Ligakupa: elszállt a Honvéd, Debrecenben nyert a Kövesd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.13. 15:28
null
Hegedüs Lajos védései is kellettek az MTK életben maradásához (Fotó: Mirkó István)
A Ligakupa A-csoportjának ötödik fordulójában az MTK hazai pályán 2–0-ra legyőzte a DVTK-t, így életben tartotta továbbjutási reményeit. A Honvéd ugyanakkor már nem léphet tovább, miután kikapott a Cegléd vendégeként. A Mezőkövesd 4–2-re nyert a már korábban továbbjutott DVSC otthonában.

 

LIGAKUPA, 5. FORDULÓ
A-CSOPORT

Az MTK gyakorlatilag az életben maradásért lépett pályára a DVTK ellen, hiszen pontvesztés esetén valószínűleg elbúcsúzhatott volna a továbbjutástól. Ennek ellenére az első félidőben inkább a vendég diósgyőrieknek volt több helyzetük, ám gólt a hosszabbításban az MTK szerzett: Kanta József kiugratása után Horváth Zsolt lőtt a kapuba. A második játékrészben szabadrúgást követően növelte előnyét a hazai csapat, ekkor Horváth Péter volt a gólszerző. A DVTK ekkor már erőlködve játszott, Hegedüs Lajos jól védett, Horváth Zsolt pedig még kapufát is lőtt a hajrában, így végül 2–0-ra az MTK nyert.

MTK BUDAPEST–DIÓSGYŐRI VTK 2–0 (1–0)
Budapest,
Hidegkuti Nándor Stadion, 100 néző. Vezette: Szilasi (Lémon, Takács G.)
MTK:
Hegedüs L. – Baki, Vukmir, Kálnoki Kis, Fejes A. – Pölöskei Zs. (Hajdú Á., 71.), Ladányi – Csiki (Vass P., 65.), Kanta J., Horváth Zs. – Eppel (Horváth P., a szünetben). Szakmai igazgató: Garami József
DIÓSGYŐR:
Rajics – Kosztics, Kádár T., Vadász, Husic (Nikházi, a szünetben) – Gohér, Elek Á. (Abdouraman, a szünetben), Barczi, Gosztonyi (Eperjesi, 71.) – Futács, Batioja. Vezetőedző: Tomiszlav Szivics
Gólszerző:
Horváth Zs. (1–0) a 45., Horváth P. (2–0) az 58. percben

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kisvárda 5 2 2 1 6–4 2 8
2. DVTK 5 2 1 2 8–7 1 7
3. MTK Budapest 52
1
2
7–7
0
7
4. Vasas FC 5 2 3 6–9 -3 6

B-CSOPORT

A B-csoportot magabiztosan vezető DVSC a továbbjutásért a Nyíregyházával küzdő Mezőkövesdet fogadta az 5. fordulóban. A debreceniek a jó kezdés ellenére egy szöglet után a 17. percben hátrányba kerültek Vaskó Tamás gólja után, ráadásul 8 perccel később Harsányi már 0–2-re módosította az eredményt. Seydi 60. percben szerzett találata után még mindkét együttesnek volt esélye a három pont megszerzésére, mivel Bognár István találatára is tudott válaszolni a Debrecen, igaz csak Szalai Vilmos öngóljával. A mérkőzést Bognár döntötte el végleg, aki a 88. percben a bal alsóba bombázott egy kontra után. A debreceniek ezzel elszenvedték első vereségüket, de továbbra is maradtak a tabella élen, míg a mezőkövesdiek feljöttek a továbbjutást érő második pozícióba.

A csoport másik meccsén a Balmazújváros és a Nyíregyháza gól nélküli döntetlent játszott egymással, így a Mezőkövesd lépéselőnybe került a háromcsapatos versenyfutásban.

BALMAZÚJVÁROS–NYÍREGYHÁZA 0–0
Balmazújváros, 400
néző. Vezette: Nagy R. (Varga Zs., Márkus)
BALMAZÚJVÁROS:
Szalma – Oláh G., Kiss L., Sárközi, Karacs (Virágh A., 65.) – Murák, Müller, Kónya, Szőllősi F., Demjén (Tóth D., 58.) – Urbin (Belényesi 58.). Vezetőedző: Híres Gábor
NYÍREGYHÁZA:
Ovszijenko – Patály, Dajka, Kovács I., Polényi – Minczér, Reznek – Kákonyi (Szilágyi P., a szünetben), Popovics (Sándor D., a 90.), Katona Gy. – Szathmári S. Vezetőedző: Lucsánszky Tamás

DEBRECENI VSC-TEVA–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 2–4 (0–2)
Debrecen, 1000
néző. Vezette: Lovas (Albert I., Szpisják)
DVSC:
Verpecz – Bernáth, Ludánszki B., Króner (Szatmári, 63.), Ferenczi J. – Dombi (Barna Sz., 88.), Spitzmüller, Se. Bouadla, Sl. Bouadla – Volas (Szécsi M., a szünetben), Seydi. Vezetőedző:
Kondás Elemér
MEZŐKÖVESD:
Horváth T. – Hegedűs Cs., Szalai V., Vaskó, Fotyik (Bagi, a szünetben) – Sigér, Kiss M., Bognár I., Pilibaitis (Melczer, 51.) – Balajti, Harsányi (George, 71.). Vezetőedző: Véber György
Gólszerző:
Vaskó (0–1) a 17., Harsányi (0–2) a 25., Seydi (1–2) a 60., Bognár I. (1–3) a 70., Szalai V. (öngól, 2–3) a 72., Bognár I. (2–4) a 88. percben

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. DVSC-Teva 5 4 1 14– 5 9 12
2. Mezőkövesd Zsóry 5 2 1 2 9–10 -1 7
3. Nyíregyháza Spartacus 5 1 2 2 5– 9 -4 5
4. Balmazújváros 5 1 1 3 5– 9 -4 4

C-CSOPORT

A C-csoportban elszálltak a Békéscsaba utolsó reményei is, miután Szepessy Róbert dupláját követően a Szolnok nyert a Viharsarokban. A támadó előbb büntetőből, majd fejjel vette be a lila-fehérek kapuját. A másik két lila-fehér együttes, az Újpest és a KTE este csap össze, a fővárosiak számára kötelező a pontszerzés, ellenkező esetben búcsúznak a sorozattól.

BÉKÉSCSABA ELŐRE–SZOLNOKI MÁV 0–2 (0–1)
Békéscsaba, 100
néző. Vezette: Takács J. (Tóth L., Kulcsár J.).
BÉKÉSCSABA:
Nagy B. – Albert I., Radványi, Kiprich D. (Vozár, a szünetben), Horváth T. – Balogh M., Mészáros L. (Zsilinszki, 64.), Soós J., Pozsár (Király P., a szünetben) – Pantovics, Leucuta. Vezetőedző: Komjáti András
SZOLNOK:
Tóth Z. – Pintér L., Antal (Mile, a szünetben), Balaskó Cs., Rokszin – Magos (Mundi, 70.), Papizsanszkij, Lengyel B., B. Tóth – Szepessy R. (Faggyas, 64.), Katona Gy. Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző:
Szepessy R. (11-esből, 0–1) a 40., Szepessy R. (0–2) az 56. percben.

D-CSOPORT

Noha a Honvédnak volt több helyzete, ráadásul a Cegléd vezetőedzőjét, a rutinos Kiss Lászlót egy szóváltás után – a kispesti klub honlapjának tudósítása szerint – a játékvezető elküldte a kispadtól az első félidő hajrájában, a hazaiak nyerték meg a két csapat szerdai mérkőzését. A mindent eldőntő gólt Miklósvári János lőtte egy szögletet követően a 77. percben. A vereséggel eldőlt, hogy a Honvéd nem léphet tovább a csoportból.

Megőrizte viszont továbbjutási esélyét a Szigetszentmiklós, miután szerda kora délután hazai pályán 1–0-ra legyőzte a játéknapot az élen váró, szintén a legjobb 16 közé pályázó Puskás Akadémiát. A meccset eldöntő gólt a csereként beálló Kollega Krisztián lőtte közelről Csikortás Dávid beadása után az 55. percben.

SZTK-ERIMA–PUSKÁS AKADÉMIA 1–0 (0–0)
Szigetszentmiklós, 100
néző. Vezette: Kiss N. (Kepe, Kulman)
SZIGETSZENTMIKLÓS:
Horváth L. – Csikortás, Kornis, I. Jakovljevics, Pollák – Nagy J., Barna (Bonifert, 87.), Sz. Jakovljevics, Kvekveskiri – Takács T. (Fekete Á., 69.), Khous (Kollega, a szünetben). Szakmai igazgató: Várhidi Péter
PUSKÁS AKADÉMIA:
Hajdúch – Vachtler, Wagué, Papucsek, Farkas N. – Nagy Zs. (Tóth L., 55.), Hahn (Károly, 66.) – Molnár T. (Spandler, 79.), Bertus, Baracskai – Zsolnai. Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerző:
Kollega (1–0) az 55. percben

CEGLÉDI VSE–BP. HONVÉD 1–0
(0–0)
Cegléd, 200
néző. Vezette: Karakó (Galán, Punyi)
CEGLÉD:
Miski – Robson, Miklósvári, Szabó M., Szala – Markó (Koós, 90.), Rebrik, Kenderes, Viniczai (Fehér B., 54.), Szkunc (Lipusz, 63.) – Kormos. Vezetőedző: Kiss László
HONVÉD:
Czuczi – Sundas, Lazarus, Lovric, Alcibiade – Diarra, Hidi, Job – Daud, Perea (Mensah, 74.), Holander (Prosser, 54.). Vezetőedző: Marco Rossi
Gólszerző:
Miklósvári (1–0) a 77. percben

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Puskás Akadémia 5 2 2 1 8–5 3 8
2. Ceglédi VSE 5 2 2 1 8–8 0 8
3. SZTK-Erima 5 2 1 2 6–6 0 7
4. Bp. Honvéd 5 1 1 3 5–8 -3 4

E-CSOPORT

Az E-csoportban továbbra is gólínségben szenved a Dunaújváros, amely eddig mindössze kétszer talált be – ezúttal pedig egyszer sem. A Kozármisleny a három pont megszerzésével fontos pontokat gyűjtött, hiszen csatlakozott a hétpontos Videoton, Paks duóhoz, amely 17 órától játszik egymás ellen.

KOZÁRMISLENY–DUNAÚJVÁROS-PASE 2–0 (1–0)
Kozármisleny, 50
néző. Vezette: Kulcsár K. (Kispál, Kovács II G.)
KOZÁRMISLENY:
Helesfay – Szabó B., Fellai, Vattai, Vég B. – Nagy E., Turi T. – Schneider (Imrő, 74.), Reitz (Tar, 76.), Pap R. (Németh A., 83.) – Tóth A. Vezetőedző: Szabó Zsolt
DUNAÚJVÁROS:
Bartos – Szauter, Oroszi, Hajdók, Galambos – Sáfár (Tóth T., a szünetben), Mikcsó – Ato (Jakab D., a szünetben), Birtalan B., Perovics (Hosszú, 57.) – Sitku. Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző:
Pap R. (1–0) a 36., Vég B. (11-esből, 2–0) a 81. percben

Videoton–MVM Paks 1–4 (tabellával)

F-CSOPORT – KÉSŐBB


Győri ETO–Soproni VSE 18.00
Ferencváros–Tatabánya 18.00 (Tv: Sport1)

G-CSOPORT

Nem hozott gólt a Haladás és a Lombard összecsapása, ez pedig inkább a vendég pápaiaknak kedvezőbb eredmény, hiszen pontelőnnyel vezetik a kvartettet, ráadásul az utolsó fordulóban a sereghajtó, eddig mindössze egy pontot szerző FC Ajka otthonában lépnek pályára. Sajnálatos eseménye volt a szombathelyi mérkőzésnek, hogy az ellenfelével összefejelő pápai Dóczi Krisztiánt nemcsak le kellett cserélni – kórházba is kellett szállítani.

HALADÁS–LOMBARD PÁPA 0–0
Szombathely, 50
néző. Vezette: Szőts G. (Bozó Z., Horváth Z.)
HALADÁS:
Rózsa – Schimmer, Tóth P., Devecseri (Halmai, 37.), Bosnjak – Rajos (Füredi, 67.), Simon Á., Iszlai – Nagy I G., Andorka, Tóth L. (Angyal, a szünetben). Vezetőedző: Artner Tamás
PÁPA:
Horváth G. – Nagy S., Nagy T., Mecinovics, Présinger (Orosz M., a szünetben) – Dóczi (Rodenbücher, 44.), Sekour – Király B., Tóth G. (Szabó O., 75.), Németh M. – Eszlátyi. Vezetőedző: Tóth Bálint

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lombard Pápa 5 2 3 8– 5 3 9
2. Haladás 5 2 2 1 11– 7 4 8
3. Gyirmót FC Győr 5 2 2 1 11– 8 3 8
4. FC Ajka 5 1 4 7–17 -10 1

H-CSOPORT

A H-csoportban tovább tart a ZTE vesszőfutása, a kék-fehéreknek ezúttal az NB I sereghajtója, a Kaposvár gurított egy laza négyest. Adrian-Alexandru Markus duplázott a hazaiaknál, és másik két légiós, Luka Dominic, valamint Bojan Vrucina is betalált, Prukner László csapata tehát jelentősen javított a gólkülönbségén is. A somogyiak sikerükkel nagy lépést tettek a továbbjutás felé, és ha a Siófok nem nyer délután Pécsen, akkor már ott is vannak a nyolcaddöntő mezőnyében.

KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–ZALAEGERSZEG 4–0 (2–0)
Kaposvár, 100
néző. Vezette: Gaál Gy. (Tóth II V., Szalai D.)
KAPOSVÁR:
Ranilovic – Okuka (Pavlovics, 51.), Lucas (S. Babic, 67.) , Addo, Jánvári – Albert Á., Oláh L., Böjte P. – Dominic (Murai, a szünetben), Markus, Vrucina. Vezetőedző: Prukner László
ZALAEGERSZEG:
Czirjék – Pál D., Buzás (Kalamár, 54.), Kovács L., Latin – Vágó, Holdampf – Bedi (Dufka, 79.), Szegleti (Pajor, 58.), Szántó – Bíró. Megbízott edző: Lendvai Miklós
Gólszerző:
Dominic (1–0) a 11., Markus (2–0) a 40., Markus (3–0) az 53., Vrucina (4–0) a 69. percben

Később: PMFC–Siófok 18.00

A FORDULÓ ELŐTTI CSOPORTÁLLÁSOKAT ITT TALÁLJA!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik