Korábbi Chelsea- és Milan-csatár a lehetséges jelöltek között a Fradinál

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2015.06.16. 18:13
null
Böde (fehérben) riválist kap, de állítja, nem tart az érkező játékostól (Fotó: Szabó Miklós)
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője korábban elmondta, csatárposztra mindenképpen igazolna valakit. Theo Schneider, a zöld-fehérek játékosmegfigyelője ezért az előző fél évben – főként a német piacon – felmérte, kik azok, akik szóba jöhetnek erősítésként. Most mi is ezt tettük, megnéztük, kik azok, akik elérhetőek a piacon, azaz lejár a szerződésük, vagy van esély a kölcsönadásukra.

Mielőtt megnéznénk, kik azok, akiknek a neve szóba kerülhet, vizsgáljuk meg, mi a helyzet jelenleg csatárposzton a Fradinál. Az nem kérdés, hogy Böde Dániel marad a csapatnál, és megküzd azzal, akit hoz mellé a vezetőség. Ezt maga a játékos mondta el az NSO Tv-nek, amikor úgy fogalmazott: „minden évben hoznak támadót, aztán mindig én játszom…”.

Sokkal kevésbé tiszta Benjamin Lauth jövője. A német támadó nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, a tavasszal centerposzton csak egyszer kezdett Böde helyett, látszott rajta, hogy többnyire a kétcsatáros felállásban érzi otthon magát, a 4–3–3-as rendszerben néha szélen került be, de ott sem nyújtott igazán maradandót.

Lauth szívesen maradna, ám ha érkezik új csatár, erre kevés az esély, és a klub sem ragaszkodik hozzá. Vele ellentétesek Ugrai Roland szándékai. Előfordult, hogy a szélső játszott középen is, de ő sem lesz Böde kihívója a következő szezonban, valószínűbb, hogy a több játéklehetőség reményében távozik (alighanem csak kölcsönbe) Paksra.

KÖLCSÖNBE VAGY PÉNZÉRT MINŐSÉGET

Nézzük, kik azok, akik viszont Böde kihívói lehetnek. Elsősorban tehát a német piacon néztünk szét, azon belül is főleg a másodosztályban.

Havard Nielsen az előző szezont a Braunschweignél töltötte kölcsönben. A 13-szoros norvég válogatott támadó 30 meccsen nyolc gólig jutott a szezonban, amelynek végén visszatér a Red Bull Salzburghoz, az osztrák klubhoz még egyéves szerződés köti. Ha a Salzburg pénzt akar látni a 21 éves csatárból, most kell eladnia, de az is előfordulhat, hogy újabb kölcsönlehetőség jön a számára – itt léphet képbe a Fradi, igaz, ő nagyon drága lehet a zöld-fehér klubnak (1.76 millió euró az értéke).

Hasonló a helyzet öt, általunk kiválasztott játékosnál – szintén kölcsönbe jöhetnek, vagy mivel hamarosan lejár a szerződésük, olcsóbban megszerezhetőek.

Zlatko Dedic még egy évig az FSV Frankfurt játékosa, a mögöttünk hagyott idényben 31 meccsen hét gólig jutott. Dedic 48-szoros szlovén válogatottnak vallhatja magát. Edmond Kapllani 41-szeres albán válogatott támadó, szintén az FSV Frankfurt játékosa, 26 meccsen 11 gólig jutott a szezonban. Sztefan Mugosa 23 éves, az előző héten mutatkozott be a montenegrói válogatottban. Két évig szerződés köti a Kaiserslauternhez, de a kölcsönvételére van esély.

Bobby Wood már nyolcszor pályára lépett az Egyesült Államok válogatottjában, az Erzgebirge Aue kölcsönjátékosa volt, most visszatér az 1860 Münchenhez, kérdés, számítanak-e rá. Nielsen mellett nagy fogás lenne a Fradinak Florian Niederlechner, aki elég drága (796 ezer euró az ára), de a Heidenheim színeiben 33 meccsen szerzett 15 gólja kiváló ajánlólevél, 24 éves, tehát remek korban van. A nyáron szerződött a Mainzhoz.

SZABADON IGAZOLHATÓ EX-CHELSEA-S ÉS SZLOVÁK VÁLOGATOTT CSATÁR

Sesták (balra) és Forssell (jobbra) is képbe kerülhet a Fradinál (Fotó: NSO-montázs/Action Images)
Sesták (balra) és Forssell (jobbra) is képbe kerülhet a Fradinál (Fotó: NSO-montázs/Action Images)

Könnyebb az FTC helyzete, ha lejáró szerződésű játékossal kell tárgyalnia. A koszovói-német Ilir Azemi megállapodása a nyáron lejár a Greuther Fürth-szel. A támadónak 21 Bundesliga-fellépése is van, a másodosztályban (a 2013–2014-es kiírásban) 28 meccsen 14 gólig jutott, és a piaci ára 1.32 millió euró. Apró bökkenő, hogy autóbalesete után egyelőre csak a felépülés foglalkoztatja.

Két nagyobb név is a Fradi hálójába kerülhet. Az 58-szoros szlovák válogatott csatár, Stanislav Sesták a hónap végétől szabadon igazolható lesz, így ő jó eséllyel lehet a zöld-fehérek új csatára. A 32 éves támadó 27 meccsen kilenc gólig és öt gólpasszig jutott a VfL Bochumnál, piaci ára 880 ezer euró – valószínűleg nem járna vele rosszul a Ferencváros.

Sokaknak ismerős lehet Mikael Forssell neve. A finn csatár 1998–2005-ig (kisebb-nagyobb megszakításokkal) a Chelsea játékosa volt. A nagyobb név azonban nem feltétlenül jelent jobb teljesítményt. Forssell szintén a Bochumban játszott a szezon során, de csak 16-szor lépett pályára és mindössze három gólig jutott. Félő, hogy a Fradi Lauth után csöbörből vödörbe jutna vele…

SZÓBA JÖHET-E A BUNDESLIGA?

Sebastian Polter a Bundesliga 2.-ben az Union Berlin játékosaként (kölcsönben szerepelt a fővárosiaknál) 29 meccsen 14 gólig jutott, elég jó ajánlólevél ez a klubjának, a Mainznak, ahová a szezon végén visszatér. A csaknem egymillió eurót érő labdarúgót maximum kölcsönbe vihetné a Fradi.

Feltehetőleg jól járna Thomas Doll Chinedu Obasival, akinek a szerződése lejár a Schalkénál. Mielőtt azt mondanánk, hogy képtelenség onnan megszerezni őt, gondoljunk csak Mateo Pavlovicra, aki a Werder Brementől érkezett kölcsönbe az Üllői útra. Obasi 26-szoros nigériai válogatott, ám a német élvonalban csak elvétve kapott lehetőséget, piaci ára azonban valószínűleg nem véletlenül 1.5 millió euró…

Yusupha Yaffa a Milanban nevelkedett, jelenleg az Eintracht Frankfurt játékosa. A 18 éves csatár nem kapott lehetőséget a Bundesligában ebben a szezonban, szerződése lejár a csapatnál az idény végén, de a klubnak opciója van meghosszabbítani azt.

A végére pedig még egy brazil név: Deyverson a portugál Belenenses 24 éves csatára, aki a tavasszal Kölnben nyolc meccsen egy gólig jutott. Ára egymillió euró, így esetében szintén csak a kölcsönadás jöhet szóba.

Potenciális csatárjelöltek a Fradi számára a német piacon
Név Csapat Kor Szerződése lejár
Piaci ára (font) 2014–2015-ös szezon Meccs Gól
Havard Nielsen Braunschweig 21 2016 nyara
1.76 millió Bundesliga 2. 30 8
Zlatko Dedic FSV Frankfurt 30 2016 nyara 440 ezer Bundesliga 2. 31 7
Edmond Kapllani FSV Frankfurt 32 2016 nyara 528 ezer Bundesliga 2. 26 11
Sztefan Mugosa Kaiserslautern 23 2017 nyara 352 ezer Bundesliga 2. 16 4
Bobby Wood 1860 München 22 2016 nyara 396 ezer Bundesliga 2. 15 3
Florian Niederlechner Mainz 24 2016 nyara 792 ezer Bundesliga 2. 33 15
Ilir Azemi Greuther Fürth 23 2015 nyara 1.32 millió
Stanislav Sesták VfL Bochum 32 2015 nyara 880 ezer Bundesliga 2. 27 9
Mikael Forssell VfL Bochum 34 2015 nyara 308 ezer Bundesliga 2. 16 3
Sebastian Polter Mainz 24 2017 nyara 1.06 millió Bundesliga 2. 29 14
Chinedu Obasi Schalke 29 2015 nyara 1.5 millió Bundesliga 6 0
Yusupha Yaffa E. Frankfurt 18 2015 nyara 100 ezer Bundesliga
Deyverson Belenenses 24 2017 nyara 1 millió Bundesliga 8 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik