.

75. perc: Kukuruzovicot felrúgták a felezővonal környékén, le is kellett vinni ápolni a középpályást, de pár perccel később visszatért a pályára.

68. perc: MI MARADT KI?! Pocsék bemutatkozás a két perce pályára lépő Nagy Dominiktól, négy a kettőben vezethették az erzsébetiekre a labdát a zöld-fehérek, Csilus passzát követően Nagy Dominik azonban három méterről nem találta el a kaput…

66. perc:Kettős csere a Fradinál is: Nagy Dominik és Somália váltja Böde Dánielt és Roland Lamah-t.

65. perc: Az első hazai lövésre bő egy órát kellett várni: Turi Dániel lövése kerülte el a kaput.

62. perc: Kettős csere az ESMTK-nál: Müllerlei Szabolcs és Szabó Attila le, Torkos Attila és Mile Dániel be.

Távoli lövésekkel próbálkozik a Ferencváros, Kukurozovic 22 méterről lőtt a kapusba, Csilus próbálkozása 18-ról ment mellé.

50. perc: Csilus vitte le a labdát az alapvonalig, majd középre passzolt, Böde kísérletét azonban hárította Bonica.
49. perc: Ugyanaz a leosztás, mint két perce, ismét Dilaver passzolt (ezúttal laposan) Lamah-hoz, aki 11 méterről a kapu fölé pörgetett.
47. perc: Dilaver jobb oldali félmagas beadását Lamah kapásból 15 méterről fölé bombázta.

46. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÁSODIK FÉLIDŐ!

45. perc: Egy-egy csere mindkét oldalon Sebestyén DávidotSzabó Gábor váltotta a hazai oldalon, míg a vendégeknél Benjamin Lauth helyett Csilus Ádám folytatja.

Közepessebességgel és teljesítménnyel is könnyedén vezet a Fradi, az erzsébetiek jobbára a védekezéssel vannak elfoglalva, így a vendégek közül többen is lazára vették az első félidőt, Thomas Doll nem véletlenül nem tűnik elégedettnek a látottakkal.

45. PERC: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!

44. perc:
Böde 19-20 méterről lőtt, a labda egy méterrel a kapu fölött szállt el, valószínűleg ez volt az első félidő utolsó momentuma.
38. perc: Lamah kapott jó labdát, egy az egyben mehetett a kapusra, de elügyetlenkedte ziccerét, maradt a 0–2.

Doll próbálja intenzívebb teljesítményresarkalni játékosait, akik a közepes tempóról a lassúra álltak vissza.

34. perc: Nagy csapott be két erzsébeti védőt, majd Lamah elé tálalt, aki 18 méterről lőtt. A középre tartó lövést Bonica kiütötte.

32. perc: GÓL! Nagy Dániel szöktette remek labdával Böde Dánielt, aki a kapuját elhagyó Bonica lábai között a hálóba gurított. 0–2!
28. perc: Miután kicsit visszaállt a Fradi, váratlanul Dilaver húzott el a jobb oldalon, középre passzolt Bödéhez, aki a tizenhatoson belül befordult a kapu felé, ballal lőtt, Bonica lábbal hárított.
22. perc: Ismét Lamah! Nagy Dániellel kényszerítőzött a belga, betört a tizenhatoson belülre két védő kíséretében, majd elesett, a játékvezető továbbot intett.
19. perc: A gól után sem áll le az FTC, Lamah hámozta át magát három védőn, Bonica azonban kijött a kapujából és mentett.
18. perc:
Lamah-t buktatták 18 méterre a kaputól a jobbösszekötő helyén, a szabadrúgást Kukuruzovic végezte el, és ballal a kapuba tekert. 0–1, VEZET A FRADI!

A Fradi irányított az első negyedórában, helyzetei is voltak, de egyelőre nem sikerült megszereznie a vezetést.

15. perc: Lamah jobb oldali beadását követően Bonica ütötte ki a labdát, Lauth 16 méterről ismételt, lövése azonban fölé szállt.
11. perc: Bosnjak távoli kísérlete kerülte el a kaput.

9. perc: LÉC! Böde és Lauth kényszerítőzött egymással, a német támadó 18 méterről lőtt, a labda a lécről pattant a kapu fölé.
5. perc: Lauth távoli lövése kerülte el a kaput.
3. perc: Böde kerülhetett volna helyzetbe, 16 méterről próbálkozott, de nem találta el jól a labdát.

1. PERC ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!

Mateo Pavlovic, a zöld-fehérek hátvédje elmondta, javítani szeretnének az Újpesttől elszenvedett, hétvégi vereség után.

„Az Újpest elleni találkozót követően sokat beszélgettünk a csapattársakkal – mondta Pavlovic a fradi.hu-nak. – Volt mit megvitatni... Mindenki próbálja túltenni magát a meccsen, már csak azért is, mert szerdán már Magyar Kupa-találkozót vívunk, ahol – játsszon akármelyik osztályban is az ellenfél – oda kell tennünk magunkat. Kötelező számunkra a győzelem, és nemcsak azért, mert az ESMTK és közöttünk több osztálynyi különbség van, hanem azért, mert számunkra különösen fontos a Magyar Kupa."

A Ferencváros az első körben a megyei első osztályú Hévízt 8–0-ra győzte le, az ESMTK a Dabast 3–1-re. A második fordulóban az FTC 6–1-es győzelmet aratott a Vecsés felett, míg az erzsébetiek a Szerencset 10–0-s kiütéssel búcsúztatták el.

A Fradi az NB I negyedik helyén áll 15 ponttal, míg az ESMTK az NB III Középcsoportjának második helyezettje: hat meccsen négy győzelem, egy döntetlen és egy vereség a mérlege.

ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT AZ ESMTK–FERENCVÁROS MAGYAR KUPA-MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉBEN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik