Lombard-Debrecen: adj 1-5-öst!

Vágólapra másolva!
2014.05.04. 18:25
null
A Lombard nem tudta megállítani a Lokit (Fotó: Földi Imre)
A labdarúgó NB I huszonhetedik fordulójában sokáig jól tartotta magát az éllovas Debrecen ellen a házigazda Lombard Pápa, de a második félidőben szétesett a csapat, a vége pedig 5–1 lett a DVSC javára.

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

Lombard Pápa–Debreceni VSC-Teva 1–5 (Griffiths 43., ill. Sidibe 40., 54. – 11-esből, Mihelic 46., Seydi 87., 89.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A Győri ETO újabb sikere miatt az éllovas Debrecennek győznie kellett a Lombard Pápa otthonában, hogy újra „megnyugtató” távolságba kerüljön a címvédőtől. Az erőviszonyoknak megfelelően az első helyzetek a vendégek előtt adódtak, de Kulcsár Tamás közvetlen közelről nem tudott túljárni Szűcs Lajos eszén, kétszer sem.

Ezt követően a védekezésre helyezte a hangsúlyt a Pápa, és bizony a kreativitással hadilábon álló vendégek számára áthatolhatatlan falat húzott tizenhatosa és ötöse közé, de maradt energiája a támadásokra is, az egyik kontra során Kenesei Krisztián csukafejese után majdnem a jobb alsóban kötött ki a labda.

Nem sokkal a szünet előtt egy elképesztő védelmi hibát kihasználva Ibrahima Sidibe megszerezte a vezetést a Debrecennek (0–1), de nem sokra rá ugyanő lemaradt egy szöglet után Georges Henri Griffithsről, aki az ötösről a kapuba fejelt (1–1).

A pihenő után Présinger Ádám technikás mozdulattal adott gólpasszt, de ennek bizony nem örültek csapattársai és egyáltalán nem rohantak oda pacsizni hozzá, mert a célpont René Mihelic volt, aki 10 méterről okosan a jobb sarokba vágta az egyéni stílusú felszabadítást: 1–2!

Nem tudjuk, mire gondolt az eset láttán Tóth Bálint vagy a győri csapat, de a java még hátra volt: egy kósza jobb oldali beadás a becsúszó Peter Struhár kezére pattant, Ibrahima Sidibe pedig értékesítette az ajándék 11-est. 1–3!

Tóth mester igyekezett menteni a menthetőt, Présinger helyére beküldte Goran Maricsot, csakhogy emberei majdnem összehoztak egy újabb gólt a DVSC-nek (Kulcsár ezúttal is elvétette a célt), majd az egyensúly kedvéért Korhut lőtt kis híján bődületes öngólt 16-ról (Nenad Novakovics azonban figyelt).

A nagy adok-adok után a hajrá felé közeledve elcsendesedett a mérkőzés, még a Mihelicnek odarúgó Tóth Gábor kiállítása idején sem parázslottak fel az indulatok. A végére lesérült Németh Milán, több cseréje pedig már nem maradt a hazaiaknak, a csereként beállt L'Imam Seydi pedig először fejjel (1–4), majd lábbal (1–5) bevitte a kegyelemdöféseket a 9 főre olvadt Pápának.

Sikerrel verte meg tehát önmagát a borzasztóan fegyelmezetlen Lombard, csak a három pontnak örülhet a Debrecen, annak viszont nagyon.

Különös, különös mérkőzés volt.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

Forrás: mlsz.hu

MESTERMÉRLEG

„Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, lőttünk is egy gólt. Aztán egy szögletnél Sidibét elzárással kivették, így Griffiths tisztán fejelhetett. Egyenlő állásnál fordultunk tehát, majd a második félidőben többször is betaláltunk, de szerintem még több gólt is lőhettünk volna, ráadásul a kapusunknak lényegében semmi dolga nem volt. Évek óta eredménykényszerben kell teljesítenünk, ehhez már hozzászokhattak a játékosaink. Nagyon örülök, hogy most is nagyon higgadtak voltak, és teljesítették azokat a feladatokat, amiket kértünk tőlük. Tudtuk, ha vezetést szerzünk, még jobban ki kell nyílnia a Pápának, így L'Imam Seydi szerepeltetése kézenfekvő volt. Gyors, robbanékony játékos, aki a második gólja előtt kiválóan csinálta meg a helyzetet saját magának, de előtte is jól ment fel fejelni. Ezen kívül ott volt még Sidibe és Kulcsár lehetősége, kapussal szemben álltunk, de az volt a baj, hogy nem emeltük fel eléggé a labdát, Szűcs Lajos pedig kiválóan véd a földön. Nagyon sokszor eltaláltuk a kimozduló kapust” – értékelt Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője a Sport Tv kameráinak.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 27 16 8 3 62–30 +32 56
2. Győri ETO 27 15 8 4 44–30 +14 53
3. Videoton FC 27 14 6 7 48–29 +19 48
4. Ferencváros 27 14 6 7 42–32 +10 48
5. Haladás 27 12 9 6 36–28 +8 45
6. Diósgyőri VTK 27 11 10 6 40–35 +5 43
7. Pécsi MFC 27 11 8 8 38–33 +5 41
8. Budapest Honvéd 27 9 6 12 33–33 0 33
9. Kecskeméti TE 27 8 9 10 33–43 –10 33
10. MTK Budapest 27 8 7 12 36–35 +1 31
11. Lombard Pápa FC 27 8 6 13 30–44 –14 30
12. Újpest FC 27 7 8 12 38–45 –7 29
13. Puskás Akadémia FC 27 7 7 13 33–47 –14 28
14. MVM Paks 27 6 10 11 34–40 –6 28
15. Mezőkövesd 27 6 5 16 25–44 –19 23
16. Kaposvári Rákóczi 27 4 7 16 21–45 –24 19
LABDARÚGÓ NB I, 27. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezetők
Május 2., péntek
19.00
MVM-Paks–KTE-Phoenix Mecano 2–0
Farkas Ádám
Május 3., szombat
14.00
Budapest Honvéd–Videoton FC 0–1Solymosi Péter
16.00Kaposvári Rákóczi–Pécsi MFC 0–2 Iványi Zoltán
16.00
Újpest FC–MTK Budapest 0–4 Andó-Szabó Sándor
18.00Mezőkövesd–Ferencváros 0–1Szabó Zsolt
20.00Puskás Akadémia FC–Győri ETO FC 0–1Németh Ádám
Május 4., vasárnap
16.30Diósgyőri VTK–Szombathelyi Haladás 1–1Erdős József
18.30
Lombard Pápa–Debreceni VSC-Teva 1–5 Kassai Viktor
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik