Kisvárda: szerb támadót szerződtettek – hivatalos

2022.12.09. 11:32
null
Dél-Szerbiából költözik Kisvárdára a támadó (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda szerződtette a szerb Szuperliga sereghajtójától, a Radnik Szurdulicától a 25 éves támadót, Milos Szpaszicsot.

 

Milos Szpaszics a Radnicski Pirotban kezdte pályafutását, majd az elmúlt két évet a Radnik Szurdulicában töltötte – innen érkezik Kisvárdára, ahol a 97-es lesz a mezszáma. A támadó középpályásként és szélsőként is bevethető játékos a szerb élvonal jelenlegi idényében 19 bajnokin 5 gólt jegyzett.

„Ami itt fogadott, az igazán lenyűgözött, úgy látom, minden adva van az eredményes munkavégzéshez. Tudom, hogy az előző bajnokság ezüstérmeséről van szó, jó lenne azt a teljesítményt megismételni, és újra kilépni a nemzetközi porondra. Ehhez gólokkal, gólpasszokkal és minél jobb játékkal szeretnék hozzájárulni” – mondta a kisvárdaiak honlapjának a játékos, akit januártól köt szerződése a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeiekhez.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők:
Aleksandar Jovicic (bosnyák, HNK Gorica – Horvátország), Milos Szpaszics (szerb, Radnik Szurdulica – Szerbia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatért:
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Nazar Ponomarenko (ukrán-magyar)
Kiszemeltek: –
Távozók: Jasir Asani (albán-északmacedón, Kvangdzsu – Dél-Korea)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

 

Legfrissebb hírek

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Az ETO, a Nyíregyháza és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.08. 11:28

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 21:47

A Kisvárda meglepte az MTK-t a Hungária körúton

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 19:27