Ligakupa: az Újpest kikapott a Kecskeméttől, kiesett

Vágólapra másolva!
2013.11.13. 19:57
null
Vasziljevicsék (balra) számára már csak egy meccs maradt a folyó Ligakupa-idényből (Fotó: Mirkó István)
A Kecskemét győzött az Újpest vendégeként a Ligakupa 5. fordulójában, így a fővárosi csapatnak már nincs esélye a továbbjutásra, a C-négyesből a Kecskemét és a Szolnok megy tovább. A Győr és a Pécs hazai pályán ikszelt, előbbi a Sopronnal, utóbbi a Siófokkal. Az MVM-Paks 4–1-re legyőzte a Videotont Székesfehérváron, így az E-csoport élére állt.

 

LIGAKUPA, 5. FORDULÓ
C-CSOPORT

Nem maradt kérdés a C-csoport 6. fordulójára a Ligakupában, a Kecskemét újpesti, a Szolnok békéscsabai győzelme után biztosította be továbbjutását. A KTE jól kezdett, Pekár László a 3. percben szép lövéssel előnyhöz juttatta a fehér mezeseket. Az Újpest mindent megtett az egyenlítésért, és Dusan Vasziljevics passza után Horvát Richárd a 37. percben – második kísérletre – egyenlített. A fordulás után elfogyott a hazaiak lendülete, sőt a hajrában Bősz szabálytalansága után Pekár büntetőből is eredményes volt, eldöntve a mérkőzést.

ÚJPEST FC–KTE-PHOENIX MECANO 1–2 (1–1)
Szusza Ferenc Stadion, 200 néző. Vezette: Varga L. (Becséri, Hima)
ÚJPEST: Bősz – Nego, Litauszki, Vermes, Jónás – Eninful (Balogh B. 65.) – Horváth R., Vasziljevics, Szankovics, Said (Toricska 76.) – Lázár B. (Simon K. 65.). Vezetőedző: Nebojsa Vignjevics
KTE: Németh V. – Mogyorósi, Farkas A., Varga R., Forró – Nagy P., Bulajics – Pekár (Csima 86.), Csillag (Szalai D. 55.), Leo (Vukaszovics 59.) – Barry. Vezetőedző: Bekő Balázs
Gólszerző: Pekár (0–1) az 5., Horváth R. (1–1) a 38., Pekár (11-esből, 1–2) a 85. percben

KORÁBBAN
Békéscsaba–Szolnok 0–2

AZ ÁLLÁS
1.KTE-Phoenix Mecano
5 3 1 1 13–12 1 10
2.Szolnoki MÁV FC 5 3 0 2 13–8 5 9
3. Újpest FC 5 1 2 2 7–7 0 5
4. Békéscsaba 1912 Előre 5 0 3 2 6–12 -6 3

E-CSOPORT

A Videoton–Paks mérkőzés hazai helyzetekkel kezdődött, de Zé Luis és Nildo kimaradt lehetőségei után az első negyedóra végén két gyors gólt szerzett a Paks. A Videoton az első félidőben többször is közel került a szépítéshez (egyszer Molnár Péter kis híján a kapujába ügyetlenkedte a labdát, de aztán menteni tudott), de nem változott az állás. Sőt, a fordulás után a paksiak újabb két gyors góllal (az első félidőben is eredményes Délczeg Gergely remek lövéssel duplázott) eldöntötték a mérkőzést. A székesfehérváriak helyzetét rontotta Tóth Balázs 61. percben kapott piros lapja,s bár Gyurcsó szöglete után Zé Luis szépített, a vendéggyőzelem megkérdőjelezhetetlen volt.

VIDEOTON FC–MVM PAKSI FC 1–4 (0–2)
Székesfehérvár, 500
néző. Vezette: Radványi (Pápai, Iványi I.)
VIDEOTON:
Tujvel – Ryan, Vinícius, Juhász R. (Vítor Gomes, 75.), Mamadu – Tóth B., Caneira – Gyurcsó (Alex, 87.), Nildo, Álvarez (Oliveira, 81.) – Zé Luís. Vezetőedző: José Gomes
MVM-PAKS:
Molnár P. – Fiola, Horváth G., Szabó J., Hullám (Báló, 73.) – Nyári – Bori, Könyves, Bartha (Heffler T., 82.), Nagy O. (Kiss T., 62.) – Délczeg. Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző:
Könyves (0–1) a 12., Délczeg (0–2) a 15., Bartha (0–3) a 49., Délczeg (0–4) az 52., Zé Luís (1–4) a 67. percben
Kiállítva:
Tóth B. (megütötte Bartha Lászlót) a 61. percben
KORÁBBAN

Kozármisleny–Dunaújváros 2–0

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MVM-Paks
53
1
1
13–7
6
10
2. Videoton 5 2 1 2 12–9 3
7
3. Kozármisleny
5 2 1 2
7–10 -3 7
4.Dunaújváros PASE 5 1 1 3 2–8 -6 4

F-CSOPORT

A Győri ETO végig fölényben játszva sem tudta legyőzni a vendég Sopront, amely a kontráiban bízhatott. A 71. percben Gaál Bálint lövésig is eljutott, próbálkozását Nagy Gergely elérte ugyan, de hárítani nem tudta. Pontot szerzett a Sopron, így életben tartotta továbbjutási esélyeit – igaz, a Győr és a Tatabányát legyőző FTC egy meccsel kevesebbet játszott, ezt szombaton pótolják. A csoportkör utolsó fordulóját jövő hét kedden és szerdán rendezik meg.

GYŐRI ETO–SVSE-GYSEV 1–1 (1–0)
Győr, ETO-park, 200 néző. Vezette: Pintér Cs. (Huszár, Király K.)
GYŐRI ETO: Nagy G. – Svec, Djordjevics, Sztanisics, Wolfe – Pátkai – Lázok, Nicorec (Sipőcz, 85.) – Martínez (Trajkovics, 59.), Burgos, Andrics. Vezetőedző: Pintér Attila
SOPRON: Heinrich – Maráczi, Baranyai N., Tóth M., Czár – Horváth Á. (Soós, 71.) – Németh L. (Gaál B., 54.), Deme (Varga G., 59.), Nyilasi B., Horváth P. – Pető B. Vezetőedző: Supka Attila
Gólszerző: Burgos (1–0) a 43., Gaál B. (1–1) a 72. percben

Ferencváros–Tatabánya 2–0

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Győri ETO
43
1
0
16–3
13
10
2. Ferencváros43
0
1
9–6
3
9
3. Soproni SVSE
5
2
1
2
12–8 4
7
4. Tatabánya
5 0
0
5
2–15
-13
0

H-CSOPORT

A Zalaegerszeget kora délután négy góllal legyőző Kaposvár után a Pécs is bebiztosíthatta volna tovább jutását a H-csoportban, de a Siófok ellen az első félidő végén hátrányba került. A gyors egyenlítés után a hajrában a Siófok Gőcze Gergő kapus hibája után Bogáti Péter szabadrúgásgóljával ismét előnyt szerzett. A győzelem azonban nem született meg, a Miroszlav Grumics fejesét szintén fejjel hárítani igyekvő Fehér Zsolt ugyanis a saját kapujába továbbított.

A Siófok elméletileg még továbbjuthat, de nem elég hárompontos hátrányát ledolgoznia a Péccsel szemben, a két csapat közötti nyolcgólos különbséget is el kellene tüntetnie.

PÉCSI MFC–BFC SIÓFOK 2–2 (0–1)
Pécs, 200 néző. V: Kovács J. Z. (Kis Z., Aradi J.)
PÉCS: Gőcze – Nagy J., Lantos, Balogh B., Deutsch – Jocsics (Márkvárt, a szünetben), Horváth A., Kővári, Wittrédi (Városi, 78.), Gaál M. (Rácz F., a szünetben) – Grumics. Vezetőedző: Lőrincz Emil
SIÓFOK: Kiss M. – Kiss Zs. (Klujber, 74.), Fehér Zs., Singer, Pécseli – Peszmeg – Nagy D. (Mosberger, a szünetben), Horváth B, Bogáti, Mokánszki (Vólent, 67.) – Dajic . Vezetőedző: Horváth Károly
Gólszerző: Nagy D. (0–1) a 45., Grumics (1–1) a 47., Bogáti (1–2) a 85., Fehér Zs. (öngól, 2–2) a 89. percben

KORÁBBAN
Kaposvári Rákóczi–Zalaegerszegi TE 4–0

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kaposvár
5401
12–3
9
12
2.PMFC
5 3 1 1 10–4 6 10
3. Siófok 5 2 1 2 6–8 -2 7
4.ZTE 5 0 0 5 1–14 -13 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik